A KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja 1990-től kezdődően számos kutatást végzett a székelyföldi társadalom megannyi szegmensében. Ma induló beszélgetés-sorozatunkban arra keressük a választ, hogy milyen ma ez a társadalom, illetve milyen fejlődési, korszerűsödési lehetőségei vannak. Elsőként a mezőgazdaság helyzetét mérjük fel. [caption id="attachment_85461" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: sapientia.ro[/caption] – Az agrárium témája hol előtérbe kerül, hol hosszabb ideig csend van körülötte. Fontos-e? Ha igen, milyen mértékben fontos ebben a térségben az agrárium? – Ha a közélet, a fejlesztés, a politika felől nézzük, akkor bőven van ennél fontosabbnak, égetőbbnek tartott téma. Ha a székelyföldi családok felől nézzük, akkor a legfontosabb témának is nevezhető. Nem kell megfeledkezni arról, hogy ebben a térségben az agrár jellegű tevékenység és a családi háztartások működési módja, életvezetési modellje nagyon szorosan, több szinten is összekapcsolódik. Meglepőnek tűnhet a kijelentés, de a 1990-tól máig tartó folyamatok egyértelműen azt jelzik, hogy ebben a térségben az agrárium a legfontosabb gazdasági ágazat. Ez az ágazat érinti a legtöbb embert, ez köti le a legtöbb munkaidőt és munkaerőt, s nem utolsósorban, ha összeadjuk a magántulajdonban lévő földvagyont, akkor – a térségi erdőtulajdon mellett – ez a legnagyobb térségi vagyonelem. A székelyföldi háztartások több mint fele valamilyen módon gazdálkodik. Ezek döntő többségének földterülete van, gazdasága. Ez nagyon magas arány. Igaz, hogy a gazdálkodás az esetek többségében nem jövedelmet termel, hanem családi megélhetést biztosít, nem főfoglalkozásként van jelen, hanem kiegészítő, önfoglalkoztató tevékenységéként. Igaz az is, hogy ez a gazdálkodás szemléletében és gyakorlatban ma is meglehetősen „tradicionális”, távol áll az üzleti gondolkodási módtól. De mindennek ellenére a térségi lakosság döntő hányadának az életében jelen pillanatban és középtávon nélkülözhetetlen. Ezt a kérdést minden szakma képviselője másként látja. Van, aki lemaradást lát benne, van aki fejlődési lehetőséget, de mindezektől függetlenül az agrár jellegű tevékenység olyan kulcsfontosságú társadalmi tényező ebben a térségben, amelyet tudomásul kell venni és hasznos lenne a maga helyén, a maga súlyának megfelelően kezelni. – Milyen kutatások voltak ebben a témakörben? – Az agrárium ügye ma sem igazán fontos téma a közéletben, korábban még kevésbé volt az. Döntéshozók, közszereplők számára nem tűnik olyan fontosnak, mint az iskolaügy, az elvándorlás, az anyanyelvhasználat és egyéb hasonló kisebbségpolitikai témák. A kilencvenes években több térségi és külföldi kutató is foglalkozott a kérdéssel, adatfelvételek, elemzések, publikációk készületek. Az 1990–2005 közti időszakból több tucat elemzésről van tudomásunk, de ezek kevés figyelmet keltettek. Jellemző, hogy a családi gazdaságok helyzetével kapcsolatos első nagyobb intézeti adatfelvételünket is egy bécsi intézet támogatta 1999-ben. Ekkor a Csíki-medencében 800 háztartást vizsgáltunk, a kutatási eredmények is csak külföldön jelentek meg. Ez a kutatás a családi háztartások helyzetének részletes vizsgálatára irányult, de nagy hangsúlyt kapott benne az agrártevékenység témaköre. Később, 2004-ben és 2011-ben székelyföldi léptékben készítettünk hasonló adatfelvételeket ezres mintán. Az adatok azt mutatták, hogy a háztartások 54 százaléka rendelkezik földterülettel, és fő- vagy melléktevékenység formájában közel ennyien gazdálkodnak is. A családok tulajdonában lévő földterületek nagysága átlagban 3-4 hektár alatti, a bérleti jellegű hasznosítás kevesebb mint 10 százalékot érint, az értékesítési szándék mértéke nagyon alacsony. A gazdálkodás indokaként több mint 40 százalék azt emeli ki, hogy ez a tevékenység feltétlenül szükséges a megélhetéshez, a válaszolók egyharmada a megszokás erejét említi, kevesebb mint 10 százalék mondja azt, hogy anyagi szempontból megéri ezzel foglalkozni. Ezek az adatok az agrár jellegű tevékenység nagyon erős társadalmi beágyazottságára utalnak, olyan helyzetre, amely vélhetően csak nagyon lassan, kis mértékben változik. Az ilyen jellegű agrártevékenységhez általában szerény eszközállomány, többféle termék előállítása, és nagyon kismértékű, esetleges piaci értékesítés tartozik. A gazdálkodás legfontosabb szerepe az, hogy élelmiszerekre kevesebb pénzt kell költeni (61 százalék), jelentősebb anyagi bevételt kevesebb mint 3 százalék említ. – Az egymást követő adatfelvételek lehetőséget adnak a változások elemzésére is. Mit lehet erről mondani? – Az eddigi átfogóbb adatfelvételek (1999, 2004, 2011) alapján azt látszik, a változások nagyon lassúak és csekély mértékűek. Nagyon magas a térségben a földtulajdonnal rendelkező és a valamilyen formában gazdálkodó családok aránya, az átlagos birtokszerkezet továbbra is néhány hektár, a földkoncentráció folyamata – egy-két kisebb térséget kivéve – lassú, a bérleti rendszer szerepe nem növekszik számottevő mértékben, a felszereltség is lassan növekszik, az agrártevékenységnek a családok jövedelemszerkezetében elfoglalt helye nem növekszik. A területalapú támogatások bevezetése egyébként ebben a vonatkozásban konzerváló hatású. Ez a stagnálás, illetve nagyon lassú változás azt jelzi, hogy a térség továbbra is alapvetően agrár jellegű, abban az értelemben, hogy a tevékenységek, magatartások, gondolkodásmódok alakulásában az agrárszegmensnek meghatározó szerepe van. Most készül egyébként az újabb adatfelvétel terve, remélem, sikerül a kivitelezéshez anyagi forrást találni. – A szociológiai adatfelvételek mellett más szempontú megközelítések is hasznosak? – A kilencvenes években elsősorban az a kérdés foglalkoztatott, hogy miért igénylik vissza az emberek ugyanazon a helyen, ugyanazokat a földterületeket, amelyektől a kollektivizálás megfosztotta őket. Abban az időszakban az agrármérnökök próbáltak amellett érvelni, hogy a visszaadásnál tagosítani kell, nincs értelme annak, hogy egy család a 16 darab földjét igényelje vissza a határ 16 különböző pontján, amikor akkorák a területek, hogy „egyiken sem tud a traktor kényelmesen megfordulni” stb. A visszaigénylést azonban elsősorban nem a gazdasági racionalitás mozgatta, hanem teljesen más tényezők, ezt meg a szakemberek nem nagyon értették és talán nem nagyon értik a mai napig sem. Lehet azt mondani, hogy a családi léptékű mentalitásnak, értékrendnek és magatartásnak ez a modellje gazdasági, versenyképességi szempontból „korszerűtlen”, de attól még társadalmi tény marad. Az agráriumhoz való viszonyulás meghatározza a térségi családok nagyobb részének az életvezetési modelljét. Ha erről nem veszünk tudomást, akkor ezzel kapcsolatban tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy saját magunkról nem veszünk tudomást. Ezek a jelenségek a szociológiai adatfelvételeknél összetettebb, időigényesebb, terepmunkán alapuló megközelítést igényelnek. – A családi gazdaságok mellett más formák is vannak a térségben. Mit mondanak a kutatási eredmények, milyen a térségi agrártársadalom szerkezete? – Talán ez a legfontosabb kérdés, amellyel foglakozni kellene. Nyilván, többféle tevékenységi forma van, ami azonban igazán fontos, az az egyes formáknak az egymáshoz viszonyított aránya, illetve ennek az aránynak a változási tendenciája. A mai szerkezet fokozatosan alakult ki az 1990 utáni három évtized során. Három fontosabb típus van, ebből a létszám és a társadalmi súly tekintetében az önfenntartó családi gazdaságok halmaza a legfontosabb. A földtulajdon visszaállítása után nagyon sok család gondolta úgy, hogy a gazdálkodást ott lehet folytatni, ahol 1962-ben, az erőszakolt kollektivizálás után abbamaradt. Közel egy évtizednyi kísérletezés után a többség belátta, hogy csak ebből nem lehet megélni, ebben az időszakban megnövekedett a parlagon hagyott földek aránya. Később, a területalapú támogatás bevezetése újból aktivizálta a családi gazdálkodást. Közben tagosítás, földkoncentráció csak kis mértékben történt, a bérletek aránya is nagyon alacsony, a térségre jellemző birtokszerkezet nem sokat változott 1991 óta. A termelés elsősorban a családi fogyasztást szolgálja – nem kell mindenért a boltba menni, ez az ún. pénzkiváltó szerep –, ha többlet van, akkor megpróbálják valamilyen módon értékesíteni. Erről a tevékenységi formáról sokkal többet kellene beszélni, mert nagy hatása van a másik két gazdálkodási forma alakulására. A második gazdálkodási formát a farm jellegű, üzemszerűen működő gazdaságok jelentik, ezekből a térségben jóval kevesebb van (Kovászna megyében gyakoribbak), számuk csak lassan gyarapszik. Az esetek többségében egykori agrármérnökök működtetik, a térség gazdasági életében játszott szerepük nem igazán jelentős abban az értelemben, kevés embert foglalkoztatnak, termékeiket a térségen kívül próbálják értékesíteni. Ennek a szegmensnek a szereplői a feldolgozással foglalkozó vállalkozások is – ezek részben más működési modellt követnek, megjelenik a külföldi tulajdonlás, a térségi piac kivásárlásának igyekezete. A térség jövője szempontjából talán a leginkább figyelemre méltó a harmadik csoport, amelyről még mindig kevés szó esik, ezek az úgynevezett „innovatív kezdeményezések”. Jelenleg még csak néhány száz van belőlük, de számuk folyamatosan gyarapodik. – Miért nevezhetők ezek innovatívnak? – Csupa olyasmivel foglalkoznak, amire ebben a térségben korábban nem volt példa a csigatenyésztéstől a gyógynövénytermesztésig, a málnatermesztéstől a mangalica­tenyésztésig, a gyümölcsfeldolgozástól a kisállattenyésztésig. A szakmai-technológiai tudást a térségen kívülről hozzák, és ezt hozzákapcsolják (!) a helyi adottságokhoz. Kis méretű kezdeményezések és rugalmasak. További fontos innovatív elem (ebben térnek el leginkább a tradicionális családi gazdálkodástól), hogy az üzleti és marketing-szempontokat is beillesztik a gazdálkodásba. Az üzemszerűen működő farmoktól pedig abban különböznek, hogy kiemelten fontosnak tartják a helyi adottságok hasznosítását, a helyi értékek védelmét, az egészséges táplálkozást, a környezetvédelmet, az ismeretterjesztést. El akarják magukat fogadtatni, nem csupán a termékeiket, hanem a magatartási modelljüket is. Hatni akarnak a környezetükre a szakmai-technológiai tudásukat megpróbálják meg­osztani környezetükkel. Az utóbbi években közel száz ilyen innovatív kezdeményezésről készítettünk elemzést a csíkszeredai Pro Agricultura Hargitae Alapítvány kezdeményezésére. Ez az innovatív csoport nagyon jelentős innovációs potenciált képvisel, különösen ha számuk gyarapodni fog. Egyelőre csak a termékeik kapnak nagyobb figyelmet és támogatást, a működési modelljük nem. Ha ez utóbbi változik, akkor ez a modell a térség számára kitörési pontot jelenthet. – Hogyan tekint a környezetük ezekre az újszerű kezdeményezésekre? – Településenként legfeljebb egy-két olyan kezdeményezés van, amely a működési modellje alapján a közvetlen környezetéhez képest valóban innovatív. A helyi viszonyulása nagyon felemás, a kíváncsiságtól („lássuk, mi lesz belőle”) a rosszmájú megjegyzésekig („lássuk, mikor bukik bele”) sokféle megközelítéssel találkozunk, általában ez a viszony tartózkodó, távolságtartó jellegű. Sarány István