Hirdetés

Amikor süt a nap, mindig festenék

A székelyudvarhelyi Csergő Barbara óvónőnek készül, és meggyőződése, hogy a hobbija a későbbiekben támogatni fogja a pedagógiai módszerek sokrétű alkalmazását. A fiatal lány szabadidejében szívesen festeget. Elmondása szerint csak akkor jön az ihlet, ha süt a nap, és vibráló színekkel van telve a természet.

Miklós Dalma
Becsült olvasási idő: 5 perc
Amikor süt a nap, mindig festenék
Fotó: Miklós Dalma

Mikor élted át először a festészet adta alkotói örömöt?

– Még mielőtt találkoztam volna a festészettel, a rajz volt az első alkotói kísérletezésem. Gyermekkorom óta folyamatosan rajzolok. Középiskolásként már próbálkoztam a festészettel is, kíváncsiságból nagyon sok festéket vásároltam, majd elkezdtem magánórákra járni. Először csendéletet festettem. Egyáltalán nem fogott meg, nem éreztem, hogy ez az én világom lenne. Nézegettem az internetes oktatóvideókat, míg egyszer csak megtetszett az, ahogy egy fiatal szerény körülmények között festette meg gyönyörű festményeit. Látszott, hogy mennyire egyszerű, mégis tele van tehetséggel. A videóban szereplő fiú nagyon szép tájképeket festett, motivált engem is arra, hogy a magyarázatait követve újra festeni kezdjek. Kezdetben minden festményemet a családtagjaimnak vagy a barátoknak ajándékoztam, ma már megrendelésre is készítek képeket.

– Elsősorban nem ezzel foglalkozol…

– Első a tanulás, ebben az évben fogok diplomát szerezni ahhoz, hogy óvónőként dolgozhassam. Második a jelenlegi munkahelyem, s csak ezek után marad hely a kreatív tevékenységeknek az életemben. A hétköznapokban jóval kevesebb idő jut az alkotásra, mint szeretném.

– Mit festesz szívesen?

– A tájképek mellett nagyon szeretem az absztrakt festményeket. Először úgy gondoltam, hogy az absztrakt művészet nem az én világom. Aztán kaptam egy rendelést absztrakt festményre. Eleinte próbáltam meggyőzni az illetőt arról, hogy nem leszek képes rá, mert hozzám a tájképek közelebb állnak, de nem engedett. Megpróbáltam, és most már nagyon büszke vagyok arra a munkámra. A festészet, mint hobbi, az elsődleges önkifejezési eszközöm. De általánosan is elmondhatom, hogy nyitott hozzáállást látok a korosztályom körében a kreatív tevékenységek iránt. A 21. századi ifjúság rendkívül ötletes. Attól függetlenül, hogy csupán önmaguknak alkotnak, vagy van bátorságuk megmutatni másoknak is, az alkotó szabadidős tevékenység hosszú távon javukra válik. Egy jövőbeli óvónőnél jó pont, ha van érzéke a művészetekre. A gyerekek szeretik a rajzokat, színes festményeket, ezek hamar megragadják a figyelmüket. 

– Hogyan motiválja a rajz és a festészet a pedagógiai tevékenységedet?

– Pályakezdő pedagógusként nagyon sok kreatív ötletem van, amelyekkel izgalmasabbá lehet tenni a gyerekek számára kötelező foglalkozásokat. Gyakran a tananyaghoz illő rajzokat állítok össze. Ezeket szeretik a legjobban. Kreativitással tanítani nagy pozitívum, mert a változatos és színes segédanyagok nagyon lekötik a gyerekek figyelmét.

– Mi inspirál a hétköznapokban?

– Elsősorban a természet. Bármi, ami hat a szép­érzékemre, vagy megragadja a tekintetemet. Ilyen például egy virágos rét… Amikor festek, akkor fele-fele arányban inspirálódom a valós vizuális élményeimből és az elképzelt, idealizált tájképekből. Az is inspirál, ha meglátom, hogy az üzletbe új festékek érkeztek. Azonnal ki akarom próbálni. Amikor nincs motivációm, mert lássuk be, nem minden napunk egyformán jó, akkor nem erőltetem a kreatív folyamatot. Ha nem jön magától, akkor több hónapig is képes vagyok félretenni a festővásznat.

– Szerinted mi kell ahhoz, hogy valakinek a hobbija a megélhetése is legyen?

– Nagyobb figyelmet kell szentelni a tevékenységnek, és több energiát kell belefektetni. Nekem az egyetem veszi el a legtöbb időmet, utána a munkára szánom az energiát, és nyilván, a festés kerül háttérbe. Amíg a háttérben marad, addig nem tudok akkora fejlődést elérni, hogy ebből megéljek. De pont ettől hobbi… Egy időben hiába éreztem a kreativitást, sokszor nem volt elég önbizalmam ahhoz, hogy szépnek érezzem azt, amit csinálok. Számos alkalommal, amikor elkészült egy-egy festményem, körbekérdeztem a barátaimat, hogy biztos tetszik nekik, amit látnak. Csak akkor hittem el, hogy jó, amit csinálok, ha a hozzám közel álló emberek elégedettek voltak a végeredménnyel. Idővel sokat kellett dolgoznom ezen – ma már fel merem vállalni azt, aki az alkotás által én vagyok.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!