Amint arról tegnap beszámoltunk, Felsősófalván vasárnaptól kezdődően zajlik a Pipacsok Néptáncegyüttes által szervezett tánctábor – immár a huszonnegyedik –, amelyen a legkülönbözőbb korosztályok vesznek részt. A felsősófalvi tánctáborok nemcsak a Kárpát-medence magyarsága körében népszerűek, hanem igen sokan érdeklődnek iránta a szomszédos országokból is. Ez az esztendő azonban számukra egyéb okból kifolyólag is igen fontos, hiszen 23 tagjuk hétfőn már elindult Dél-Amerika irányába. Több országban turnézva lépnek fel a Cickom énekegyüttessel együtt, argentínai, brazíliai, chilei és uruguayi magyar néptáncosokkal vesznek részt a XIV. Dél-Amerikai Magyar Néptánctalálkozón, amelyet hétvégén tartanak Buenos Airesben. [caption id="attachment_74127" align="aligncenter" width="1000"] Korok, nemzetek, földrészek fölött átívelő közös nyelv. Néptánc Felsősófalván Fotók: Simó Márton[/caption] A találkozót 1986 óta felváltva szervezik meg a dél-amerikai kontinens magyar diaszpórája számára Argentínában, Brazíliában, illetve Uruguayban. Idén Magyarországról is érkeznek táncosok, mintegy 220 táncos produkcióját csodálhatják meg két kőszínházi előadás keretében, ahol elsősorban a dél-amerikai magyar néptáncosok mutatják be tánctudásukat. Idegen kultúrában is erős kapocs Dél-Amerikában, az idegen kulturális környezetben sokan elfelejtették a magyar nyelvet, szüleik, nagyszüleik elmondása alapján, halvány emlékeikben és génjeiben él sokaknak a magyarsághoz való ragaszkodás, de sok közösségben éppen a népzene, a néptánc az a kapocs, amely visszahozza a magyar kultúrába a másod- vagy harmadgenerációs fiatalokat. Amikor táncoktatásra járnak, adott esetben több száz kilométert is utaznak, hogy társaikkal találkozhassanak, hogy összeálljon egy-egy műkedvelő csoport. És szívet örvendeztető, hogy a zene, a néptánc, a népdal kapcsán magyar–magyar kapcsolatok születnek, barátságok, amely után a magyar nyelv elsajátítása, a magyar kultúrához való (vissza)csatlakozás következik. A Pipacsok dél-amerikai utazása is ilyen kapcsolatból fakad, hiszen tavaly dél-amerikai magyarokat fogadtak Székelykeresztúron. Ez a látogatás immár a kapcsolat folytatása, a magasabb szférákban megélt barátság megnyilvánulása, amely mozdulatokban, zenében, énekben, majd magyar szavak által „testesül” meg és biztat megmaradásra minden benne szereplőt. A zenét odakint a jól ismert salgótarjáni Dűvő Zenekar biztosítja. A rendezők az előadások után egyhetes néptánc- és zenetábort szerveznek a résztvevőknek és a magyar néptánc iránt érdeklődőknek. Ehhez a grandiózus projekthez kapcsolódik idén a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes is, amely évek óta ápol kapcsolatokat a kinti magyarokkal. László Csaba koreográfus és néhány társa azonban csak később csatlakozik a többiekhez, hiszen lehetetlen megtartani nélkülük az egyesület legfontosabb programját, a felsősófalvi tánctábort. [caption id="attachment_74128" align="aligncenter" width="1000"] Muzsikusok a táborban. Ugyanaz a hang[/caption] Több mint 300 táborlakó A felsősófalvi kultúrházban és környékén minden a legnagyobb rendben, pontosabban az a fajta nyüzsgés tapasztalható, amely immár majd huszonöt esztendeje. A szervezőktől megtudtuk, hogy idén 330 táborlakójuk van, de sikerült ez alkalommal bevonni Alsó- és Felsősófalváról, Parajdról és Korondról is 80 gyermeket, akik – az együttes támogatásával – kezdő szinten ismerkedhetnek meg a székelyföldi népi tánc mozdulataival. Alapfokon minden esztendőben a sóvidéki táncrendet oktatják, a haladóknak most a parajdi és balázstelki táncokat, esténként pedig kicsiknek-nagyoknak egyaránt mezőpaniti zenére szervezik a rendszeres táncházakat. A táborba hazai fiatalokon és idősebb érdeklődőkön kívül az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, Franciaországból, Japánból, Lengyelországból, Németországból jöttek a népi kultúra iránt érdeklődők. [caption id="attachment_74129" align="aligncenter" width="1000"] Amennyi por van a kultúrotthonban, mind felverik a leányok, legények. Hadd szóljon![/caption] Ez a huszonnegyedik tábor, amelyről nem hiányozhat az Egyesült Államokban élő kiváló hegedűs, Orbán László prímás sem, aki a kezdetektől fogva minden egyes alkalommal ott van Felsősófalván. Elmondható lassan, hogy ő már a népi zenésztársadalom „nagy öregjei” közé sorolható, aki határtalanul benne él a népi muzsikában. Tartózkodjon bárhol a világban, tanulja, tanítja, műveli a népzenét, olyan természetességgel, ahogyan azt idehaza gyermek- és kamaszkorában látta a Sóvidéken és Udvarhelyszéken. Valóságos csodának számít, László Csaba kiváló kapcsolatépítő képességének köszönhető, hogy a környező településekről sikerült fellelni a még táncoló adatközlőket, akik be is állnak a programba, úgyhogy a tábor nyolc napja alatt minden este más-más táncosok érkeznek, akik bemutatva adják tovább a jól vagy alig ismert tánctudást, amelyet elődeiktől tanultak. A következő napokban követjük a Pipacsokat, lapunk hasábjain is beszámolunk majd a dél-amerikai útról. De mi sem hagyjuk túlságosan elragadtatni magunkat ez egzotikus helyszínek által, hiszen lelkiekben már készülünk a Székelykeresztúri Néptánctalálkozóra – amely augusztus 4–5-én lesz –, illetve a szeptember 14–16-i székely­ud­varhelyi Erdélyi Táncház­ta­lál­kozóra, amelyen mindenképp ott „virítanak”, tűzpirosan izzanak majd a világjárt Pipacsok is. Simó Márton