Az árnyék napos oldala
Valamiért ismét Monty Phyton legendás filmjének, a Brian életének záróbetétdala szól végtelenítve a fejemben. Mindig nézd az élet napos oldalát – dalolják vidáman a keresztre feszített elítéltek. Van benne valami. Különösen most, hogy mi sem a legvidámabb időket éljük éppen. Itt vagyunk egy világjárvány kellős közepén, és semmit sem tehetünk ellene azonkívül, hogy minél több időt otthon töltünk. Bosszantó ez a tétlenségre kárhoztatás sokunk számára. Egy idő után az ember arra vágyik, hogy bárcsak bemehetne a munkahelyére dolgozni. Ki vagyunk éhezve egymás társaságára. Tudok olyan esetről is, hogy valaki csak azért csatlakozott a cég reggeli online gyűléséhez – noha a munkaköre nem kötelezi erre –, hogy végre emberi hangokat halljon. Magam sem vagyok ezzel másképp.
A múlt pénteken riportot készíteni mentünk az egyik fotós kollégával, utána meg ha már úgyis kint voltunk „a városban”, bevásároltunk tisztítószerekből és élelemből két szeredai bevásárlóközpontban. A szükségállapot előírásai miatt mindkét helyszínen legalább húszperces sort kellett kiállni. Ennek ellenére élveztük az egészet. Kalandként fogtuk fel. Valahogy úgy, ahogy Tom Sawyer a róla elnevezett Mark Twain-regény elején elhiteti vele egykorú pajtásaival, hogy a kerítésmeszelés valójában szórakozás. Pedig békeidőkben én kifejezetten utálok bevásárolni. Inkább csak nyűg, púp a hátamon.
Ha nekem valaki azt mondta volna két hónappal ezelőtt, hogy szórakozásként fogom megélni a bevásárlást, azonnal elküldtem volna, hogy keresse fel elmeorvosát, gyógyszerészét. Az újabb meglepetés akkor ért, amikor fizetésnapon meglepetten tapasztaltam, hogy jóval több pénz van a számlámon, mint amennyi szokott lenni. De aztán hamar kiderült, hogy nem fizetésemelést kaptunk, hanem egyszerűen annyival kevesebbet költöttem a szükségállapot miatt. Tiszta spórlás ez a karantén. Becsületszavamra. No ugye, hogy még a kijárási korlátozás árnyékában is meg lehet találni a napos oldalt? Igaz, elismerem, hogy azért veszettül kellett keresni.
Kiss Előd-Gergely