Amondó vagyok. Kovács Amondó.
[caption id="attachment_24818" align="alignright" width="234"] Asztalos Ágnes[/caption]
A cím nem vicc. Hivatalosan is hívhatnak így valakit. Legalábbis Magyarországon, ahol a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete nemrég frissítette a keresztnevek listáját. Egy cikk néhány példát is felsorol, aminek olvastán azt sem tudtam, nevessek-e vagy inkább sírjak. Ilyen nevekkel bővült a kínálat: Aglent, Bahar, Béta, Sudár, Mikolt, Ében, Harka, Cseresznye, Dió, Fahéj, Fehér, Móka, Gesztenye, Torna, Göncöl, Szeder, Balzsam, Színes, Remény, Béke, Áldás, Amondó, Bojtorján. Ja, és mostantól már hivatalosan is adható Csatár név, az Eb-őrület alatt, két focimeccs között megfogant fiúcskák szüleinek ajánlom ezt a tényt figyelmükbe!
Nemrég a hazai extremitásokról is olvastam, és annak alapján, hogy bejegyzik a Politia vagy a Ministru keresztneveket, úgy tűnik, mifelénk még akadémiai szabályozás sem érvényesül a névadás kapcsán.
De tulajdonképpen mindegy. Ha a szülők úgy gondolják, hogy ők (itt is) megmutatják, hogy ki a király, úgyis megteszik. Sokat elárul személyiségükről az, hogy milyen nevet választanak utódaiknak: hagyománytisztelők, vagy éppen (itt is) a feltűnést keresik, és valamilyen nagyon-nagyon különlegeset választanak, gyakran azon az áron, hogy már korán borítékolható, hogy a gyereknek lesz néhány kellemetlen pillanata a neve kapcsán. Mert nehéz kimondani, nem talál a vezetéknévvel, vagy éppen együtt vicces, könnyen csúfolható stb. Kiderül az is, hogy mennyire őrzik identitásukat a szülők, azaz jó-e nekik egy magyar utónév, vagy inkább nemzetközi pályára állítják a picit egy Dzsenifer, Nikolász névvel. Ráláthatunk arra is, hogy éppen milyen sorozat volt a menő a gyerek születése környékén.
Persze, tudom, hogy gyerekünket különlegesnek, egyedinek tartjuk, és ezt névvel is meg akarjuk koronázni. De azt is, hogy nomen est omen, azaz a név kötelez. Névadáskor a pici személyiségéből, a belőle kivirágzó felnőttből szinte semmit nem láthatunk. Milyen lehet Béke névvel élni egy majdani indulatos, temperamentumos embernek, vagy Sudár névre hallgatni, ha mégis alacsony, zömök testalkatú lesz az ember lánya/fia?
Amondó vagyok: gondoljuk át alaposan, s a név inkább legyen Áldás, mint Móka.
Asztalos Ágnes