Kárpát-medencei magyar táncokból állította össze legújabb műsorát a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes. Az Úton című műsor ősbemutatóján az erdélyi Mezőség kicsi, de híres faluja, Buza énekesei is jelen voltak. Neszméri Tünde (felvidék.ma, Felvidék) volt a bemutatón. Lassan fél évszázada szolgálja a magyar kultúrát, népszerűsíti a népi hagyományokat a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes. Az együttesről Diószegi László néptáncoktató, történész azt mondta: „Valamit tudnak, ami nem tanítható meg. (…) Míg a magyarországi együttesek és koreográfusok munkájára jellemző a túlzott magamutogatás, eltúlzott virtualitás, a táncban a felgyorsított tempók, addig a Szőttes éppen a paraszti világ nyugodtságát, visszafogottságát és lassabb életvitelét mutatja és képviseli.” [caption id="attachment_41748" align="aligncenter" width="3456"] Jelenet az előadásból[/caption] A néptáncegyüttes megalakulása óta számos kitüntetést, díjat, elismerést tudhat magáénak. A Szőttes varázsa abból adódik, hogy táncosai szabadidejüket feláldozva próbálnak, lépnek fel, az sem baj, ha olyan fiatal tér be a próbákra, aki azelőtt még sosem táncolt. A Szőttes megszeretteti, megtanítja ősi kultúránkat, dalainkat, táncainkat. Az együttes huszonkettedik egész estés műsorát december elején, Szent Miklós napjának előestéjén mutatta be. A műsor a beszédes Úton címet viseli. Az együttes tagjai utazást tettek a Kárpát-medencében, elhozták a bemutatóra minden régió táncát, énekét, hagyományát. Az ősbemutatón az együttesnek mezőségi, buzai vendégei is voltak. A december 5-ei előadáson a közönség láthatott Vág-Garam közi táncokat, legényavatást, csallóközi és szigetközi verbunkot, bogyiszlói táncokat, ajaki karikázót, szatmári táncokat, régi mérai táncokat Kalotaszegről. Vajdaszentivány táncait és muzsikáját is megismertette a Szőttes a nagyérdeművel. A Széki Ruzsmalint Táncegyüttes vendégelőadásának címe Elfeledett szék, beszédes volt, hiszen a környékre az erős asszimiláció a jellemző. A buzai vendégek énekükkel, Salánki Teréz, Takács Piroska és Takács Anna néni könnyeket csaltak a nézők szemébe. Majd a buzai táncok zárták a műsort. A ráadásban a buzai vendégek egy karácsonyi kántát adtak elő, ezzel kívántak kellemes adventi várakozási időszakot és boldog ünnepeket. A zenei kíséretet Nyitrai Tamás, Danhauser Pál, Fekete Márton, Hanusz Zoltán, Szabó Dániel és Iván Zoltán szolgáltatták. A rendező Gémesi Zoltán. A Szőttes 1970 nyarán tartotta meg ősbemutatóját. Az indulásról az együttes szervező titkára, Reicher Gellért elmondta: – A kezdetekről én is csak másoktól tudok, bár nagyon hízelgő, hogy nagyon sokan azt hiszik, én is az alapító tagok között voltam, sajnos ez nem igaz. Ennek prózai okai vannak, katona voltam. 1969 szeptemberében alakult meg a Szőttes, már abban az évben karácsony előtt egy rövid műsorral fellépett az együttes a Csemadok épületében. 1970. június 6-án tartották az ősbemutatót, vagyis ekkor már egész estés műsort adtak Alsószeliben, a kultúrházban. Ahogy az egyik körlevelemben szoktam fogalmazni: 1969 szeptemberében Quittner János vezetésével néhány fiatal az Ifjú Szívek addigi se nem balett, se nem néptánc, se nem operett műsorpolitikáját megunva, elhatározta, hogy valódi néptáncot fog táncolni. A kezdeti lépések után a még nevenincs csoport egyesült a Tavaszi szél vizet áraszt… országos népdalverseny győzteseivel, majd a dunaszerdahelyi járási művelődési központ Vontszemű János vezette népi zenekarával. Ekkor vette fel az együttes a Szőttes Kamara Néptánccsoport nevet. Így alakult meg a Szőttes, persze ehhez kellett egy markáns személyiség, aki Quittner János volt. Négy embert szoktunk alapítónak vagy a Szőttes elindítójának tartani, abcrendben: Ágh Tibor, Gyurcsó István, Quittner János és Takács András. Mind a négyen a maguk módján óriási mértékben kivették a részüket abban, hogy megalakuljon a csoport. Ketten sajnos már nincsenek közöttünk, Ágh Tibor és Gyurcsó István. Ágh Tibor a zenei, Quittner János a tánc vonalán, Gyurcsó Pista bácsi mint osztályvezető segített. Annak idején a szocializmusban mindennek ideológiát kellett adni, Pista bácsi nem volt ideológus mint költő, de kitalálta a költségvetést és annak magyarázatát, így a Csemadok akkori vezetői elfogadták a javaslatát. Be kell vallani, nem voltak túl lelkesek először, de aztán belátták, hogy nagy szükség van erre a tánccsoportra. Takács András szintén a Csemadok munkatársa volt, ő néptáncos is volt. Ennek köszönhetően ő teljesen a kezdeményezés mellé állt. 1970-ben, mikor leszereltem kerültem a Csemadokhoz mint alkalmazott, már akkor a Szőttes szervezőtitkára lettem. [caption id="attachment_41749" align="aligncenter" width="3456"] A buzai vendégek megköszönik a tapsot Fotók: Neszméri Tünde[/caption] A nyáron Külhoni Magyarságért Díjjal jutalmazta a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes munkásságát. A kitüntetés a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, a nemzet örökségének a megőrzésében, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és külföldi személyeknek és szervezeteknek adományozható. A díjat augusztus 19-én adták át a Magyarság Házában. A Szőttes Kamara Néptáncegyüttes szellemisége nem változott az elmúlt időszakban. – Mi csak tiszta forrásból dolgozunk. Ennek a küldetésnek a mai napig eleget teszünk. A csak tiszta forrásból mottóhoz hűek maradtunk. Próbálunk a legközelebb maradni az eredeti népművészethez, a viseletek, a népdalok és a zene, valamint a néptánc, amit bemutatunk, az eredetit mutatja meg. A viseleteink vagy eredetiek, amiket felvásároltunk, begyűjtöttünk, vagy az eredeti mintájára készültek. Nem stilizált népviseletet hordanak a táncosaink. Ma ugyan ez nem divat, de mi ugyanazt csináljuk, amit 1969-ben elkezdtünk. A hagyományainkat meg kell élni, nemrégiben olvastam, hogy a hagyományt nem ápolni kell, hiszen nem beteg, és valahogy így vannak ezzel a Szőttes táncosai is, ők is megélik a népi táncokat, ezért is ilyen hitelesek a programjaink. Az együttes vezetője, Füzék György szerint: „Ha a nézőknek tetszik a műsor, az a siker…” Talán mindent elmond ez az egy mondat arról, miért is táncolnak a Szőttesben néha több évtizeden át a táncosok. Sokan segítik a munkát. A Szőttes tiszta forrásból merít. – Nálunk, Szőttesben a lányok még sok alsóban szeretnek táncolni még akkor is, ha szorítja a derekukat, mi, férfiak pedig nehéz csizmában, vastag nadrágban, még ha nehezebben is emelhetjük így a lábunkat. Mindezt azért, mert mi így szeretjük elődeink táncait táncolni, bemutatni; és ami a legfontosabb: hogy táncaink, viseleteink méltóságukat, szépségüket megtartva kerüljenek színpadra – vallja Füzék György. A decemberben bemutatott huszonkettedik egész estés program rendezője Gémesi Zoltán. Arról faggattam: mi alapján választották ki azokat a táncokat, régiókat, amelyek a program részévé váltak. Az Úton cím ugyanis nagyon beszédes, egy Kárpát-medencei barangolásra hívja a nézőt. A táncokat, dallamokat hallva pedig szinte elénk tárul a falvak képe, szokásai és saját kis világa: – A teljesség igénye nélkül mutatjuk be azokat a táncokat, amelyek jellemzőek az adott régióra és a magyar tánckultúrára. Ez az én ötletem volt, tehát egy kicsit ez az én utam. Három dialektusa van a magyar néptáncnak: a dunántúli, a tiszántúli és az erdélyi. Ezek mindegyikét érintettük. Otthonról indultunk, Garam-Vág vidéki táncokat mutattunk be elsőként, és innen délre vettük az irányt. Mivel én dunántúli vagyok, ez volt a következő állomásunk. Átmentünk a Tiszántúlra. Majd tovább Erdélybe, a Mezőségre. Amikor kitaláltuk a címet, jó pár koreográfia már adva volt, ehhez is kellett egy kicsit alkalmazkodnunk. Vannak tánctípusok: eszközös, ami az egyik fő motívuma a műsornak, a Csallóközben a verbunkos, Bogyiszlóban az ugrós, más régióban a csárdás a jellemző. Mint mondtam, ez az én utam is, hiszen kilenc éve kerültem a Szőtteshez Pozsonyba dunántúliként, de szívesen járok Erdélybe is. A december 5-én bemutatott műsor vendégei a mezőségi-buzai hagyományőrzők voltak. „Az 1990-es évek vége óta járok Buzára. Sajnos a néptánckultúra ott már megszűnőben van. Ott már szó szerint értékmentésről beszélünk, ha népi kultúráról van szó. Néhány éve kitaláltuk, hogy vissza kellene tanítani az ottani hagyományokat a helyieknek. Volt ott egy tánctábor. Salánki Teréz, Takács Piroska és Takács Anna nénivel, akik felléptek az este folyamán, még az 1990-es évek végén ismerkedtem meg. Amikor összeállítottuk a programot és láttuk, hogy ennek a régiónak a tánca az utolsó, akkor eldöntöttük, hogy meghívjuk őket. És itt volt Ilka Gyurika is, aki egy legendás zenészcsaládnak a leszármazottja. Azt gondoltam, megérinti az embereket, ha őket is el tudjuk hívni és látja őket a közönség. Remélem, sokáig fognak még élni a nénik, a mi örömünkre is.”