enyhe eső
havazás
Az erdélyi élet múzeuma
Számomra az értékmentésnek egyik legszebb élő példája a miklósvári Kálnoky-kastély. A nagy szavak mögött személyes élmények állnak: bő másfél évtizede annak, hogy beleszerettem szűkebb, majd tágabb környezetem akkor még elég ismeretlennek számító főúri építészeti emlékeibe, és kevés információ alapján, majd a Kúriák földje Háromszék könyvvel a hónom alatt elkezdtem megkeresni, felfedezni az egykori nemesi udvarházakat, kastélyokat.
Többnyire rettenetes állapotban voltak. Romosan, tönkretéve, megalázva suttogtak egy egyszer-volt-szebb-világról, ami a kultúránk része volt, de az én generációm alig tudott róla, csak felnőttként szerezhetett tudomást az erdéyi arisztokrácia tündökléséről és bukásáról.
Az egyik első felfedezés a Kálnoky grófok miklósvári vadászkastélya volt. Bevallom, legelső alkalommal a rozsdás kerítés résein csusszantam be, mert senki nem tudott semmit arról, hogyan lehetne megnézni az épületet. Amely akkor már üresen állt, a kultúrotthon kiköltözött belőle, és csak épp körbejárhattam, de rögtön szerelembe estem gyönyörű reneszánsz erkélyével, miközben szomorkodtam az elmúláson. Eltelt néhány év, érkeztek a hírek az egykori javaikat újra birtokba vevő nemesekről, egyre több cikk, majd könyv is született a kúriákról, kastélyokról.
Egyik tavasszal ismét elmentünk Miklósvárra. Akkor már volt, aki beengedjen a kastélyba, ahol lassan, de már zajlott a felújítás, restaurálás. Bár a pusztítás nyomai még helyenként láthatók voltak, néhány összegyűjtött régi bútordarabot, egy korabeli stílusban berendezett egyszerű hálót is láthattunk. Már akkor mondták: majd egyszer elkészül. És ez meg is történt, tavaly az Erdélyi Élet Múzeumaként nyitotta meg kapuit.
Idén kora tavasszal végre én is teljes szépségében láthattam Erdővidék késő reneszánsz stílusú nemesi épületét! Mintha visszakaptam volna valamit, ami sosem volt az enyém, és mégis… Régebb és most készült fotókat nézegetve örülhetek az ilyen volt–ilyen lett élménynek. És végre teljes képet nyertem arról, hogy milyen is lehetett egykor az asszonyház, hogyan nézett ki egy nemesember szobája, egy főúri rezidencia díszterme, milyen volt egy erdélyi reneszánsz kert.
Jólesett hallani a kedves muzeológus hölgytől, hogy tavaly több mint 4000-en látogatták meg a szép kis múzeumot. Ajánlom önöknek is szeretettel!
Asztalos Ágnes
A cikk a Hargita Népe március 22-i számában jelent meg.
-min.jpg)
