tiszta égbolt
Akadémiai szint
Néhány nappal ezelőtt, látva, hogy az a pár százezer ember sehogy sem akar hazatakarodni az utcáról, ehelyett estéről estére erős kifejezéseket vagdos a rend(szer) fejéhez, a Román Akadémia egyes tagjai is időszerűnek vélték hallatni a hangjukat, bizonyára olyan meggondolásból, hogy krízishelyzetben van legnagyobb szükség a megfontolt szóra. Kár is lett volna, ha nem így tesznek – az ember olyan ritkán hall akadémikust huhogni… Nyilván, így nehéz hozzászólni bármihez, ne adj’ isten, aktuális társadalmi jelenségekhez. De ha ez nem is sikerült, az akadémikusok felhívása – amelyet álszerénység nélkül egyenesen a Román Néphez, illetve a Román Állam Intézményeihez címeztek – legalább lendületes: olyan svunggal repít vissza a nyolcvanas évek legrosszabbikjaiba, hogy az ember azon kezd vacillálni, tényleg jó móka volt-e elégetni annak idején a vörös nyakkendőt? A nyílt levelet hazafias hangúnak szánták, de ez nem sikerült: annyira süt belőle a prosztó, melós nacionalizmus, hogy a Vatra Românească egykori vezérkara leköpné a tükröt. Tényleg nem a vicc kedvéért mondom: érdemes elolvasni a teljes – nem hosszú – román nyelvű szöveget: tökéletesen skandálható az egykori diktátor hanghordozásában, még az idegesítő hatásszünetek is a helyükön vannak benne. A történethez hozzátartozik, hogy a felhívás közzétételének másnapján az Akadémia sajtóközleményt adott ki, amelyben jelezte, hogy a dokumentum nem tükrözi az intézmény hivatalos álláspontját, a szóban forgó felhívás személyes kezdeményezésként született, és azt az aláírók szövegezték meg. Ez helyénvaló is lenne, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a dokumentumot ugyanakkor nem két hagymázas levelező tag és a kapus, hanem az Akadémia nyolcvannégy rendes, levelező és tiszteletbeli tagja írta alá – igaz, néhányan aztán visszaléptek –, a felhívást pedig Ioan-Aurel Pop történész, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora, Gheorghe Paun matematikus és Victor Voicu orvos, nyugalmazott tábornok kezdeményezte.
A felhívás balladai képpel indít: veszélyben az ország nemzeti egysége, területi épsége és nemzeti identitása, mert ezeket az utóbbi évtizedekben (nagylelkűen feltételezem, az utóbbi kettőre gondoltak) aláásta a globalizáció, a túlzásba vitt politikai korrektség, a történelem tendenciózus átírása, a nemzeti jelképek gyalázása, a termőföldek és az altalajkincsek eladása, az erdőirtás, a termelőegységek elidegenítése vagy csődbe kényszerítése, az oktatás és az egészségügy színvonalának hanyatlása, a korrupció és még egyéb féregfajták. Most mit lehet erre mondani? És tudja, és tudja, és tudja! Kérdésnek már csak az marad, hogy ha a tisztelt tagság ilyen egzakt, Romániára levetített diagnózist tud felállítani az egész világra, de legalábbis Európára jellemző általános folyamatokból és tendenciákból – miért nem tesz ellene valamit, bármit? Nyilván, egyetlen egyetemi rektor vállára nem lehet rámázsálni a globalizáció vagy a túlzott politikai korrektség elleni harcot, de még a havasra sem lehet felküldeni, hogy fatolvajokat abajgasson. De az ország- és nemzetmentés tortájából azért egy szeletecskét csak kérhetett volna magának az Akadémia, például az oktatás színvonalának ügyét. Elvégre, ha csak a közelmúltat nézzük, akkor is majdnem harminc évük volt erre, miután ’89-ben kizárták a tagjaik közül Elena és Nicolae Ceaușescut, utóbbi személyében még egy tiszteletbeli elnököt is veszítve.
Csakhogy vannak a fentieknél gyilkosabb mérgek, s talán azoknak az ellenszerét kutatták. Ezek a visszatérő regionalizációs kísérletek és az „alkotmány előírásaiba ütköző, az európai integrációs tendenciákkal is ellentétes etnikai alapú autonóm enklávék” létrehozására irányuló próbálkozások, amit is az aláírók „különösen aggasztónak” találnak, és ez ügyben határozottan ellent mondanak a Sátánnak. Ezzel is nehéz lenne vitatkozni, mert tény, hogy Romániában voltak, vannak regionalizációs kísérletek. Még törvény is van rá, a parlament hozta. De az akadémiai szemlélet kicsire nem ad, viszont felszólítja az állam minden illetékes intézményét, hogy lépjenek fel „a nemzeti identitás, Románia szuverenitása, nemzeti egysége és a jogállam stabilitása elleni támadások megelőzése, ellensúlyozása, illetve – amennyiben törvénysértés is történik – megbüntetése érdekében”. Tehát itt van az autonóm kutya elásva az etnikai enklávéban! Még jó, hogy az Akadémia vigyázó szemeit rajta tartja az országot destabilizáló, diverziós, reakciós törekvéseken – tudni lehetett, hogy előbb vagy utóbb bajt okoznak azok a nyavalyás lipovánok!
Ehhez a harchoz szólítják maguk mellé a felhívást aláírók a román föld valamennyi benépesítőjét, de elsősorban is az értelmiségieket – akik példát tartoznak mutatni bölcsességből és hazafiságból –, hogy a következő generációk öröksége egy egységes, szuverén, önmagát, múltját, kultúráját, identitását tisztelő és őrző ország legyen. Ami, lássuk be – akadémiai szintre – felemelő gondolat. Csak az a logikai bukfenc benne, hogy ezek szerint a globalizáció, az átírt történelem, az eladott termőföld, tönkrevágott gazdaság, a lezüllesztett oktatás és egészségügy, a korrupció és minden egyéb, amit a felhívás sorolt, változatlanul az örökség része. Nem csoda, hogy néhány millióan máris lemondtak a jussukról.
