erős felhőzet
Anyanyelvünk sója
Sokat vacilláltam azon, hogy érdemes-e írni erről a jelenségről, mivel egyrészt már többen is megtették előttem, másrészt némelyeket érzékenyen érinthet a téma. Azon is gondolkodtam, hogy miként tudnám felvezetni úgy, hogy ne egyből a közepébe vágjak. Vagy váglyak? Nem, nem, mégis az előző a jó. Bizonyára sokan rájöttek, hogy hová próbálok kijukadni, bocsánat: kilyukadni, hisz ezzel a jelenséggel nap mint nap találkozhatunk a közösségi oldalakon, és gondolom, nemcsak nekem fáj, amikor ezer sebből vérzik anyanyelvünk. Hihetetlen, hogy mennyire helytelen hozzászólásokat olvashatunk, s itt a fogalmazásra inkább ki sem térek, maradjunk a helyesírásnál. Amikor legutóbb egy társaságban felhoztam a témát, akkor azt vágták a fejemhez, hogy „neked könnyű, könnyen beszélsz, mert újságíró vagy”, véleményem szerint azonban ez nem mérvadó, nem ezen múlik, hogy valaki veszi-e a fáradságot, hogy megnézze, hogyan is kell helyesen leírni egy-egy szót. A saját példámból kiindulva elmondhatom – és gondolom, a kollégáim is alátámasztják –, hogy sok esetben bizony mi, sajtóban dolgozók is tanácstalanok vagyunk egy-egy szó helyesírását illetően, ilyenkor jön képbe a helyesírási szótár.
Már a magyarországi választásokkal kapcsolatos hozzászólások olvasása közben eldöntöttem, hogy írok a témában, mivel egyik „gyöngyszem” követte a másikat. Egyik hozzászóló például arra próbált rávilágítani, hogy fölösleges az anyaországi és a határon túli magyarok veszekedése, végül pedig ez lett a kedvencem. Azt írta: „Enek ites most legyen vege, nincs it heje. Hataron inen s tulis” – sajnos minden második hozzászólás hasonlóan „ékesre” sikeredett, én pedig nagyjából ilyesmire gondolok, amikor azt írom, hogy ezer sebből vérző anyanyelvünk.
A minap szintén a közösségi oldalon jött szembe egy Nem mindegy elnevezésű összeállítás, amely az ékezetek fontosságára próbált rávilágítani. Rengeteg példát felhozott, így többek között nem lehet mindegy számunkra, hogy török vagy torok, nyüszít vagy nyuszit, mint ahogy az sem mindegy, hogy a mondatunkban bányáról vagy banyáról van szó. A sör és a sor sem ugyanaz, a tévé sem igazán hasonlítható össze a tevével, a támpont nem ugyanaz, mint a tampont, ha pedig a pápáról akarunk írni valamit, akkor miért a papa szerepel a mondatunkban? A példák sora egyszerűen kimeríthetetlen, és látható, hogy egy vessző vagy egy pont, esetenként két vessző és két pont milyen nagy jelentőséggel bír, azt is mondhatnánk, hogy ezek képezik anyanyelvünk sóját.
Sok esetben a nevünknél is elengedhetetlen az ékezet, hisz például nem szégyen, ha egy Géczy vezetéknevű személynek ékezet nélkül írjuk a nevét a közösségi oldalon, csak épp kicsit kellemetlen.
Magától értetődő kellene legyen a helyesírás – szegény tanítóink nem a maguk szórakoztatásáért vesződtek velünk annyit annak idején az iskolában! –, de sajnos ez is inkább ritkasággá, úgynevezett extraképességgé vált manapság, és mindenkinek szíve joga, hogy akar-e helyesen, helyesebben írni. Azt mondom, mindenképp érdemes energiát fektetni bele, vagy legalább „probályuk” meg, jó?
Kertész László
.jpg)
