Rég nem hallottam ennyire szellemes, találó szűkszavú jellemzést korunk közutálatnak örvendő öltözék­kiegészítőjére, a védőmaszkra: arcátlan módon arctalanná teszi viselőjét. Balázs József festőművész szőtte bele ezt a jellemzést mestere és falustársa, a Márton Árpád festőművészt 80. születésnapján az alfalvi képtár udvarán köszönteni összegyűlt vendégsereget üdvözlő szavaiba. A vendégek – számos képzőművész, tanár, az ünnepelt barátai és tisztelői, művészetkedvelő érdeklődők – természetesen maszkkal eltakart szájjal és orral jártak végig a képtár termeiben berendezett tárlatot, amely Márton Árpád sokrétű művészetének mintegy keresztmetsze­tét  adja. Régi és új munkák egyaránt láthatók voltak, s bár műfaji szempontból vagy az alkalmazott technika szempontjából sokrétűek, változatosak voltak, közös nevezőjük a művész alkotásaira jellemző tömörségük, szűkszavúságuk és gondolati mélységük volt – kevés szóval sokat mondanak. A képekből áradó csoda pedig megérintett minden szemlélőt, ezt lehetett leolvasni a védőmaszk fölött csillogó szempárokból. Az érintések elmaradtak, csak a művész alkotásai érintették meg a szemlélő elméjét, lelkét. Az arctalan járvány arcátlan módon írta át mindennapjainkat, rutinunkat, szokásainkat, hagyománnyá nemesedett programjainkat. Így például az eddig 32 hivatásos képzőművészt adó Alfaluban elmaradt a művészek naptárában állandó, rendszeresen ismétlődő programként szereplő Vadárvácska alkotótábor, elmaradt az alkotó találkozás, a termékeny együttlét, elmaradtak a megerősítő beszélgetések. A tábort virtuális katalógussal, a szervezők által bekért és beküldött munkákból összeállított album megjelentetésével kívánják helyettesíteni. Nemes kezdeményezés, de nem pótolja a találkozás, a baráti ölelés, bajtársias kézfogás-vállveregetés élményét, a hajnalba nyúló beszélgetéseket, a baráti eszmecserét. No meg a közösen elfogyasztott, kötődéseket és kötelékeket létrehozó és erősítő étkezés, ami szinte rituális jelentőséggel és tartalommal bír. Hasonló volt a sorsa a Vinczeffy László képzőművész által szervezett atyhai művésztáborral is. A kezdeményező, szervező idén szűk családja körében töltötte a nyarat a nagyvárosok által is irigyelt galériát és szoborparkot dédelgető portán, s bár a járvány felülírta a terveket, az atyhai paradicsomi környezet biztosított menedéket arcátlanul arctalanságra kárhoztató időnkben. Visszatérve az alfalvi ünnepi eseményre: jó volt látni, hogy a vendégek között volt olyan is – fantáziadús művészhez vagy szépérzékkel megáldott halandóhoz méltó módon –, aki hímzéssel díszített védőmaszkot viselt ünneplőruhája kiegészítőjeként, még ebben a nyomor-ruhadarabban is igyekezve megtalálni az ünnepit, az ünnepi alkalomhoz illőt. A kis hímzett virág életet vitt a maszk gyászos feketéjébe, üzenve, hogy az élet, az élni akarás mindent legyőz. S ezt üzeni Márton Árpád személyes példája, egész művészete is: munkával, tenni akarással, alázattal, tartással, gerincességgel minden nehézséget, akadályt le lehet és le is kell győzni. Még az arcátlan kórt is, amely arctalanná kívánja tenni korunkat.