A csobotfalvi Antal Eszter ötödik éve foglalkozik takácsmesterséggel és készít egyedi textildarabokat otthonában. Az Etti szövőműhely megálmodója küldetésének tartja a hagyományok éltetését és átörökítését, előszeretettel hordja saját készítésű ruháit. Vallja: a kényelemhez szokott társadalmunkban különösen nagy előnyt jelent az önálló alkotás képessége és a régi mesterségek ismerete. – Honnan származik a takácsmesterség iránti szenvedélyed? – Tulajdonképpen beleszülettem a hagyományok szeretetébe. Édesapám a Csobotfalvi Hagyományőrző Csoport vezetője, és tőle vettem át a régi szokások iránti ragaszkodást. Emlékszem, gyermekkoromban jártunk olyan idősekhez, akiknek szövőszékük volt, és ámulattal figyeltem őket. Mindig érdekelt a tárgyak elkészítésének folyamata, ilyenkor úgy éreztem, mintha a színfalak mögé látnék. Később kezdett érdekelni az öltözködés, a divat, főleg a különleges szabású ruhák nyűgöztek le, és mivel már gyermekkoromban is szerettem rajzolni, a szüleim a Nagy István Művészeti Középiskolába írattak be. Ott tanultam meg a képzőművészet alapjait, és tulajdonképpen így indult minden. – Tanulmányaid során megerősödtél abban, hogy jó úton haladsz? – Igen. Tizedikes koromban textil profilra szakosodtam, és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen folytattam a tanulmányaimat. Ezt követően felvételiztem a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnáziumba és Kollégiumba, ahol rengeteget tanultam a népi kézműves szakmákról. Az egyetem elvégzése után rájöttem, ez a számítógépes világ nagyon távol áll tőlem, és szívesebben oldom meg a problémáimat a szövőszék előtt, mint a laptopot bámulva. Ekkor világossá vált számomra, hogy a szövés az, ami igazán nekem való, amiben kiteljesedhetek. – A műhely létesítésének gondolata hogyan született meg? – Hazatérve szerettem volna megélhetési lehetőséget teremteni a szövésből, és erre a családi házban lehetőségem nyílt. A szobámat műhellyé alakítottam, bekerült a szövőszék, és 2017 óta itt dolgozom. Az első években a testvéremmel közösen készítettük el a megrendeléseket, jelenleg önállóan dolgozok. – Mit jelent számodra az alkotás folyamata? Mennyire időigényes mindez? – Az, hogy mennyire időigényes egy ruhadarab elkészítése, a minta nehézségétől függ. De a szálszakadás is befolyásol, így elég nehéz előre megmondani, meddig tart a szövés folyamata. Az viszont mindig változatlan, hogy első lépésként a mintát rajzolom meg, azután megtervezem a ruhát, majd a színeket is kiválasztjuk a megrendelővel. A szövést képzőművész szemmel közelítem meg, így bármennyire is nagy kihívás legyen a munka, az alkotás számomra mindig önkifejezést és önfejlesztést jelent, nem tudok belefáradni. Persze nagy odafigyelés kell ahhoz, hogy minden apró részletet megtervezzek és kivitelezzek, ezért is törekszem a tökéletességre. – Milyen nehézségekkel, kihívásokkal szembesülsz szövés közben? – Volt már arra példa, hogy a szövőszékem egy alkatrésze eltörött, és édesapámtól kellett segítséget kérjek az összeszereléshez. Ilyen szempontból a sikerhez szükséges a férfierő is, de eddig nem volt olyan probléma, amit nem tudtunk megoldani. Nekem nagyon sokat jelent, hogy a szövőszék tulajdonképpen családi örökség, így minden alkotásomban egy kicsit én is benne vagyok. – A támogató családi háttér nélkülözhetetlen... – Igen. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, amiért hagyták, hogy kiteljesedjek. Sosem erőltették rám a saját elképzeléseiket, türelmesen megvárták, amíg a hobbimat munkává alakítottam. Végig támogattak engem. – Milyen termékeket szoktál elkészíteni és hol találják meg munkáidat az érdeklődők? – Hát leginkább ruhákat szoktam készíteni, de már arra is volt példa, hogy lakástextilt – ágytakarót, falvédőt, sötétítőt – szőttem. Ezek mellett övtáskát és fülhallgatótartót is készítettünk már rendelésre a testvéremmel. Mivel nincs még konkrét üzlethelyiség, ahol meg lehetne nézni ezeket a termékeket, egyelőre a családi házban tudom megmutatni a személyesen érdeklődőknek. Egyébként különböző kiállításokra is szoktam elküldeni néhány darabot a kollekcióból, úgyhogy ilyen alkalmakkor is meg lehet tekinteni az alkotásaimat. – Milyen mintatechnikával dolgozol? – Több is van. Megemlíteném a vászon kilim-, a szálbehúzás-, a dzsidzsim-, szedettes- és az azsúrszövés technikákat. Ezek közül a vászon kilim a legidőigényesebb, amikor ezzel a technikával dolgozom, van, hogy egy hónap, amíg teljesen elkészül a megrendelés. – A gardróbodban megtalálhatók az általad szőtt ruhák is? – Igen. Ami jelenleg rajtam van, azt is én készítettem, szeretem hordani ezeket a darabokat. – Miért tartod fontosnak a régi mesterségek átörökítését? – A régi mesterségek arra emlékeztetnek, hogy mindaz, amit ma megtapasztalunk és már megszoktunk, sokáig nem volt magától értetődő. Most könnyen bemehetünk egy ruhaboltba, és óriási kínálattal szembesülünk, de ez sokáig nem így volt. Én úgy gondolom, jó meglátni a munkát, a kihívást a ma emberének oly egyértelmű termékek mögött, hiszen így jobban tudjuk értékelni ezeket a darabokat. Fontos tudásnak tartom a régiek szokásait, tapasztalatait, mert önállóságra tanítanak. Nagy előny, ha bizonyos dolgokat mi magunk is megtanulunk elkészíteni, és nem szorulunk másokra.

Keresztes Bea