Az év elején, pontosabban január hónap folyamán született meg a kormánynak egy törvénytervezete, méghozzá a hátrányos helyzetű fiatalok munkába állítása érdekében. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy „állásteremtés” szándék vezérelte a kormányt. Ugyanakkor a törvénytervezet megindokolási szövegében utalás van arra is, miszerint a 2017–2020-as időszakra vonatkozó kormányprogram egyik elsődleges célkitűzése a 70%-os foglalkoztatási ráta elérése a 20–64 életév közti lakosság esetében. A törvénytervezetből az elmúlt hónapok során törvény lett. Azt a szenátusba február 5-én terjesztették be, s elfogadására március 5-én sor is került. Különösebb időhúzás és vita nélkül ment át a törvénytervezet szövege a képviselőházon is, amely esetében a megszavazásra június 27-én került sor (egyébként azt 279 képviselő szavazta meg, ellenszavazat nem volt, s tartózkodás is csupán csak egy). Néhány nap múltán azt az államelnök kihirdette, s a törvény a Hivatalos Közlöny július 23-i számában megjelent. A hátrányos helyzetű fiataloknak a helyi közintézmények keretében a munkába történő beilleszkedésére vonatkozó 2018/185-ös törvényről van szó. (A törvény egyébként augusztus 22-től válik hatályossá.) Nem tévedtünk, amikor azt hangoztattuk, hogy „állásteremtési” szándékkal született meg ez a törvény, mert tulajdonképpen erről van szó, azaz a hátrányos helyzetű fiatalok számára a helyi szintű közintézmények keretében adott feltételek és körülmények között munkahelyet kell biztosítani/teremteni a szóban forgó fiatalok számára. Ezeknek az intézményeknek munkáltatói minőségükben a szerződéses személyzet esetében előirányzott állások 5%-át hátrányos fiatalok számára kell fenntartani, illetve csak azok által lehet elfoglalni. Tapasztalatszerzés A törvény nyomatékolja, hogy a szóban forgó hátrányos helyzetű fiatalok alkalmazása tekintetében kizárt mindennemű diszkrimináció, politikai, nemzetiségi, etnikai, származási, nyelvi, vallási, nemi stb. alapon való megkülönböztetés. Ugyanakkor a hátrányos helyzetű fiatalokat is védelmezni kell, s ezt oly módon, hogy elő kell segíteni szakmai képzésüket, s annak révén beilleszkedésüket a munka világába. A törvényben fel vannak tüntetve a követett célkitűzések is, például a szakmai tapasztalat szerzése, a felelősségérzet növelése stb. stb. Ugyanakkor érdekes az az előírás, miszerint a hátrányos helyzetű fiatalokkal meghatározott időtartamra, nevezetesen 24 hónapra vonatkozó egyéni munkaszerződést kötnek, betartva a törvényes előírásokat. Joggal kérdezhető, hogy mi is értendő a hátrányos helyzetű fiatal fogalma alatt. Erre a kérdésre is választ ad a törvény: az a 16–26 életév közti fiatal, aki nem rendelkezik munkatapasztalattal, vagy ha igen, az még tizenkét hónapot sem tesz ki és aki a gyermekvédelmi rendszerben találtatik, vagy abból a rendszerből „érkezik”; eltartásában gyermek (vagy esetleg több gyermek) van; a próbaidős felügyelet nyilvántartásában szerepel vagy szerepelt; egy nevelési jellegű, elzárással nem járó ítélet végrehajtása alatt „találtatik”. Ebből a felsorolásból is kitűnik, hogy tulajdonképpen mit is kívánt előtérbe helyezni, mire kívánt hangsúlyt fektetni a kormány, amikor kidolgozta a most megjelent törvény tervezetét. Ami pedig a munkáltatót illeti: az lehet a polgármester saját apparátusa, a megyei tanács saját apparátusa, a községek, a városok és a municípiumok helyi tanácsai, azon közjogi szociális szolgáltatást nyújtó entitások, akik a törvény által előírt feltételek között nyújtanak szolgáltatásokat, a helyi vagy megyei közművi szolgáltatók, a helyi döntéshozó testületek határozatai alapján létrehozott és megszervezett közintézmények és közszolgálatok. Gyakorlatilag a helyi közigazgatási hatóságokról és az azok kötelékeibe tartozó entitásokról van szó. Elolvasva a törvényt arra a következtetésre jutottunk, hogy annak gyakorlatba ültetése nem lesz sem egyszerű, sem gördülékeny. Ennek ellenére a kormány számításai szerint mintegy 10 000 munkahely betöltésére kerülhet sor annak gyakorlatba ültetése nyomán. Hecser Zoltán