Mozgalmas volt az elmúlt hét, például egyes szakszervezeti tiltakozások, sztrájkok, illetve azok következményei tekintetében. Az illetékek eltörlésére vonatkozó törvény körül sem ülepedtek le a kedélyek, ugyanakkor újabbakat borzolt az előreláthatólag a mai nap folyamán megszavazásra kerülő, amolyan bérkiigazítási tör­vénytervezet. A parlamenti választásokra való készülődés jegyében is felélesedtek a kölcsönös szemrehányások (hogy finoman fogalmazzunk). Az egészségügyiek utólag tör­vénytelennek bizonyult sztrájkja keretében megfogalmazott követelések jelentette nyomás alól nem voltak képesek kibújni a képviselőház illetékes szakbizottságai. Ilyenképpen pedig a láthatáron körvonalazódni látszanak olyan újabb bérkiigazítások, amelyek óhatatlanul pluszkiadásokat jelentenek majd az állami költségvetés számára. A szociáldemokrata párt szerint azok nem jelentősek, a kormány szerint viszont igen. A liberálisok már a szakbizottsági tárgyalásokról kivonultak, s az előzetes bejelentés szerint a törvényt nem fogják megszavazni, tartózkodni fognak. Tény, hogy a kormány kínos helyzetbe került, s a jelek szerint nem kizárt, hogy az abból való kievickélés céljából majd az Alkotmánybíróságnál fog „menedéket” keresni. Utalhatnánk arra is, hogy a Sanitas Föderáció kemény és erőltetett „fellépését” igen árnyaltan és óvatosan közelítették meg a nagy szakszervezeti tömörülések, a Car­tel Alfa konföderáció és az Országos Szakszervezeti Blokk (BNS) csúcsvezetői, akik szerdán este az egyik kereskedelmi hírtelevízióban adott nyilatkozataikban fenntartásaiknak is hangot adtak, nem tartva szerencsének a sztrájk kirobbantásának időpontját és olyan követelések megfogalmazását, amelyek meglátásuk szerint a közszférai bérezési rendszerben esetleg újabb „kiszögelléseket”, aránytalanságokat okozhatnak. Ki ide fordul, ki oda A jogalkotási, illetve jogalkalmazási gyakorlatban előfordul(hat), hogy fenntartások, kifogások merülnek fel egy adott törvénnyel vagy annak adott előírásaival kapcsolatosan. Ilyenkor pedig élni lehet a megtámadás vagy a módosításigénylés lehetőségével. Ebben nincs semmi kivetnivaló, de hazai viszonylatban fúrcsállandó a szóban forgó lehetőség túlzott igénybevétele. A kormány vagy éppenséggel az államelnök az Alkotmánybírósághoz fordul bizonyos aggályok megfogalmazása okán, az államelnök megfontolás (azaz újra tárgyalás) végett visszaküld a parlamentnek egy törvényt és így tovább. (A Cioloș-kormány esetében egyébként az ilyen jellegű ténykedés jóval gyakoribb volt, mint a megelőző kormányok idején.) A múlt héten is két törvény esetében fordult Iohannis államelnök a szenátus elnökéhez, Călin Popescu Tăriceanuhoz újratárgyalási kérelemmel. Hétfőn, október 31-én keltezett kérésében a magáncsődre vonatkozó törvény hatályba léptetése időpontjának elnapolását szor­galmazta. Tulajdonképpen ar­ról van szó, hogy a magánszemélyek fizetésképtelenségi eljárására vonatkozó, 2015/151-es törvényt módosító 2015/61-es sürgősségi kormányrendelet révén a jogszabály hatályba léptetésének időpontját annak idején kitolták 2016. december 31-re. Nemrégiben a parlament napirendre tűzte a szóban forgó sürgősségi kormányrendelet törvény általi szentesítését. Ebbe a törvénybe visszakerült az eredeti határidő, 2016. október 31., ezt a határidőt viszont képtelenség betartani, sőt addig az időpontig az államelnöknek sem lett volna lehetősége a törvényt kihirdetni, illetve megjelentetni a Hivatalos Közlönyben. Nos, az utolsó pillanatban megszületett ez az államelnöki kérelem, s abba felsorakoztatva néhány érvet, Klaus Iohannis kéri egy megfelelőbb időpont megszavazását a törvény hatályba léptetésének határidejére vonatkozóan. Csak úgy mellékesen jegyeznénk meg: a magáncsődtörvény „útra indítása” eleve „sántított”… Csütörtökön, november 3-án egy újabb ilyen jellegű kérést látott el kézjegyével Iohannis államelnök: ama törvény felülvizsgálását kéri, amely révén újólag módosítanák és kiegészítenék a 2003/161-es törvényt. Ez a törvény a közméltósági, a köztisztviselői funkciók gyakorlásában és az üzleti környezetben biztosítandó transzparenciára vonatkozóan ír elő bizonyos rendelkezéseket, valamint a korrupció megelőzésére és szankcionálására. Ebben a kontextusban előirányozza a polgármester és az alpolgármester, a megyei tanácselnök és alelnök funkciója és a helyi érdekű kereskedelmi társaságok közgyűléseiben a területi-közigazgatási egység képviseleti funkciója közti összeférhetetlenséget. Nos, a szóban forgó összeférhetetlenség vonatkozásában vezetett volna be bizonyos lazításokat a parlament által elfogadott törvény. Az államelnök szerint nincs rendjén, sőt alkotmányossági aggályokra ad okot a „fellazítás”, ugyanakkor a törvény megszövegezése esetenként túlontúl pontatlan, félreérthető, sőt abban olyan fogalmak is szerepelnek, amelyek nem lelhetők fel a hazai jogszabályozásban. Mindezek okán Klaus Iohannis ennek a módosító és kiegészítő jellegű törvénynek a felülvizsgálatát is kérte. Nemrégiben a kormány, személyesen a kormányfő részéről is elhangzott az a szándék, miszerint az Alkotmánybíróságon támadják meg a Dragnea-féle illetékeltörlési törvényt, de időközben erről a szándékról letettek. A múlt héten egyes kormánytagok részéről többször is kinyilvánítódott ama kormányzati szándék, miszerint az Alkotmánybírósághoz fordulnak, amennyiben a parlament plénumán abban a megszövegezésben szavazzák meg a 2016/20-as sürgősségi kormányrendelet „szentesítő” törvényt, ahogy azt elfogadták a képviselőházi szakbizottságokban. Idetartozik az is, hogy pénteken, Gyulafehérváron Cioloș kormányfő határozottan kijelentette, hogy amennyiben „populista és nélkülözi a finanszírozási forrást, bármilyen törvényt megtámadnak az Alkotmánybíróságnál, függetlenül attól, hogy azt ki tartja fenn”. Más: az egészségügyi minisztérium honlapján megjelent ama kormányzati közlemény, miszerint törvénysértőként értékelik a Sanitas által szervezett sztrájkot, s ennek okán az igazságügyi szervekhez fordulnak. Ez be is következett, s a Bukaresti Törvényszék csütörtökön kimondta, hogy az egészségügyi alkalmazottak október 31-i, hétfői sztrájkja illegális volt. Ugyancsak a múlt csütörtökön a Romániai Biztosítótársaságok Országos Szövetsége (UNSAR) az Európai Bizottsághoz fordult, pontosabban bepanaszolta a kormányt annak okán, hogy sürgősségi kormányrendelet, illetve kormányhatározat révén döntött a kötelező gépjármű-biztosítási díjszabások felső határának megszabásáról, ilyenképpen megsértve az uniós szabályzókat. Ismereteink szerint hazai viszonylatban nemigen volt példa ilyen jellegű bepanaszolásra az Európai Bizottságnál. Amúgy a biztosítók szerint a kormány döntései sértik az Európai Parlament és Tanács 2009/138-as irányelvét, valamint az Európai Unió működési egyezményét. Egyébként az RCA-díjszabások felső értékhatárának „rögzítésére” vonatkozó kor­mányhatározatot a múlt szerdai kormányülésen fogadták el, s az lapzártáig még nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben. A hatályba léptetés a megjelentetés időpontjától számított 10. nap lesz. Nem tartozik közvetlenül a fentebb vázoltak témakörébe, de érdemes utalni a mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter egyik múlt heti nyilatkozatára: egy, a mezőgazdasági területek értékesítését szabályozó törvényjavaslat kapcsán utalt arra is, hogy magyarországi minta alapján konkrét felső határhoz kötnék a magán- és jogi személyek által birtokolható mezőgazdasági földterületek nagyságát. Hozzáfűzte azt is, hogy a törvénytervezetbe foglalt elvárások reményei szerint nem fognak uniós ellenállásba ütközni. Lehet illetődni a „szomszéd” példájából és lehet reménykedni is, de a tárcavezetőnek tudnia kellene, hogy az Európai Bizottság május végén két magyar termőföld-ügyben is kötelezettségszegési eljárásról döntött, többek között a külföldiek földvásárlási jogosultságának korlátozása okán, ami állítólag uniós jogot sért. Nemrégiben az Európai Bizottság illetékesei az állami tulajdonú földek bérbeadásával és eladásával kapcsolatban kezdtek vizsgálódni, s egyes értesülések szerint nem kizárt a harmadik kötelezettségszegési eljárás megindítása sem. Egyébként a miniszteri bejelentés csupán egy jogszabályozási szándékra vonatkozik, legalábbis ezt feltételezhetjük abból indulva ki, hogy a szaktárca honlapján ilyen módosító és kiegészítő jellegű sürgősségi kormányrendelet-tervezetet vagy törvénytervezetet nem hoztak nyilvánosságra. Kint is, meg bent is Amint arról már annak idején beszámoltunk, Dacian Cioloș kormányfő arra szólította fel a politikai pártokat, hogy az ő nevével, illetve személyével ne kampányoljanak és plakátjaikon ne jelenjen meg az ő portréja. Talán ő sem gondolta komolyan ezt a figyelmeztetést, tiltást, mert ha igen, megtette volna az ilyen esetekben indokolt törvényes lépéseket, s nem elégszik meg a „pusztába kiáltott szóval”. A feltételezésünket támasztja alá az a tény, hogy Dacian Cioloș időközben felvállalta a liberális párt „fáklyavivői” szerepkörét: a párt országos tanácsának múlt szerdai ülésén elfogadta, hogy a liberális párt őt jelölje a miniszterelnöki tisztségre, már amennyiben a liberálisok nyernék meg a decemberi parlamenti választásokat vagy sikerül kialakítaniuk a parlamenti többséget alkotó koalíciót. Elég fura helyzet alakult ki, mert sem hazai, sem pedig nemzetközi gyakorlatban nemigen volt példa arra, hogy párton kívüli legyen egy parlamenti párt kormányfőjelöltje. Márpedig Cioloș határozottan elzárkózik attól, hogy belépjen bármelyik politikai pártba, s ez esetben a liberális pártba. Eddig, ha fenntartásokkal is, de azt mondhattuk, hogy távol tartja magát a pártpolitikai tevékenységtől, s úgy általában a politikai pártoktól, most viszont egy faramuci helyzet alakult ki: „bent” is van, de bizonyos értelemben (s mindenekelőtt az ő értelmezésében) „kint” is. Ezt a két minőséget nemigen lehet „egy kalap alá” hozni, s ezért is állítjuk, hogy ide vagy oda a tulajdonképpeni párttagság, Dacian Cioloș most a választások előestéjén elkötelezte magát. A többi pedig már mese, olyan magyarázkodás, amely megpróbál fenntartani egy látszatot, nevezetesen a technokrata kormányfő látszatát. Azaz: átvitt értelemben Cioloș kormányfő is aktív szereplőjévé vált a kampánynak. Ezentúl nemcsak a zászlóra tűzött portréjával, hanem személy szerint is, és erre, mármint a liberális párt kormányfői jelöltállítására áldását adta Iohannis államelnök is. Ilyenképpen pedig, ha közvetett módon is, de belecseppent a választási csatába az államelnök is. Melléknév „megszemélyesítése” Apropó közelgő parlamenti választás és annak államelnöki megközelítése, mármint a végkimenetel tekintetében: az utóbbi időben minden lehetséges alkalmat megragadt, megragad annak hangoztatására, hogy nem fog megbízni „bűnös személyt” a választásokat követően. Előszeretettel használ egy értelmezhetetlen gyűjtőfogalmat: „penali”, ebbe a kategóriába sorolva mindazokat, akikkel szemben jogerős és végrehajtandó ítéletek születtek bizonyos bűntettek elkövetése okán, de azokat is, akikkel szemben a DNA és különböző ügyészi szervek eljárást indítottak, vádemelésre ugyan még nem került sor, de meggyanúsításokra, s esetenként megvádolásokra igen. (Ami pedig a „penali” fogalmat illeti: a román nyelv értelmező szótára szerint melléknév, s mint ilyen nem használható főnévként. A román–magyar jogi szótár szerint pedig a „penal” magyar fordításban a következőt jelenti: a bűntető, bűnvádi, bűnügyi, tehát ugyancsak melléknév.) Lehet, hogy az államelnöknek tetszik ez a szó, már csak azért is, mert annak révén akár egykori politikai ellenfeleit is a „bűnösök” közé sorolhatja, köztük olyanokat is, akiket egyelőre csak esetleg a gyanú árnyéka leng be. Határozott kiállása amúgy erkölcsi, s tágabb értelemben társadalmi szempontból helyeselendő. A jog azonban sokszor rácáfol az erkölcsre, s a jogi normák nem mindig azonosak, azonosulhatnak az erkölcsi normákkal. Kezdenénk azzal, hogy az Alkotmány 36-os szakasza rendelkezik a szavazati jogról, a 37-es szakasza pedig a megválaszthatóság jogáról. Mindkét szakasz esetében előírások vannak ezen jogok gyakorlásának megtiltására, illetve elvesztésére vonatkozóan. Az elítélés esetében tételesen szerepel, hogy annak végérvényesnek kell lennie egyidejűleg a szavazati jog elvesztésével. Nos, ha egy végérvényes ítéletben, amennyiben tételesen nem szerepel mellékbüntetésként a szavazati/választási jog elvesztése, akkor, azaz elítélt személy nem csak hogy leadhatja szavazatát, hanem indulhat képviselő- vagy szenátorjelöltként, és ha megszerzi a kellő szavazatot, akkor be is juthat a törvényhozói testületbe. Hogy ezt ki és miként értékeli (legyen szó akár az államelnökről), annak a jog szempontjából semminemű jelentősége nincs. Következésképpen az államelnök számára az írott és íratlan erkölcsi normák nem adnak felhatalmazást arra, hogy esetleg egy elítélt személyt elutasítson, azaz annak ne adjon megbízatást a kormány megalakítására. Úgy is fogalmazhatnák, hogy sajnos ez így van, s amennyiben az államelnök egy ilyen esettel/helyzettel találja szemben magát, nem hagyhatja figyelmen kívül azt az alaptörvényt, amelyre felesküdött. Az egy más ügy, hogy adott ítéletek meghozatalakor mikor és miért tekintenek el az említett jellegű mellékbüntetések kiróvásától. Amit felvázoltunk, az még inkább érvényes azon személyek esetében, akikkel szemben az illetékes szervek csak kivizsgálást folytatnak, meggyanúsították vagy megvádolták őket bizonyos bűncselekmények állítólagos elkövetésével. Igen, mert az ő esetükben nem kérdőjelezhető meg az ártatlanság vélelme. De ha már itt tartunk, érdemes kissé visszamennünk az időben. Annak idején gyanúsítottként szerepelt Klaus Iohannis a 270/P/2006-os és az 5/P/2007-es bűnügyi ügycsomókban, igaz, utólag bebizonyosodott ártatlansága, illetve megszüntették a vele szembeni eljárást. Mindezt nem azért vázoltuk fel, hogy valakiknek is a védőügyvédje szerepköré­ben tetszelegjünk, sem pedig azért, hogy valakinek a „feje felett vesszőt törjünk”, hanem a tisztánlátás érdekében. A hangzatos szólamoknak is megvan, meglehet a maguk szerepe, de talán nem szerencsés azokat szembehelyezni mások ugyancsak elítélendő, demagóg, populista vagy éppenséggel szélsőséges megnyilvánulásaival. Hecser Zoltán