Már megjelenése pillanatában okkal lehetett feltételezni, hogy a „hitelcserére” vonatkozó törvény gyakorlatba ültetése nem lesz zökkenőmentes. Az április 28-án megjelent 2016/77-es törvényről van szó, amely előírásai értelmében lehetőség teremtődött arra, hogy a jelzáloghitelesek az adósságuk teljes visszafizetése helyett átruházzák a bankokra a hitelbiztosítékban megjelölt ingatlant. A dolgokat leegyszerűsítve: a tartozás fejében az adós az ingatlan tulajdonjogát átruházza a hitelt nyújtó pénzintézetre. Természetesen, adott kritériumok és feltételek teljesítése közepette. Számos gazdasági elemző, a jegybank, kereskedelmi bankok tisztségviselői annak idején a törvénytervezettel kapcsolatosan kifogásokat fogalmaztak meg, de a jogszabályt ellenezte az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank is. Mindenekelőtt annak okán, hogy az ilyen jellegű hitelcsere nehéz helyzetbe hozhat egyes kereskedelmi bankokat, illetve a gyakorlatba ültetés velejárója lesz egy olyan banki „előrelátás”, miszerint a jelzáloghitelek esetében az eddiginél jóval nagyobb előleget kérnek a potenciális ügyféltől. (Egyébként a legnagyobb hazai kereskedelmi bankok az elmúlt hetek során valóban megemelték az ingatlanhitelek esetében az előleg kvantumát.) Lapunk május 3-i számában, ismertetve a törvény főbb előírásait, azt sem tartottuk kizártnak, hogy a gyakorlatba ültetés tekintetében peres ügyekre is lehet számítani, illetve arra, hogy a bankok ilyen vagy olyan ürüggyel visszautasítják a tulajdonátruházásra vonatkozó jegyzéket. Továbbá az sem kizárt, hogy az elkövetkező időszakokban a törvény alkotmányossági aggályok okán az alkotmánybíróságnál fog kikötni. Kivárás A jogszabály május 13-i hatályba lépése előtt a sajtóban olyan értesülések láttak napvilágot, miszerint számos ügyfél kíván élni a hitelcsere lehetőségével, s az ingatlan tulajdonjogának az átruházása révén kíván majd megszabadulni a ránehezedő adósságtól. Ilyen ügyfelek nevüket vállalva ecsetelték azokat a gondokat, amelyeket számukra a hiteltörlesztés jelentett és jelent, s egyetlen lehetőségként jelölték meg a „hitelcserét”. Az annak érdekében benyújtandó jegyzékeket meg is szerkesztették, de ennél több nem történt. Hogy miért? Kiderült, hogy az Adótörvénykönyvre vonatkozó 2015/227-es törvényben van egy olyan előírás, miszerint ilyen esetekben fennáll az adófizetési kötelezettség. Azt az adósnak kell fizetnie, s a már említett törvény 111-es szakasza értelmében a személyi vagyonállományból átruházott tulajdonjog esetében az érték két százalékát jelentő adó fizetendő. Visszásnak és elfogadhatatlannak tűnik, hogy valaki adót fizessen olyan esetben, amikor az adott tranzakció (azaz a tulajdonjog átruházása) révén nem realizál semminemű jövedelmet. Ez valóban így igaz, csak éppenséggel annak idején, amikor elfogadták az Adótörvénykönyvet, ilyen sajátos és kivételes esetet nem lehetett előrelátni, illetve azzal nem számolt senki. A törvény viszont törvény, és azt alkalmazni kell. S ebben a vonatkozásban a közpénzügyi minisztérium átirattal fordult a közjegyzőkhöz, amelyben utalt arra is, hogy a fizetendő adónak a kiszámítási alapját a banki ügyfél által jegyzett adósság értéke képezi. A pénzügyminisztérium álláspontja alaposan felborzolta a kedélyeket, és nem csupán az érdekelt/érintett banki ügyfelekét, hanem a törvény kezdeményezőjének, Daniel Zamfir (a felvételen) liberális honatyának a felháborodását is kiváltotta, akárcsak a neki „súgó” neves ügyvédét, George Piperáét. Ezt a bonyolultnak tűnő ügyet mindenképpen rendezni kellene, de sajnos, az nem olyan egyszerű, mint ahogy az első látásra tűnne. A helyes megoldást az jelentette volna, ha a 2016/77-es törvény szövegébe belekerült volna egy olyan előírás is, miszerint az e törvény által szabályozott esetekben nem alkalmazandóak az Adótörvénykönyv 111-es szakaszának előírásai. Egyébként az ügyben megszólalt Anca Dragu közpénzügyi miniszter is, aki május 18-án azt nyilatkozta, hogy a szóban forgó adó esetleges „kiiktatása” a hitelcsere során csak az Adótörvénykönyv módosítása révén válna lehetségessé, ez pedig feltételezne egy sürgősségi kormányrendeletet. Ugyanakkor Anca Dragu szemrehányást is tett: „Több mint egyéves parlamenti vita után a hitelcserére vonatkozó törvényt úgy szavazták meg, hogy az nem tartalmazott előírást a szóban forgó tranzakciók megadózására vagy meg nem adózására vonatkozóan”. Vitatkozni lehet Hangoskodni, pró és kontra véleményeket meg lehet fogalmazni, de óvakodni kell a megalapozatlan állításoktól. Ez utóbbiak közé sorolható a már említett liberális honatya, Daniel Zamfir ama meglátása, miszerint kormányhatározat révén is lehetséges lenne a szóban forgó tranzakció adómentessé tétele. Nevezetesen, az alkalmazási normák módosítása révén. Sajnos a liberális honatya érve már-már nevetséges: azt javasolta, hogy alkalmazzák azt az 5,5 százalékos adókulcsot, amelyet a jövedelmet nem realizáló személyek esetében használatos. Súlyos fogalomzavarral küzködik a képviselő úr, mert az a bizonyos 5,5 százalék valóban létezik, de azt annak az egészségbiztosítási hozzájárulásnak a kiszámítására alkalmazzák, amelyet a semminemű jövedelmet nem realizáló felnőtt személyek kötelezettek fizetni. (Az 57 lej az eddigi, a május 1-ig érvényes minimálbér alapján számítódott ki.) Egy dolog az egészségbiztosítási hozzájárulás, és teljesen más egy adott adónem... Egyébként az egyik hazai legtekintélyesebb ügyvédi iroda, a Musat és Társai szakértői szerint is kénytelen-kelletlen, de alkalmazni kell az Adótörvénykönyv szóban forgó előírását. Hecser Zoltán