Szakács Péter Giordano Bruno ars poeticája az exaltációtan tükrében című könyvét mutatták be nemrégiben a székelyudvarhelyi könyvtárban. Vaskos művet tett le az asztalra a szerző A székelyudvarhelyi Szakács Péter a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia karának filozófia szakán végzett, tudományos irányítója Egyed Péter volt, az ő ajánlására fogott hozzá Giordano Bruno filozófiájának és életének tanulmányozásához. Az elmúlt években ösztöndíjakkal tanult fél évet Olaszországban, majd egy évet Portugáliában. Giordano Bruno reneszánsz filozófus, komédiaíró, a modernitás legfontosabb filozófiai nézeteinek előfutára, aki a szabad gondolkodás vértanújaként vonult be a történelembe: 1600-ban eretnekség vádjával elítélték és a római Virágok Mezején máglyán megégették. Szemere Samu 1917-es műve óta az első részletes magyar nyelvű Bruno-monográfia átfogó képet igyekszik nyújtani a filozófus munkásságáról, kalandos életútjáról. A könyv szerkesztője, Dávid Gyula irodalomtörténész a könyvbemutatón arról beszélt, hogy a szerző megkeresésekor, még a kézirat elolvasása előtt, két dolog befolyásolta a hozzáállását: az egyik, hogy 1970-től 90-ig a Kriterion Könyvkiadó szerkesztőjeként nagyon jó kapcsolatot ápolt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tanszékének tanáraival, így rendszeresen eljárt a doktori disszertációk megvédéseire. Ezekből a dolgozatokból számos erdélyi monográfiasorozat kerekedett ki. Másrészt jó kapcsolatban volt Egyed Péterrel, a könyv doktorátusi irányítójával, amely számára egyfajta ajánlólevél is volt. Előrevetítette a tér végtelenségét A szerző beszélgetőpartnere, Murányi János nyugalmazott irodalomtanár kérdésére válaszolva Szakács Péter elmondta: Bruno, aki egyaránt volt költő, drámaíró, filozófus, tudományos kérdésekkel is foglalkozott, az első olyan gondolkodó volt, aki felvázolta a határtalan tér koncepcióját, mely végtelen naprendszert vagy csillagvilágot tartalmaz. Tulajdonképpen előrevetítette, vagy elsőként megfogalmazta a newtoni kozmológia alapvetéseit, azt, hogy a tér végtelen, és a térben nincs abszolút értelemben vett középpont, noha Kopernikusznál még volt, a tér bizonyos értelemben véges volt, a Nap állt a világmindenség középpontjában. Ezenkívül számtalan jelentős filozófiai fordulatát előre jelezte a modernségnek. – Ebből a témából, illetve a kozmológia, filozófia vonatkozásaiból írtam mesteri disszertációmat, majd végül úgy döntöttem, hogy doktori tézisem is erről fog szólni. Ehhez meg kellett tanulnom olaszul, hogy a legfrissebb szakirodalmat, főleg a 2000-es évek szakirodalmát át tudjam tekinteni, ugyanis 2000-ben volt Giordano Bruno halálának 400. évfordulója, és rengeteg konferencia és tanulmánykötet született ebből az alkalomból – árulta el a szerző. Amint fogalmazott, főleg azzal a kérdéssel foglalkoztak, hogy Brunót, akinek gondolkodásában egyaránt voltak művészi, költői, filozofikus, tudományos és okkult elemek, tudósnak kell-e őt tekinteni, vagy inkább okkultista, mágiával foglalkozó szerzőnek. Azoknak, akik szeretnek töprengeni a világ dolgain Murányi János a könyv kapcsán elmondta: az első fejezetben számos olyan fogalom vetődik fel, amely a hétköznapi ember számára magyarázatra szorul: mágia, megváltás, hermetizmus, exaltáció stb. A második fejezet kifejti az exaltációtant, az ókoriaktól egész a reneszánszig. A harmadik fejezet pedig Bruno életpályáját, sorsát, tragédiáját foglalja magába, aki bebarangolta egész Európát, de mindenhonnan menekülnie kellett. Kiemelte: a könyvészet húsz oldal, a szerző 140 könyvet olvasott el, hogy ezt a monográfiát letehesse az asztalra. Szakács Péter szerint a mai ember a mágiáról és tudományról úgy gondolkodik, mint egymástól teljesen különböző fogalmakról: „a mágia irracionális ráhatás a környezetünkre, legalábbis így épült be a köztudatba, ami szemben áll a tudomány racionalitásával, viszont a 20. század elején több kutató rámutatott arra, hogy a modern, illetve újkori tudomány, amely a világ befolyásolására törekszik, annak elődje nem a középkori akadémikus tudomány, ugyanis az kontemplatív volt, nem akarta a világot leigázni, átalakítani, hanem megelégedett annak szemléletével. Éppen ezért a modern tudomány őse sokkal inkább a középkori, illetve ókori mágia környezetátalakításra törekszik és különböző terjedelmes szakmunkák és enciklopédiák vezetnek vissza tudományos fogalmakra. Az exaltáció szintén a tudományhoz és okkultizmushoz kapcsolódik, ezt a terminust egy szegedi angol szakos professzor, Szőnyi György Endre monográfiájából kölcsönöztem, nagyon leegyszerűsítve a lélek útját jelenti, amely elhagyja a testet és az égi szférákon keresztül egyesül az istenséggel. Ez részben hasonlít a keresztény megváltás, illetve üdvösség koncepcióra, de mégis eltér tőle, főleg abban a tekintetben, hogy ez mindig körkörös, mindig visszatérés követi a földi világba, illetve nem az isteni gondviselés hatja át, hanem az ember saját kiválósága, aki így tud egyesülni az istenséggel. A racionalitást, gondolkodást a premodern korban nem úgy gondolták el, mint puszta leképezését a világnak, hanem mint misztikus egyesülést az istenséggel” – fogalmazott a szerző. Bruno ekkor került összetűzésbe az egyházzal? – teszi fel a kérdést Murányi. – Bizonyos értelemben igen, de azért nem tudok pontos választ adni erre, mert a nyolc évig tartó per dokumentumai megsemmisültek, Napóleon elpusztította más vatikáni dokumentummal együtt. Egyik hipotézis szerint a filozófiai nézetei miatt végezte máglyán, más elmélet szerint pedig az ősi egyiptomi vallások felélesztésének és a kereszténység eltörlésének igyekezete miatt. A reneszánszban és a középkorban is az ókori Egyiptomra vezették vissza a nyugati civilizációt, a görög kultúrát is, és ez szemben állt az újkori, a Hegelhez kötődő történelmi felfogással, ahol a görög racionalitás áll a középpontban – mondta a könyv szerzője. A monográfia nem könnyű olvasmány, de rengeteget lehet belőle tanulni – vélik a szerkesztők. Azoknak ajánlják, akik szeretnek a világ dolgain eltöprengeni, elgondolkodni, nemcsak a hétköznapok érdeklik, hanem a magasabb szférák is, és az a sok dimenziója a kozmosznak, amit emberi érzékszervekkel felfogni nem tudunk. Bruno különös életútja Brunónak kalandos és viszontagságokkal teli életútja volt, Nápolyban kezdte a pályafutását, amely akkoriban tele volt extravagáns figurákkal, színészekkel, művészekkel, filozófusokkal, fontos kulturális és gazdasági csomópont volt, ahol az arab, zsidó, francia kultúra keveredett a helyivel. Megismerkedett a különböző ezoterikus és protestáns tanításokkal, és mint szerzetes, eltávolodott a katolikus tanításoktól, a szentek tiszteletétől, kitette a szerzetesi cellájából a szentek képeit, majd pedig Szentháromság-tagadó lett, ezért előbb Genfbe kellett menekülnie, majd Franciaországba, ahol megismerkedett III. Henrik francia királlyal is, és innen menekült tovább, mert folyton konfliktushelyzetben találta magát. Genfben nyomdászként próbált elhelyezkedni, de nagyobb ambíciói voltak, és szándékosan elkezdte provokálni az egyik neves egyetemi professzort. Röpiratokat adott ki, amelyben felsorolta a professzor különböző szövegeiben vétett hibáit, ezért kiközösítették és börtönbe zárták. Innen akkor engedték ki, amikor bocsánatot kért, de utána ismét támadást indított a magisztrátus ellen, rossz keresztényeknek nevezte őket, amiért ismét börtönbe került. Szabadulása után Franciaországon keresztül, ahol nagy népszerűségre tett szert Az emlékezés művészetének köszönhetően, vándorolt Angliába, ahol megírta fő műveit, majd a német városállamokat járta be. Végül, nem tudni miért, visszatért Itáliába, ahol Az emlékezés művészetére tanított egy velencei nemest, aki úgy érezte, az ezoterikus tanítást, amire vágyott, nem adja át neki, ezért feljelentette az inkvizíciónál azzal a váddal, hogy a reinkarnációban hisz és szervezkedik a katolikus egyház ellen. Bekerült a velencei börtönbe, ahonnan átszállították Rómába, ahol több évig raboskodott és ott került sor a kihallgatásokra. Megpróbálták rávenni, hogy vonja vissza a téziseit, eleinte hajlott is erre, mivel ezzel megmenthette volna az életét, de végül visszakozott és nem vonta vissza. A munkásságát többre tartotta saját magánál, és nem tudta volna megtagadni, ezért végül kivégezték. Bruno előrevetítette a modernség nagy filozófiai fordulatait, főleg a szekularizmust, a vallástól, a szent szövegektől független gondolkodásmódot, az individualizmust, a személy autonómiájának, illetve a szabadságnak a középpontba kerülését, a későbbiekben a klasszikus német filozófia képviselői, különösen Schelling fedezte fel, és így került be filozófiája a modernség kulturális körforgásába.

Nagyálmos Ildikó