„Egy nemzet gyásza nem csak leverő: Nép, mely dicsőt, magasztost így magasztal, Van élni abban hit, jog és erő” (Arany János) Emlékezzünk! Teleki Sándor is osztotta barátja, Petőfi Sándor nézeteit, maga is honvédnak állt, a Habsburg Birodalmat „a szabadság kálváriájá”-nak nevezte, maga is az aradi várbörtön rabja, egy orosz ezredes segítségével sikerül megszöknie, s a halálos ítéletet csak távollétében hajthatták végre, mint Kossuth Lajos ítéletét… „1849. október 5-éről 6-ára virradó éjjel… Mintha halotti ruhát vont volna magára Arad városa és az aradi citadella, a Maros is gyorsabban látszott folyni mély vizével, mintha valami titkos katasztrófától fenyegetve futna a folyam. De közepette e sötétségnek, e csöndnek, e süket zajnak, amely időnként megszakítá azt, kellemes, szomorúságtól teljes harmónia terült el a levegőben… Fuvola volt ez, amely sóhajokban lehelte ki e könnyekkel teljes dallamot… Lahner tábornok, az utolsó óra virtuóza, a holnapi nap mártírja, a sírba vitte ihletének szavát”. „Ez az éjszaka olyan gazdag emlékekben, azokra, akiknek megadatott túlélni azt – végre elmúlt, s meghasadt a hajnal.” Szürke, rideg, őszi reggel, hat óra elmúlt, október hatodika napján 1849-ben. Az aradi vár aljában egy elhagyatott legelő, zörög rajta a kóró, fázik az avar, a halál van az ólmos levegőben, a fenséges felhők alatt. Katonákat készülnek akasztani, hősökkel bánnak úgy, mint az utolsó gonosztevőkkel szokás… „Mikor a hat órát ütötte, sortűz tompa dördülése rettentett, melyet egyetlen lövés követett. Haynau megkegyelmezett négy elítéltnek: Kiss Ernő, Dessewffy Arisztid, Schweidel József és Lázár Vilmos honvéd tábornokok agyonlövettek. Ez volt Haynau kegyelme… De csak hárman roskadtak össze, Kiss tábornok állva maradt. – Hát én? – kiáltá. – Rólam elfeledkeztek? A káplár kilépett, akinek a puskája töltve maradt, s rálőtt a nyugodt tábornokra…” „Nyolc órakor, fenyegetőleg kiszegezett ágyúk és fegyveres csapatok tömegén át nyolc tábornok haladt gyalog… A kazamatákban halotti csend uralkodott. A felháborodás, a fájdalom, a harag, a tehetetlenségünk érzete lenyűgözött, s nem volt szavunk a gyilkosokhoz, kik megengedték, hogy tanúi legyünk az utolsó útnak, mely minden reményünktől megrabolt. A csapat és kísérete lassú léptekkel haladt a vesztőhely felé… Kilenc ember, kilenc óriás, ilyen volt Haynau fényűzése!” Sok vér kiáltott már az égbe bosszúért, de azok kiontását az akkori barbár kor gondolkodása némileg indokolja, az időbeli távolság enyhíti a fájdalmat… De örökké vérzik az Aradon és szerte az országban kivégzettek, meggyilkoltak emléke, nem bírunk, nem akarunk feledni, mert nem volt aljasabb, embertelenebb bosszúállás a világtörténelemben, mint az, amelyet az osztrák és orosz csapatok által letiport Magyarországon a gyáva osztrák hadvezetés végzett!!! A közönséges tolvajok, gyilkosok embertelen büntetésére szolgáló akasztófán fojtani meg a nemzeti hadsereg tábornokait, vezéreit, a férfijellem és a hazafiság mintaképeit… A szabadság fáját csak vérrel lehet locsolni, hogy magasra nőjön… S a szabadságtól a zsarnokság fél legjobban s egyetlen igazi szövetségese a butaság, s azért butít a zsarnokság, hogy saját uralmát biztosíthassa… Az osztrák hatalomnak politikai szabadságunk kellett, de lelkünk szabadsága is. Ezért a szabadságért fogtak fegyvert Bocskai és katonái, Bethlen Gábor, ezért szenvedett keserű száműzetést Rákóczi Ferenc, ezért nyomorogtak és pusztultak el a gályákon a protestáns papok és tanítók, ezért a pozsonyi és eperjesi bíróság ártatlan áldozatai, és ezért az aradi 13 és az utánuk következő vértanúk hosszú sora…. Mert sajnos, nemcsak 13-an voltak… Hosszan tudnánk sorolni az osztrák bitófán, a golyók által kivégzettek nevét, azokét is, akik utána börtönökben, az osztrák hadseregben veszítették életüket, csak azért, mert Kossuth katonái voltak… Nem mind e haza szülte őket, sokuk bölcsője más országban ringott, volt közöttük magyar, német, szerb, magát magyarnak valló örmény, horvát, de angol is, s egy újabb kutatás szerint egyikük román származású volt, de mindannyian egy igaz ügy szolgálatában mind egyek voltak, vérüket s egyetlen életüket mégis a magyar szabadságért és minden nép szabadságáért, ahogyan Petőfi Sándor fogalmazta: a világszabadságért ontották, mert akkor a magyar szabadság egész Európa ügye volt… S milyen csodálatos egység a halálban is: miniszterek, főurak, kiknek családfája éppen az osztrák Habsburgokéval rokon, az egyház szolgái, Krisztus tanítványai felekezeti különbség nélkül, de a nép egyszerű gyermekei is, paraszt, kocsmáros, kézműves, író, költő, színész, kereskedő…, szinte minden társadalmi osztály adózik a hon ügyének… Áldott legyen emlékük, a magyar szabadságért, de minden nép szabadságáért halt nemes férfiaknak, az aradi Golgotha hőseinek! Kik voltak ők? Hősök? Hősök! Emberek! Nemzetiségük: szabadságharcos! „Kell lennie egy órának, egy percnek, melyben az emberi lélek, bármennyire le is van nyűgözve a hivatalos hazudozók által, megnyílik az örök, a rendíthetetlen igazság előtt… Eljönnek a hősök, s meghozzák az utolsó és fönséges áldozatot a haza oltárán, odadobván magukat aljas hatalmasságoknak!” Hát emlékezzünk, mert kell, mert kötelességünk! Legalább ennyi… Mondjanak bármit a habzó szájúak, a mai labancok, a mai Ferenc Józsefek, Haynauk és utódaik! Mi emlékezzünk! Lázár Vilmos ezredes – Bem József tábornok a IX. hadtest vezetésével bízta meg. A golyó által kivégzettek csoportjában Ő volt az első… Dessewffy Arisztid tábornok – Amikor az utolsó hajnalon a lelkész felkereste, így szólt: „Tiszta lelkiismeretem van, az hagyott aludni.” A golyó által kivégzettek csoportjában Ő volt a második… Kiss Ernő tábornok – A hadbíróság kegyelemre ajánlotta, de Haynau nem kegyelmezett. A golyó által kivégzettek csoportjában harmadikként szólították… Schweidel József tábornok – Pest városparancsnoka, majd Szeged és Arad védelmét irányította. Az Ő, hadbírósági kegyelmi javaslatát is elutasította Haynau. A golyó által kivégzettek között negyedikként állt a kivégzettek között… Poeltenberg Ernő tábornok – Osztrák származása ellenére magyar honvéd, Ő vitte az orosz táborba a magyar kormány tárgyalási ajánlatát, melyet az orosz fővezér elutasított. A bitófa alatt így szólt: „Szép deputáció megy az Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni.” A hóhér elsőnek szólította… Török Ignác tábornok – Komárom parancsnoka, majd Budán és Szegeden szolgálta hazáját. A hadbíróság előtt magyarságával igazolta tettét: „Lelkiismeretem felment engem!” A hóhér másodikként szólította… Láhner György tábornok – Nevéhez fűződik a nagyváradi fegyvergyár felállítása. A szabadságharcban betöltött szerepét maga Kossuth Lajos tartotta sikeresnek, emberségesnek. A hóhér harmadikként szólította… Knezich Károly tábornok – Horvát származású magyar honvéd, csaknem minden tisztjét nevéről ismerte, gondoskodott katonáiról: „Csak a rongyos s éhes katona gyáva.” A hóhér negyediknek szólította… Nagysándor József tábornok – Buda ostrománál személyesen vezette katonáit, a hazaszeretet ezer példáját adta. A hóhér ötödiknek szólította… Leiningen-Westerburg Károly tábornok – Buda bevételénél a III. hadtest parancsnoka, több csatában is kitüntette magát, a magyar ügy mellett kivívta katonái szeretetét is. A hóhér hatodiknak szólította… Aulich Lajos tábornok – Német származású honvéd tábornok, honvédelmi miniszter, a katonai tudományokban való jártasságát hősiességgel kapcsolta össze. A hóhér hetediknek szólította… Damjanich János tábornok – Szerb határőrcsalád sarja, az aradi vár parancsnokaként Ő adta át a várat az oroszoknak. Amikor bilincseit megoldották, így szólt: „Azt gondoltam már, hogy én leszek az utolsó, holott a harcban mindenütt én voltam az első…” Vécseyhez fordulva, mondá: „Isten veled, öreg barátom, Isten óvja meg a hazát! A haza ügye szent volt, s a mi halálunk új erőt ád néki!” A hóhér nyolcadiknak szólította… Vécsey Károly tábornok – „Szegre akasztom osztrák kardomat, magyar vagyok, hazámmal tartok!” – mondotta férfias elszánt erénnyel. A legsúlyosabb ítélet neki jutott, végig kellett néznie bajtársai kivégzését… A hóhér kilencediknek szólította… És ugyanezen a napon felségárulás vádjával Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt. Utánuk sok-sok társuk következett, mert a történetírók közel 120 vértanút, 1200 bebörtönzöttet és 40-50 ezer kényszersorozással idegen földre parancsolt honvédet említenek munkáikban… Áldott legyen emlékük! Teleki Sándor szerint „Néhány nap múlva egy, az aggkor és a gondoktól törődött öregasszony érkezett az aradi erőd kapujához… Azt hitte a szegény asszony, hogy meg van engedve az anyának megölelni fogoly gyermekét. Könyörgés, könnyözön, a fellázadt természet jajszava, minden hasztalan volt, Howinger tábornok könyörtelen maradt. – Legalább engedjétek meg – zokogta az anya, – hogy messziről, nagyon messziről láthassam, s egy tekintettel megáldjam őt. Kérelmét semmibe se vették, fájdalmát kigúnyolták. Ekkor átszellemülve, jós hangon kiáltott az agg nő: „Howinger, te szívtelen és lelketlen katona, de meggyaláztad az eget, az ég bosszút fog állni a kétségbeesés által marcangolt anyáért. Nemsokára meg fogsz halni, tested darabokra szakad, és összemarcangoltatik, ahogy te szétszaggattad az én lelkemet. Be fog teljesedni, mert anya az, aki téged így megátkoz!” Az átok rettenetesen bekövetkezett: aznap este osztrák katona égő pipával lépett a tábornok lakásának pincéjébe. Ott puskaport tároltak. Az egész épület a levegőbe röpült. A romok közül velőtrázó jajgatás tört elő, szétzúzott, összemarcangolt tagokkal húzták ki onnan Howinger tábornokot. Iszonyú kínok zsákmányaként hentergett kilenc napig, akkor meghalt. Ez volt az aradi tragédia utolsó felvonása. Teleki Sándor Az aradi vértanúk című visszaemlékezései alapján összeállította: Dr. Málnási Ferenc