borús égbolt
Az alkotás varázsa
Mindig csodáltam az alkotást, azt a folyamatot, amikor az emberi tehetség és kreativitás összefonódásának eredményeképp megszületik valami új. A képzőművészektől kezdve az egyszerű háziasszonyon át egészen az építőmunkásig mindenki alkot, mindannyian alkotunk. Gyakorlatilag erről szólnak a napjaink: végezzük a feladatainkat, majd vagy elégedettek, vagy csalódottak vagyunk a végeredménnyel. De egy dolog biztos: a munka soha nem hiábavaló.
Az elmúlt héten egy-két olyan esettel is találkoztam, amely nyomatékosította az alkotás csodájával kapcsolatos elképzeléseimet. A gyergyócsomafalvi Viktória néninél járva meggyőződhettem, hogy az idő vasfogának még csak esélye sincs az alkotás útjába állni: kilencvenévesen is fest, véleményem szerint pedig az alkotásoknak nem egy szobában, hanem valamelyik galériában lenne a helyük, hogy mindenki megcsodálhassa. Nagyon meglepődtem, amikor Viktória néni azt mondta, hogy senki nem tanította neki a festést – magától bonyolódott bele a színek és formák világába, aztán már nem volt visszaút. Hatalmas élmény volt forgolódni a rengeteg festmény között, némelyikről első ránézésre azt hihetné az ember, hogy fénykép. Született tehetség a csomafalvi néni, a mint mondja, egy nagyobb képet akár egy nap alatt is képes elkészíteni, persze csak abban az esetben, ha „beleadja a lelkét” és közben nem foglalkozik mással.
A második példa a gyergyószentmiklósi szobrászművész, Polgár Botond, aki a vasárnap leleplezett Szent István-szobrot készítette. Tíz évvel ezelőtt a Szent István teret ékesítő alkotás még csak egy andezit kőtömb volt a gyergyóújfalvi bányában, a kétkezi fáradtságot nem ismerő munkának köszönhetően pedig ma egy város ékszere. Nagyszerű dolgokra vagyunk képesek, ha megvan bennünk a kellő akarat, a legfontosabb pedig az, hogy sose álljunk az alkotás útjába. Mert az nagy hiba.
Kertész László
.jpg)
