szórványos felhőzet
erős felhőzet
kevés felhő
Az álszentség Európája
Mai, illetve dehogy mai, tegnapi hír (elvégre ez a napilap természetes velejárója), hogy az Európai Bizottság (EB) bejelentette: 2023-ig jogszabályt javasol a „a tenyészállatok ketrecben tartásának fokozatos megszüntetéséről, majd betiltásáról”. Azért döntöttek így, mert teret adtak annak az európai polgári kezdeményezésnek, amelynek azt a hangzatos címet adták, hogy „Zárjuk le a ketrec korszakot”. (Angol eredetiben: End the Cage Age.) Szintén tegnap futott be az RMDSZ közleménye is a kérdésben Vincze Loránt európai parlamenti (EP) képviselő, FUEN-elnök állásfoglalásával. Vincze üdvözölte, hogy az EB végre kedvezően döntött egy polgároktól érkező javaslatról, ugyanakkor elkeserítőnek nevezte, hogy a Minority SafePack kezdeményezés esetében ezt megtagadta. A kisebbségvédelmi javaslat elutasítását méltatlan, diszkriminatív és rendkívül cinikus döntésként jellemezte.
Nem szokásom politikusokkal egyetérteni, de az a helyzet, hogy Vincze az Európai Bizottság döntését azért illethette a méltatlan, diszkriminatív és rendkívül cinikus jelzőkkel, mert az az is. Én azonban nem vagyok politikus, fogalmazhatok kicsit erősebben is. Bicskanyitogató, hogy az Európai Uniót vezető legfontosabb döntéshozó szerv kettős mércét alkalmaz. Természetesen én sem vitatom, hogy a házi kedvenceket kis ketrecben tartani állatkínzás, de ettől még egyáltalán nem szép dolog az EB-től, hogy a ketrecbe zárt ebek sorsának rendezését fontosabbnak tartja az őshonos kisebbségekénél.
Igaz, a politikusi rácsodálkozást sem értem teljes egészében. Engem ugyanis ez egyáltalán nem lepett meg. Mert a helyzet az, hogy nemcsak az Európai Bizottság, nemcsak a döntéshozók álszentek, hanem magát a teljes európai társadalmat hatja át mélységesen az álszentség.
Tökéletesen értem én a döntést hozó politikusok logikáját. A napnál is világosabb, hogy helyt adni egy olyan polgári kezdeményezésnek, amely a cuki kisállatok életkörülményein javít, az egyértelműen népszerűséget hozó intézkedés, amelyet aztán konkrét szavazatokra lehet váltani a legközelebbi választásokkor. Na de, érdemi döntést hozni az őshonos kisebbségek jogairól már fölöttébb kellemetlen az uniós döntéshozóknak. A legtöbb uniós országban él számottevő kisebbség, akiket a többségi nemzetek sovinisztái nem néznek jó szemmel, emiatt az uniós szintű szabályozás súlyos belpolitikai veszteséggel járna a számukra. Vagy legalábbis ezt hiszik. De ha ez nem lenne elég, akkor még ott van nekik az a kellemetlenség is, hogy konfliktusba keverednének a kisebbségeiket másodrendű polgárok közösségeként kezelő államokkal. Nem kell Szlovákiáig elmenjünk, hogy ilyet találjunk, sajnos.
Az uniós politikai szintér szájkaratéjában az emberi jogok csupán hivatkozási alapként működnek ki nem mondott érdekérvényesítésük alátámasztására. Láthattuk ezt a most zajló labdarúgó Európa-bajnokságon is. Az éppen aktuális megosztó politikai kérdésben kialakult nyugat-európai konszenzust használta fel egy német szurkoló, hogy kifejezze megvetését a mucsai kelet-európai nemzetek iránt. Bicskanyitogató bizony a nyugat-európai gőg kendőzetlen megnyilvánulása is, amikor valami ürügy kapcsán a felszínre tör.
Még mielőtt azonban jogos felháborodásunkban elküldenék a francba a gőgös nyugatiakat, nem árt, ha a saját portánk környékén is söprögetünk néha. Nem árt, ha néha önmagunktól is megkérdezzük, vajon használtunk-e morális, egyetemes emberi értékekre alapozó érvelést csak azért, hogy tisztségbe kerüljünk? Oktattunk-e ki vajon másokat morális alapon, csak azért, hogy az érdekeinknek érvényt szerezzünk? Vagy csak egy egyszerű vitában azért, hogy fölé kerekedjünk felebarátunknak, mert narcisztikus egónk nem tűr ellentmondást? Papoltunk-e keresztény értékrendről, miközben emberi méltóságukban aláztunk porig másokat és magasról tettünk a felebaráti szeretetre?
Vajon képesek vagyunk-e szembe nézni önmagunkkal? Nem csak mi, székelyek, nem csak mi, magyarok, hanem mi, jó európaiak? Már csak azért is, mert, ha már értékalapon kérünk számon bárkitől bármit, nagyon kínos lenne, ha kiderülne rólunk, hogy bort iszunk, de vizet prédikálunk.
Kiss Előd-Gergely
