Többször is csalódnia kellett a hazai magyar szavazónak, kevés volt az a román államfőjelölt, akit teljes mellszélességgel támogattunk, s utána nem volt az az érzésünk, hogy becsaptak. Talán egyedül Emil Constantinescu maradt számomra szimpatikus megválasztása előtt, mandátuma idején és annak lejárta után is. Emlékszünk, azelőtt alaposan bedőlt a hazai magyarság is az Iliescu-féle propagandának, miszerint a történelmi pártok képviselői – így a Rațiu-féle parasztpárt, a Câmpeanu-féle liberálisok és a Cunescu-féle szociáldemokraták – az ország, a nemzet árulói, idegen érdekeket képviselnek, az emigrációból hazatértek azt sem tudják, itt merre nyílik az ajtó, meg aki nem evett szójás szalámit, az itt ne papoljon. S Iliescut simán megszavaztuk mi is 1992-ben, hogy aztán csalódjunk benne. 1996-ban Emil Constantinescu, a demokratikus konvenció jelöltje második helyen volt a választás első fordulójában, a második fordulóban azonban az erdélyi – s köztük kiemelkedően a székelyföldi – megyék szavazataival megnyerte a választást. 2000-ben azonban Iliescu vitte a prímet a Székelyföldön, ugyanis a korábbi, a magyarság körében már nem túl nagy népszerűségnek örvendő elnök ellenjelöltje a második fordulóban Corneliu Vadim Tudor maradt, így két rossz közül a kevésbé rosszat választottuk. Aztán következtek a 2004-es választások, amikor már öt esztendőre választottunk államelnököt. Az első fordulót a korábbi kormányfő, Adrian Năstase nyerte, második Traian Băsescu lett, akinek szintén sikerült a második fordulóban fordítania főként a székelyföldi szavazatoknak köszönhetően. Kormányt ekkor Călin Popescu Tăriceau alakított, az RMDSZ kormányfőhelyettesi tisztséget és pár tárcát kapott a kabinetben. Băsescunak sikerült újráznia 2009-ben, ellenjelöltje, Mircea Geoană alig 7000 szavazattal maradt le mögötte. Végül öt esztendővel ezelőtt a Német Demokrata Fórum korábbi elnökéből, a fórum színeiben megválasztott nagyszebeni polgármesterből lett liberális politikus, Klaus Johannis került az elnöki székbe, holott az első fordulóban mélyen alulmaradt ellenjelöltjével, Victor Pontával szemben, a második fordulóban azonban mintegy egymillió szavazattal kapott többet, mint vetélytársa. Győzelmét ő is az erdélyi, ezen belül a székelyföldi, no meg a diaszpórában élő szavazóknak köszönheti. Băsescu úgy vitte végig (azaz szinte végig, ugyanis rövid időre felfüggesztették tisztségéből) második mandátumát, akárcsak Klaus Johannis, hogy a kormányfőt és a kormány gerincét a szociáldemokrata párt adta, a politikai csatározások az elnöki hivatal és a kormánypalota közötti pengeváltásokra, keresztbe tevésekre redukálva. Băsescu és Johannis egyaránt a korrupcióellenes harc hangoztatásával lopta be magát az ügyeskedéstől megcsemerlett választópolgárok szívébe, de e küzdelem ürügyén politikai leszámolást is folytattak, a valóban korrupt – vagy legalábbis annak bizonyult – közszereplők mellett ártatlan embereket is meghurcoltak, köztük magyarokat, s ez utóbbiak esetében az évekig húzódó kivizsgálások, perek többnyire a gyanúsított felmentésével, a vádak ejtésével végződött. Tehát ne dőljünk be hangzatos frázisoknak, ne ringatózzunk abban a tévhitben, hogy a nem román gyökerekkel rendelkező politikusok fogékonyabbak lennének a kisebbségek gondjaira. E fogékonyságot csak szavazatokkal megerősített alkupozícióban, érdekek mentén lehet kikényszeríteni. Ezért fontos, hogy minél nagyobb számban menjünk el szavazni, s minél többen válasszuk a magyar jelöltet, hogy megmutassuk, hogy vagyunk, hogy sokan vagyunk, s hogy sajátos, megoldásra váró gondjaink vannak. No meg azért, hogy erősíthessük az RMDSZ tárgyalópozícióját a második fordulóra.

Sarány István