erős felhőzet
Adóoptimalizálási trükközés?
A múlt héten az Országos Adóügynökség (ANAF) illetékesei azt közölték a Mediafax hírügynökségnek, hogy nemrégiben felülvizsgálatot végeztek banki intézményeknél, s megállapítást nyert a bedőlt hitelek eladása és egyes költségek jóváírása tekintetében szabálytalanságok elkövetése. Az ANAF közleményében utalás van arra, hogy a bedőlt hitelek jelentős részét igen kis összegekért adták el, kihasználva azt a lehetőséget, hogy a fiskális jogszabályozás lehetővé teszi a céltartalékok teljes leírását megfelelően minden egyes bank politikájának. Mindennek okán az adóhatóság úgymond megvétózta a bedőlt hitel értékét jelentő költségek leírását, tekintettel arra, hogy a szóban forgó hitelek nyújtására a banki normák megszegésével kerülhetett sor. Mindezt összhangban a fiskális eljárási törvénykönyv vonatkozó előírásaival.
[caption id="attachment_52260" align="aligncenter" width="1000"]
Florin Georgescu: Gyanúsnak tűnhet a bedőlt hitelek „olcsó” eladása...[/caption]
Az adóügynökség által megejtett felülvizsgálatnak megvolt a maga előzménye: még április folyamán Florin Georgescu, a Román Nemzeti Bank első elnökhelyettese egy elemzés keretében azt hangoztatta, hogy az elmúlt esztendőben a hazai bankok a cégek esetében 437 millió euró értékű bedőlt hitelt adtak el, a magánszemélyű ügyfelek esetében pedig összesen 288 millió euró értékűt. Florin Georgescu úgy értékelte, hogy azok az árszintek, amelyeken egyes bankok eladták a rosszul teljesítő, azaz a bedőlt hiteleket, igen alacsony, és szükséges lenne az adóhatósági felülvizsgálat. Szerinte a bedőlt hitelek értékesítése esetleg egy olyan adóoptimalizálást jelentett, amelynek a törvényessége esetleg megkérdőjelezhető. Feltételezését többek között azzal támasztotta alá, hogy a cégek esetében a hazai bankok az elmúlt esztendőben a bedőlt hiteleket azok névleges értékének 9%-át jelentő átlagáron értékesítették, a bedőlt személyi hitelek esetében pedig az átlagár 12%-os volt. E tekintetben ugyan a megelőző évekhez viszonyítva némileg kedvező tendencia következett be, de a jegybank második embere szerint történhettek szabálytalanságok. Egyébként a bankok a cégek bedőlt hiteleit az utóbbi két-három év során kezdték értékesíteni, a lakossági hitelek esetében az hamarabb megkezdődött, így például 2008-ban a bedőlt lakossági hitelek esetében mintegy 27 millió euró értékben került sor „tranzakcióra”. Az is egy érdekes jelenség, hogy rendszerint a cégek bedőlt hiteleit jóval előnytelenebb áron értékesítik, mint a lakossági hiteleket. Ezt a banki szakértők azzal magyarázzák, hogy a bedőlt lakossági hitelek esetében az eljárás egyszerűbb, míg a cégek esetében jobbára olyanokról van szó, akik időközben fizetésképtelenné váltak, vagy velük szemben csődeljárás folyik, s ilyen esetekben az adósságuk megtérítésének az esélye nagyon kockázatos.
Utaljunk néhány számadatra: az elmúlt esztendőben Romániában 1,4 milliárd euró értékű bedőlt hitelt adtak el, s e tekintetben európai viszonylatban országunk a második helyre került Magyarország után, ahol a bedőlt hitelekkel (NPL – Non Performing Loans) való tranzakciók értéke elérte a 2,4 milliárd eurót. Ennek ellenére a helyi bankok mérlegében pénzpiaci szakértők becslései szerint még mindig 5-6 milliárd euró értékű „rossz hitel” szerepelt. Ugyanakkor a bedőlt hitelek erőteljes értékesítése nyomán 2016 végére a rosszul teljesítő hitelek rátája 9,46%-ra csökkent. Utaljunk néhány példára is: 2016-ban az Eurobank 597 millió értékű bedőlt hiteltől „szabadult meg”, a Román Kereskedelmi Bank pedig 370 millió értékűtől. A CEC Bank 541 millió lej értékű bedőlt hitelt adott el a lengyel érdekeltségű Kruk behajtócégnek 83%-os árengedménnyel. Azaz a már említett 541 millió fejében 94 millió lejt kapott kézhez.
Trükköztek-e vagy sem?
Az köztudott, hogy világszerte a bankok a bedőlt hitelektől úgy próbálnak megszabadulni, hogy azokat alacsonyabb áron eladják olyan cégeknek, akik kinnlevőségek, vissza nem fizetett vagy be nem fizetett összegek behajtásával foglalkoznak. A hitel, mármint a bedőlt hitel, névleges értéke és az ellenében kapott összeg közti differenciát veszteségként könyvelik el, ilyenképpen pedig zsugorodik a nyereségük, s kisebb lesz a befizetendő nyereségadó. Egyébként félhivatalos információk szerint a 2011–2015-ös időszakban a 46 hazai bank közül csak 19 fizetett rendszeresen profitadót, egyesek csak egyes években, mások pedig egyszer sem. Ez még önmagában nem adhat okot rosszindulatú feltételezésekre, de az ANAF egyes megállapításai arra utalnak, hogy bekövetkezhettek szabálysértések. Ilyen összefüggésben utalhatunk arra, hogy amennyiben egy adott bank többségi részvényese egy olyan kereskedelmi társaságnak, amely megvásárolja azokat a hiteleket, akkor felmerülhet a szabálysértés, sőt az adóelkerülés szándékának a gyanúja is. Nehéz bebizonyítani a törvénytelen „adóoptimalizálást” akkor, ha több láncszemen is átmegy azoknak a bedőlt hiteleknek az értékesítése. Ami viszont esetenként meggondolkoztató lehet, az a hitelérték és az eladási ár közötti differencia. Mert valóban gyanús lehet egy olyan bedőlt hitelcsomag eladása, amely értéke mondjuk 100 millió euró, de ellenében az a kereskedelmi bank a megvásárló (a behajtó)cégtől csak 5-7 millió eurót kap. A jegybank felügyeleti igazgatóságának igazgatója, Nicolae Cinteza szerint 2015-től errefelé a bedőlt hitelek eladását a banki normák szigorú feltételekhez kötötték, s a transzferárakat nyomon követik.
Említettük, hogy az adóoptimalizálási szándék önmagában még nem elítélendő. Sokak számára azonban az egyet jelent az adócsalással, de az tulajdonképpen nem jelent illegális tevékenységet. Nem, amennyiben az adóoptimalizálásra a hazai és a külföldi adójogszabályok által biztosított törvényes lehetőségek kihasználásával történik. Ilyenképpen pedig valóban lehetséges a fizetendő mértékének a minimizálása. A kereskedelmi bankok esetében, amint már arra utaltunk, az a bizonyos jelentős értékkülönbség adhat okot gyanúra, illetve jelenthet akár szabálysértést is, amint azt állítólag az ANAF felülvizsgálása során is megállapították. Amúgy az ANAF közleményéből nem derül ki tételesen az elkövetett szabálysértések megnevezése, csupán annyi, hogy az adóhatóság utólagosan nem ismerte el a bedőlt hitelek értékét „képviselő” költségek leírhatóságát, azaz jóváírását. Ebből az is kikövetkeztethető, hogy a bankokat kötelezték a korrekcióra, valamint az utólag megállapított nyereségadó befizetésére. Ami pedig az ugyancsak gyanúsnak tűnő transzferárakat illeti, bonyolultabb az ügy, mert a hazai jogszabályozás ebből a szempontból enyhén szólva nem tekinthető ideálisnak. Értesüléseink szerint a közpénzügyi minisztériumnál jelenleg folyamatban van a vonatkozó jogszabályozás tökéletesítése, finomítása, aminek a révén az illetékes államtitkár állítása szerint lehetségessé fog válni a hatékonyabb ellenőrzés.
Hecser Zoltán
Florin Georgescu: Gyanúsnak tűnhet a bedőlt hitelek „olcsó” eladása...[/caption]
Az adóügynökség által megejtett felülvizsgálatnak megvolt a maga előzménye: még április folyamán Florin Georgescu, a Román Nemzeti Bank első elnökhelyettese egy elemzés keretében azt hangoztatta, hogy az elmúlt esztendőben a hazai bankok a cégek esetében 437 millió euró értékű bedőlt hitelt adtak el, a magánszemélyű ügyfelek esetében pedig összesen 288 millió euró értékűt. Florin Georgescu úgy értékelte, hogy azok az árszintek, amelyeken egyes bankok eladták a rosszul teljesítő, azaz a bedőlt hiteleket, igen alacsony, és szükséges lenne az adóhatósági felülvizsgálat. Szerinte a bedőlt hitelek értékesítése esetleg egy olyan adóoptimalizálást jelentett, amelynek a törvényessége esetleg megkérdőjelezhető. Feltételezését többek között azzal támasztotta alá, hogy a cégek esetében a hazai bankok az elmúlt esztendőben a bedőlt hiteleket azok névleges értékének 9%-át jelentő átlagáron értékesítették, a bedőlt személyi hitelek esetében pedig az átlagár 12%-os volt. E tekintetben ugyan a megelőző évekhez viszonyítva némileg kedvező tendencia következett be, de a jegybank második embere szerint történhettek szabálytalanságok. Egyébként a bankok a cégek bedőlt hiteleit az utóbbi két-három év során kezdték értékesíteni, a lakossági hitelek esetében az hamarabb megkezdődött, így például 2008-ban a bedőlt lakossági hitelek esetében mintegy 27 millió euró értékben került sor „tranzakcióra”. Az is egy érdekes jelenség, hogy rendszerint a cégek bedőlt hiteleit jóval előnytelenebb áron értékesítik, mint a lakossági hiteleket. Ezt a banki szakértők azzal magyarázzák, hogy a bedőlt lakossági hitelek esetében az eljárás egyszerűbb, míg a cégek esetében jobbára olyanokról van szó, akik időközben fizetésképtelenné váltak, vagy velük szemben csődeljárás folyik, s ilyen esetekben az adósságuk megtérítésének az esélye nagyon kockázatos.
Utaljunk néhány számadatra: az elmúlt esztendőben Romániában 1,4 milliárd euró értékű bedőlt hitelt adtak el, s e tekintetben európai viszonylatban országunk a második helyre került Magyarország után, ahol a bedőlt hitelekkel (NPL – Non Performing Loans) való tranzakciók értéke elérte a 2,4 milliárd eurót. Ennek ellenére a helyi bankok mérlegében pénzpiaci szakértők becslései szerint még mindig 5-6 milliárd euró értékű „rossz hitel” szerepelt. Ugyanakkor a bedőlt hitelek erőteljes értékesítése nyomán 2016 végére a rosszul teljesítő hitelek rátája 9,46%-ra csökkent. Utaljunk néhány példára is: 2016-ban az Eurobank 597 millió értékű bedőlt hiteltől „szabadult meg”, a Román Kereskedelmi Bank pedig 370 millió értékűtől. A CEC Bank 541 millió lej értékű bedőlt hitelt adott el a lengyel érdekeltségű Kruk behajtócégnek 83%-os árengedménnyel. Azaz a már említett 541 millió fejében 94 millió lejt kapott kézhez.
Trükköztek-e vagy sem?
Az köztudott, hogy világszerte a bankok a bedőlt hitelektől úgy próbálnak megszabadulni, hogy azokat alacsonyabb áron eladják olyan cégeknek, akik kinnlevőségek, vissza nem fizetett vagy be nem fizetett összegek behajtásával foglalkoznak. A hitel, mármint a bedőlt hitel, névleges értéke és az ellenében kapott összeg közti differenciát veszteségként könyvelik el, ilyenképpen pedig zsugorodik a nyereségük, s kisebb lesz a befizetendő nyereségadó. Egyébként félhivatalos információk szerint a 2011–2015-ös időszakban a 46 hazai bank közül csak 19 fizetett rendszeresen profitadót, egyesek csak egyes években, mások pedig egyszer sem. Ez még önmagában nem adhat okot rosszindulatú feltételezésekre, de az ANAF egyes megállapításai arra utalnak, hogy bekövetkezhettek szabálysértések. Ilyen összefüggésben utalhatunk arra, hogy amennyiben egy adott bank többségi részvényese egy olyan kereskedelmi társaságnak, amely megvásárolja azokat a hiteleket, akkor felmerülhet a szabálysértés, sőt az adóelkerülés szándékának a gyanúja is. Nehéz bebizonyítani a törvénytelen „adóoptimalizálást” akkor, ha több láncszemen is átmegy azoknak a bedőlt hiteleknek az értékesítése. Ami viszont esetenként meggondolkoztató lehet, az a hitelérték és az eladási ár közötti differencia. Mert valóban gyanús lehet egy olyan bedőlt hitelcsomag eladása, amely értéke mondjuk 100 millió euró, de ellenében az a kereskedelmi bank a megvásárló (a behajtó)cégtől csak 5-7 millió eurót kap. A jegybank felügyeleti igazgatóságának igazgatója, Nicolae Cinteza szerint 2015-től errefelé a bedőlt hitelek eladását a banki normák szigorú feltételekhez kötötték, s a transzferárakat nyomon követik.
Említettük, hogy az adóoptimalizálási szándék önmagában még nem elítélendő. Sokak számára azonban az egyet jelent az adócsalással, de az tulajdonképpen nem jelent illegális tevékenységet. Nem, amennyiben az adóoptimalizálásra a hazai és a külföldi adójogszabályok által biztosított törvényes lehetőségek kihasználásával történik. Ilyenképpen pedig valóban lehetséges a fizetendő mértékének a minimizálása. A kereskedelmi bankok esetében, amint már arra utaltunk, az a bizonyos jelentős értékkülönbség adhat okot gyanúra, illetve jelenthet akár szabálysértést is, amint azt állítólag az ANAF felülvizsgálása során is megállapították. Amúgy az ANAF közleményéből nem derül ki tételesen az elkövetett szabálysértések megnevezése, csupán annyi, hogy az adóhatóság utólagosan nem ismerte el a bedőlt hitelek értékét „képviselő” költségek leírhatóságát, azaz jóváírását. Ebből az is kikövetkeztethető, hogy a bankokat kötelezték a korrekcióra, valamint az utólag megállapított nyereségadó befizetésére. Ami pedig az ugyancsak gyanúsnak tűnő transzferárakat illeti, bonyolultabb az ügy, mert a hazai jogszabályozás ebből a szempontból enyhén szólva nem tekinthető ideálisnak. Értesüléseink szerint a közpénzügyi minisztériumnál jelenleg folyamatban van a vonatkozó jogszabályozás tökéletesítése, finomítása, aminek a révén az illetékes államtitkár állítása szerint lehetségessé fog válni a hatékonyabb ellenőrzés.
Hecser Zoltán
