Adnak-kapnak, kapkodnak…
Bukarest főpolgármestere, Gabriela Firea a múlt csütörtökön ama újságírói érdeklődésre, hogy miként értékeli annak a közvélemény-kutatásnak az eredményeit, miszerint a pártja, a szociáldemokrata párt népszerűsége csökkent, s annak egyes csúcsvezetőivel szemben megingott a lakosság bizalma, kitérő választ adott: „Nekünk nemigen van időnk foglalkozni az egyik vagy a másik közvélemény-kutatás eredményeinek a mérlegelésével, boncolgatásával, mi a kormányprogrammal vagyunk elfoglalva.” Hangzatos szavak, de inkább demagógiát olvasunk ki (amúgy nem először) a párt egyik csúcsvezetőjének szavaiból. A kormányprogram ugyan a múlt esztendő végétől létezik, az igen csábítónak és ígéretesnek bizonyult. A kormányra kerülés után egyik-másik, a kormányprogramban szereplő előirányzat gyakorlatba ültetésére sor is került, ami ugyancsak fokozta a jelenlegi kormánykoalíció népszerűségét. Most viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy annak idején tulajdonképpen egy luftballonnal szembesültünk… Az, hogy az elmúlt kilenc hónap során több minisztert is lecseréltek, illetve bekövetkezett egy kormányválság, most pedig egy hajszál választott el egy újabbtól, arra enged következtetni, hogy a kormányprogram jelentette „nagy mű” tető alá húzása körül valami nincs rendben, az arra hivatottak nem képesek azt megfelelőképpen „felhúzni”. Másképpen fogalmazva: a kormány tevékenységét jobbára a kapkodás, a sokszor megalapozatlan ténykedés, a kiszámíthatóság és az előrelátás hiánya jellemezte, jellemzi, s ilyenképpen az a stabilitás, amelyet oly sokat emlegetnek, jobbára képzeletbeli. A népszerűség iramos csökkenésében a kormányzat hezitálásán, bizonytalankodásán, ellentmondásos lépésein túl közrejátszottak másabb fejlemények is, nevezetesen az a gyakorlat, miszerint egyik nap adnak, másik nap ők kapnak, azaz olyan jogszabályokat léptetnek érvénybe, amelyek esetleg az eddigieknél nagyobb terheket rónak az adófizetőkre, a lakosság jelentős hányadára. Nos, ilyen összefüggésben arra is utalhatunk, hogy a kormányprogrammal valahogy úgy vagyunk, mint egy látványtervvel: az szép, mutatós, sőt ígéretes is, egyszersmind a megalkotók dús fantáziájáról is tanúskodva. Egy dolog azonban egy ilyen látványtervet megrajzolni (amihez ugyancsak tehetség kell), de teljesen más dolog az annak gyakorlatba ültetését szolgáló műszaki rajzok elkészítése, a különböző számítások elvégzése, s mindaz, ami egy építmény (ez esetben egy kormányprogram) tető alá húzását jelenti. Ez utóbbi tekintetében botladozott, botladozik a kormány. Visszatérve az adok-kapokra: Az év elején kivezetésre került az üzemanyagokra kivetett különleges jövedéki adó, tehát adtak valamit, de szeptemberben visszavezették, tehát kaptak valamit (ha nem is személyesen a kormány, a kormánypárt tagjai, de az állami költségvetés mindenképp). Az elmúlt tanévben ingyenessé tették az egyetemisták számára a vasúti közlekedést, tehát adtak valamit, de most sokaktól visszavettek, ugyanis ettől az iskolai évtől jobbára megmagyarázhatatlan és érthetetlen módon a szóban forgó kedvezményben már nem részesülhetnek azok, akik betöltötték a 26. életévüket. A kormányprogramban annak idején az szerepelt, hogy a nagy jövedelmet realizáló személyekre kivetnek egy új adónemet, a szolidaritási adót, mint ahogy az is, hogy a jövő esztendőtől mentesülnek a jövedelmi adó alól a 2000 lejnél kisebb értékű bruttó bérek. Ezekről most nemigen hallani, de a jelek szerint az alkalmazottak nagy része fog „valamit kapni” a helyébe, már amennyiben a kormány végül is gyakorlatba ülteti ama szándékát, miszerint a munkáltatók által fizetendő társadalombiztosítási hozzájárulásokat áthelyezik a munkavállalók vállaira. Annak idején a kormányprogramban azt olvastuk, hogy a lakástranzakciókat áfamentessé teszik, arra nem került sor, de annak helyébe most megpróbálkoznak tenni egyebet, a megosztott áfarendet. Az év elejére ígérték a Start Up Nation programot, amelytől egyébként ugyancsak sokat vártak, várnak. Igen ám, de a támogatási sémára vonatkozó miniszteri rendelet csak június 12-én jelent meg, amelyet egyébként három hónap múltán módosítottak, pontosabban szeptember 22-én, majd arra október 12-én „rápótoltak” egy módosító jellegű újabb rendelettel. Sorolhatnánk a példákat, amelyek arra engednek következtetni, hogy a kormányprogram gyakori hangoztatása önmagában még nem jelent semmit. Annak sorsa a gyakorlatba ültetés, a véghezvitel során dől el. Ez a sors azonban bizonytalanná válik, olyan körülmények között, amelyek tekintetében sokatmondóak a kormány stabilitását megkérdőjelező minapi történések.
Hecser Zoltán