közepes eső
havazás
Akit szerettek az emberek
Örökös harcnak tekintette negyvenhárom éves papi szolgálatát Hegyi István. Harcát azonban nem olyan harcnak tekintette, amelyben személyeket győznek le: „azért harcoltam, hogy a reám bízott ügy ne essen el” – mondta el egy beszélgetés során, nyugdíjazása alkalmával. Az aktív papi élet és a nyugdíjaslét küszöbén folytatott beszélgetés élményei lapunk 2008. december 24-i számában jelent meg Akit szeretnek az emberek címmel. Megható volt az, ahogyan beszélt a családjáról, a papi pályán való elindulásáról, csíkszentmártoni és csíkszeredai szolgálati helyéről. Híveiről és munkájáról. A közösségről és a közösségi óhaj teljesítéséről. Szolgálatának kulcsszava a szeretet volt. S nemcsak hirdette a szeretetet, hanem naponta megélte, s magatartása, példamutatása mások számára is megélhetővé tette a szeretetet. Beszélgetésünket kilenc évvel ezelőtt azzal indította, hogy „az ember érezze, hogy szeretik, ez a legfontosabb”. Ő pedig érezte, szavai tanúsága szerint: „Ha visszanézek szolgálatomra, elmondhatom, hogy sok szeretetet kaptam, és öröm tölti el a szívem”.
Hegyi István református papcsaládban született 1942-ben. A sors úgy hozta, hogy Dél-Erdélyben rekedt szülőfaluja, Petek, így édesanyja nem a közeli Székelyudvarhelyen, hanem Nagyenyeden hozta világra. Ő maga azonban petkinek vallja magát. Tanulmányait is Nagyenyeden végezte, ugyanis Székelyudvarhelyen nem fogadták az általa választott iskolában, mert apja és nagyapja pap volt. Ez volt az oka annak is, hogy nem választhatta az enyedi tanár-példaképei ihlette pedagógusi pályát, helyette kezdetben kőműves napszámosként dolgozott, közben kézilabdázott az udvarhelyi csapatban. Mint mondta, a sport rendszerességre, kitartásra, következetességre nevelte. Aztán felvették a teológiára, annak elvégzése után Csíkszentmártonba került szórványlelkésznek, tizenöt falu református híveinek lelki gondozását látta el.
1986-ban hívták meg Csíkszeredába lelkésznek. Munkája legnagyobb eredményének azt tartotta, hogy a négyszázhetvenkilenc erdélyi településről származó csíkszeredai reformátusokat közösséggé kovácsolta. Mikor Csíkszeredába érkezett, a gyülekezetnek nyolcszázhetven tagja volt, nyugdíjba vonulásakor a csíkszeredai református közösség tagjainak száma kétezerkétszázra emelkedett. Csíkszeredai szolgálati ideje alatt hatszázhetven gyermeket keresztelt, négyszázötven hívét temette el, háromszázhetvenöt esküvőt celebrált és ezerharmincnyolc fiatalt konfirmált.
Az ő szolgálati ideje alatt, tíz év kitartó, gáncsoskodásoktól sem mentes munkája eredményeként felépült a református templom. Akkoriban gyakran mondogatta, hogy Pénzes József katolikus paptársával együtt káeftések, templomépítő igyekezetük egy vállalkozás eredményes működtetéséhez is elegendő lett volna. Kitartása, hite azonban győzedelmeskedett, a templom ma is áll. Nyolc év jutott még neki, hogy hirdesse az igét híveinek az új hajlékban. Mint mondta, „jólesik gyönyörködni benne, mert szép az épület, jóleső érzés látni azt, hogy vasárnapról vasárnapra a hívek megtöltik a templomot”.
Hegyi István megfogadta édesapja intelmét: „ezt a népet szeretni kell a maga örömével, bánatával, jóságával és gyarlóságával egyaránt”. Szolgálata során pedig mindvégig azon volt, hogy ne csak jelen legyen a rá bízott közösségben, hanem adjon is tagjai számára valamit.
Papi szolgálata végén hála töltötte el a szívét magyarságáért, hivatásáért, no meg azért, hogy itt szolgálhatott. Nem egészen egy évtized adatott neki nyugdíjasként szeretett, népes családja körében.
Hegyi István tiszteletes megharcolta a maga nemes harcát, futását elvégezte, hitét megtartotta…
Nyugodjék békében, emlékét őrzi a szeretet.
Sarány István
Hegyi István református papcsaládban született 1942-ben. A sors úgy hozta, hogy Dél-Erdélyben rekedt szülőfaluja, Petek, így édesanyja nem a közeli Székelyudvarhelyen, hanem Nagyenyeden hozta világra. Ő maga azonban petkinek vallja magát. Tanulmányait is Nagyenyeden végezte, ugyanis Székelyudvarhelyen nem fogadták az általa választott iskolában, mert apja és nagyapja pap volt. Ez volt az oka annak is, hogy nem választhatta az enyedi tanár-példaképei ihlette pedagógusi pályát, helyette kezdetben kőműves napszámosként dolgozott, közben kézilabdázott az udvarhelyi csapatban. Mint mondta, a sport rendszerességre, kitartásra, következetességre nevelte. Aztán felvették a teológiára, annak elvégzése után Csíkszentmártonba került szórványlelkésznek, tizenöt falu református híveinek lelki gondozását látta el.
1986-ban hívták meg Csíkszeredába lelkésznek. Munkája legnagyobb eredményének azt tartotta, hogy a négyszázhetvenkilenc erdélyi településről származó csíkszeredai reformátusokat közösséggé kovácsolta. Mikor Csíkszeredába érkezett, a gyülekezetnek nyolcszázhetven tagja volt, nyugdíjba vonulásakor a csíkszeredai református közösség tagjainak száma kétezerkétszázra emelkedett. Csíkszeredai szolgálati ideje alatt hatszázhetven gyermeket keresztelt, négyszázötven hívét temette el, háromszázhetvenöt esküvőt celebrált és ezerharmincnyolc fiatalt konfirmált.
Az ő szolgálati ideje alatt, tíz év kitartó, gáncsoskodásoktól sem mentes munkája eredményeként felépült a református templom. Akkoriban gyakran mondogatta, hogy Pénzes József katolikus paptársával együtt káeftések, templomépítő igyekezetük egy vállalkozás eredményes működtetéséhez is elegendő lett volna. Kitartása, hite azonban győzedelmeskedett, a templom ma is áll. Nyolc év jutott még neki, hogy hirdesse az igét híveinek az új hajlékban. Mint mondta, „jólesik gyönyörködni benne, mert szép az épület, jóleső érzés látni azt, hogy vasárnapról vasárnapra a hívek megtöltik a templomot”.
Hegyi István megfogadta édesapja intelmét: „ezt a népet szeretni kell a maga örömével, bánatával, jóságával és gyarlóságával egyaránt”. Szolgálata során pedig mindvégig azon volt, hogy ne csak jelen legyen a rá bízott közösségben, hanem adjon is tagjai számára valamit.
Papi szolgálata végén hála töltötte el a szívét magyarságáért, hivatásáért, no meg azért, hogy itt szolgálhatott. Nem egészen egy évtized adatott neki nyugdíjasként szeretett, népes családja körében.
Hegyi István tiszteletes megharcolta a maga nemes harcát, futását elvégezte, hitét megtartotta…
Nyugodjék békében, emlékét őrzi a szeretet.
Sarány István
-min.jpg)
