Dr. Makó Zoltán egyetemi professzor az újraegyesült Sapientia – EMTE Csíkszeredai Karának hatodik dékánja. Egy ideig dr. Kósa Istvánnal párhuzamosan, majd egyedül töltötte be ezt a pozíciót. Kilenc éven át látott el vezetői feladatokat. Irányítása alatt alakultak ki a Csíkszeredai Karon a gazdasági képzés napjainkban is fellelhető struktúrái. – Beszélne, kérem, a tanulmányairól és a tudományos pályája alakulásáról? – A Kovászna megyei Csernáton községben végeztem az elemi iskolát. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy végig kiváló matematikatanárok tanítottak, az általános iskolában Mágori Ágnes, a Székely Mikó Kollégiumban Biró Judit. Így már ötödik osztályban eldöntöttem, hogy matematikatanár leszek. 1986-ban Kolozsvárra mentem egyetemre. Természetesen a matematika szakot választottam. Nagyon elkötelezett voltam a matematika iránt, azt éreztem, érzem, hogy ez áll hozzám a legközelebb, ezt tartom életpályám meghatározó elemének. Az egyetemet a magyar tagozaton évfolyamelsőként végeztem. Kovászna megyében két helyszín közül választhattam, a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakközépiskola és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium között. Bár az utóbbi állt szívemhez közelebb, ott informatikatanári állást hirdettek. A Gábor Áron iskolában matematikatanárt kerestek, és mert közelebb volt szülőfalumhoz is, inkább ezt választottam. Egy év múlva már Kézdivásárhelyen is informatikát kellett tanítanom. Lassan-lassan kissé átnyergeltem hobbiszintű programozóvá. A mai szóhasználattal élve, egy Startup cégbe is társultam, FORCE nyelvezetben vezérlőket programoztam. Ebben az időben informatikaversenyekre készítettem fel a diákokat, osztályfőnöke is voltam egy informatikaosztálynak. Ez az osztály a heti óraszám felét velem töltötte, heti nyolc óra informatikát és öt óra matematikát tanítottam nekik. Jelenleg is nagyon jó kapcsolatot ápolok volt diákjaimmal. Pedagógusi pályám így haladt egészen 1996-ig, amikor beiratkoztam doktori képzésre a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Matematika karán dr. Kolumbán József professzorhoz. Ugyanebben az évben ugyancsak az egyetem keretein belül meghirdettek egy állást a Mechanika és Csillagászat tanszéken, elvállaltam. Szerettem a csillagászatot, bár nem volt semmiféle előképzésem. Romániában és Angliában a csillagászat inkább a matematika szakterülethez tartozik, más országokban pedig a fizikához társítják. Tanársegédként kezdtem dolgozni, többek között csillagászatot, elméleti mechanikát, mechanikai rendszerek számítógépes modellezését, számítógépes grafikát stb. tanítottam, illetve ezzel párhuzamosan 2002-ben doktoráltam is. – Mikor és hogyan kapcsolódott be a Sapientia – EMTE életébe? – 2001-ben a Sapientia – EMTE tanári állásokat hirdetett. Nem igazán gondolkodtam azon, hogy Csíkszeredában tanítsak, viszont kollégámmal, akivel csillagászatot tanítottunk, egy beszélgetés alkalmával felmerült ez a lehetőség is. Szenkovits Ferenc kollégámmal leültünk beszélgetni, hogy nem vállalnám-e a Sapientia Csíkszeredai Karán a matematika adjunktusi állást. A Sapientia éppen akkor alakult, a kollégák fiatalok, ambíciózusak voltak, mint most is. Nagyon jó hangulatú munkaközösségbe kerültem. A tendencia megfordult, már nem Kolozsvárról jártam Csíkszeredába tanítani, hanem fordítva. Korábban volt egy informatikai főiskola is Csíkszeredában, és meg tudtam oldani, hogy a kolozsvári állásom egy részét helyezzék át ide, ennek köszönhetően nem kellett sokat utaznom. Itt alapítottunk családot feleségemmel, dr. Salamon Júliával, aki szintén matematikus. Nagy előnyt jelent, hogy azonos a szakmai érdeklődési körünk, és együtt tudtunk dolgozni. Jelenleg Csíkszeredában élünk, két kislányunkat neveljük. 2006-ban a Sapientián docensi fokozatot szereztem, ekkor jöttem át teljes egészében a Csíkszeredai Karra. Ebben az időben ment nyugdíjba dr. Györfi Jenő professzor, így rövid ideig tanszékvezető is voltam. 2015-ben egyetemi professzori fokozatot szereztem. Jelenleg matematikai analízist és döntéselméletet oktatok a gazdasági és mérnöki hallgatóknak. Kutatásaim a játékelmélet és az égi mechanika tárgyköréhez kapcsolódnak, mindkét területen az egyensúlyi helyzetek létezését és stabilitását tanulmányozom. A magyar nyelv szépen megfogalmazza, „kutat-ás”, nem „medencét-ás”. A kutatás valóban azt jelenti, hogy egy keskeny kúton keresztül próbálunk nagyon mélyre ásni. Egy bizonyos mélységen túl a legfontosabb eszköz az előrehaladásban a matematikai gondolkodás, onnan már mindegy, hogy közgazdaságról, vagy természettudományról van szó, a matematikai modell ugyanaz. – Beszélne a jelenről és a korábban dékánként betöltött pozícióról és feladatokról? – Dr. Bakacsi Gyula dékán mellett, 2004-ben a Gazdasági és Humántudományok karának kutatásért felelős dékánhelyettese lettem, így beleláthattam kicsit a kari adminisztratív tevékenységek működésébe. 2008-ban az egyetemen elkezdődtek az akkreditációs folyamatok. Az akkreditációs bizottság Csíkszeredában volt. Akkor még dr. Bakacsi Gyula professzor volt a dékán, de a bizottság románul beszélő vezetőt kért, a helyzet megkövetelte a gyors dékáncserét. Ez volt a fő indok, mert a ploiești-i hölgy kijelentette, ha nincs olyan kari vezető, akivel tudnak kommunikálni, akkor ők elmennek. Így alakult, hogy engem bíztak meg dékánnak, egyik nap kijelöltek, másnap már el is kellett foglaljam a helyem, pedig korábban nem voltak ilyen céljaim. Hivatalba lépésemtől egészen 2017-ig sok minden történt. Dr. Bíró Zoltán és dr. Kósa István a csíkszeredai helyszín Műszaki és Társadalomtudományok Karának dékánjaival együtt sikeresen hozzájárultunk az egyetem és a szakok akkreditációjához. Nagyon fontos megemlítenem dr. Szép Sándor professzor szerepét, aki rektorhelyettesi minőségében irányította az akkreditációs folyamatokat. Kiviteleztettük az építkezés megtervezését, és dr. Kósa Istvánnal együtt levezettük ennek első fázisát. 2015-ig két kar működött az egyetemen, ekkor történt az újraegyesítés, így 2017-ig maradtam a Sapientia – EMTE Csíkszeredai Karának dékánja. Vezetői pozícióban kevés idő jutott a tudományos kutatásra, így 2017-ben már nem vállaltam újabb megbízatást. Nem volt könnyű, de érdekes és pozitívan megélt időszaknak tekintem a dékáni tevékenységemet, még a játékelméleti modellek eredményeit is tudtam kamatoztatni. Nem szakadtam el teljesen a közösségi munkától, jelenleg az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület elnöki teendőit is ellátom, és a Sapientia – EMTE szenátusának alelnöke vagyok. Hiszem, hogy a közösségért kifejtett munka a legértékesebb. 2012–2015 között több új szakot is indítottunk alap- és mesterképzésen egyaránt. Ebben az időszakban alakultak ki a fő struktúrák a Sapientia Csíkszeredai Karának életében. Az első, 2008-tól kezdődő időszakot mondanám nehéznek, az egyetemnek nem volt olyan biztos háttere, mint napjainkban az anyaország révén. A Sapientia fel kellett mutasson valamit fennmaradása érdekében. Az egyetem akkreditációs kérelmének benyújtásához legalább öt szakot kellett akkreditálni. Ezt 2008–2009-ben teljesítettük. A folyamathoz hozzájárult a Csíkszeredai Kar két közgazdasági, illetve a román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom szakok akkreditációja. 2010-ben megtörtént az ARACIS általi egyetemi akkreditáció is. Végül 2012-ben a román parlament törvényerejű határozatával a Sapientia – EMTE megkapta az akkreditált felsőoktatási intézmény státust. – Milyen tulajdonságok elengedhetetlenek Ön szerint egy jó vezető számára? – Vezetői szempontból mindig az együttműködést kell szem előtt tartanunk. Először is a karon belül, Csíkszeredában a két kar működésében kellett egyensúlyt teremteni, ugyanakkor folyamatosan egyeztetni a helyszínek között is. A Sapientia több helyszínen, több szakstruktúrával, különböző emberek együttműködését jelentette. Mindig olyan vezetőket kíván meg egyetemi és kari szinten egyaránt, akik képesek az együttműködést, vagy legalábbis az egyensúlyt megteremteni. Versenyhelyzetben nagyon nehezen maradhatnánk fenn, számunkra az együttműködő magatartás az egyetlen járható út. Ez tudja a Sapientiát előrevinni és fenntartani. Valójában mindig ez történt. Hogy miért, kicsit olyan kérdés, mint azt kérdezni, melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás? A vezetők együttműködő magatartása teremtette a belső egyensúlyt, vagy fordítva, a Sapientia rendszere alakította ki a vezetők együttműködő magatartását? A játékelméleti modellek is azt mutatják, a háromszereplős rendszerekben alakul ki a legstabilabb egyensúly. A Sapientia ilyen. Több szereplő esetén az egyensúly csak okos szabályozással valósítható meg. Hogyha nem lettek volna az élen olyan emberek, akik az együttműködést meg tudják valósítani, akkor a Sapientia nem fejlődhetett volna és fejlődhetne a mai napig ilyen mértékben. A vezetők számára mindig külön kihívást jelent a konfliktusok megoldása, kezelése. Inkább a megelőzésre kell törekedni, meglévő konfliktust nehezebb kezelni, de az együttműködéssel összességében nem volt probléma. Most már az infrastrukturális fejlesztések is befejeződtek, és nagyon szép épület jött létre. Ez a mostani egyetemi és kari vezetés munkáját dicséri. Versenyképes és oktatási-kutatási eszközökben felszerelt épületben tudjuk fogadni a hallgatókat. Remélhetőleg, a planetárium is elkészül. Ezt szívügyemnek tekintem, illetve a terv tartalmazza még a tanári munkaszobák kialakítását is. Ha ez megtörténik, elmondható, hogy a csíkszeredai helyszínen vertikális felépítésű egyetemi kampusz is megépült, ahol vannak tantermek, laboratóriumok, kollégium, közösségi terek, étkezde, oktatói-kutatói szobák, és a csúcsán egy a Világmindenséget megjelenítő planetárium is. – Miben látja a Sapientia másságát a többi egyetemmel szemben? – Kolozsvárral szemben, ahol csupán egy tanszékhez tartoztam, a többitől elszigetelve, családias légkörben, a Sapientián egészen más tapasztalatokkal gazdagodtam. Láthattam, hogy egy folyosón, nagyon szoros közelségben vannak a legkülönbözőbb tudományterületek oktatói. Közöttünk valamiféle interakció valósul meg, ilyenkor jól kirajzolódik, hogy az emberek milyen egyetemi végzettséggel rendelkeznek, miként élik meg ugyanazt a valóságot. Az egyetemi alapképzésen megszerzett látásmód van a legnagyobb hatással az emberi gondolkodásra. Ha valakinek az első végzettsége matematikus, és utána elvégzi a közgazdasági szakot, akkor az illető a matematikai tudásán keresztül közelít a közgazdasági ismeretek felé. Fordított esetben inkább azt keresi, hogy egy gazdasági jelenség milyen matematikai modellt eredményez. Akár egy dobókocka, csak más-más oldalról más-más számot látunk. Valóság egy van, de egy képzésben csak az egyik oldalt ismerjük meg. A Sapientiának ez az egyedisége és pozitívuma. A kis helyszínen összezárt különböző szakterülettel rendelkező oktatók és hallgatók egymás szemüvegén át megismerhetik a kocka többi oldalát is. A nagy egyetemeken ez nehezebben valósul meg. Nem véletlenül nevezik az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet Sapientiának. A több helyszínen működő oktatás és a nézőpontok alakítása, hogy az irány egységes maradhasson, bölcsességet igényel minden szereplő részéről. Mindenkinek meg kell találnia a helyét, szerepét és küldetését. Nem könnyű, ám annál szebb és komolyabb feladat.

Vlaicu Lajos