A lehetőség felismerése és kihasználása – ez a nyitja annak, hogy értelme legyen az ember munkájának. Ferenczi Csaba gyergyóditrói gazda méhészettel és gyógynövények termesztésével foglalkozik, kihasználva a természet és a gyergyói éghajlat adottságait. A fiatal gazda édesapjától, Ferenczi Vilmostól azt tanulta, hogy erőforrásként kell a környezetére tekinteni, ezért vigyáz a felkínált lehetőségekre, a földet nem terheli kémiai anyagokkal a nagyobb termés céljából. Állítja, beleszületett ebbe, s számára ez nem hobbi, ez a természetes. Ferenczi Csaba családi gazdasága több lábon áll. A méhészkedés jelenti a gazdaság egyik pillérét. Egy méhésztanfolyam elvégzése után a félig önellátó gazdaságok számára kiírt 141-es pályázattal sikerült fejlesztenie a méhészetet. A 65 méhcsalád a nyár kezdetéig a családi ház kertjében van, de nyáron a településtől tizennégy kilométerre lévő méhlegelőre viszi a kaptárokat. Ilyenkor aztán a gazda az éjszakákat is mellettük kell töltse. Beszélgetésünk idején mély csend volt a kaptárok körül. Az eleredő eső kényszerfogságban tartotta a méheket, a fagyosszentek kellő mértékben lehűtötték a nappali levegőt is, hogy a méhek ne hordjanak. Február utolsó napján itt is megvolt a méhek tisztuló kirepülése, a korán beköszöntött tavasz azonban nem garancia, nem elegendő a sikeres méhészeti évhez. Saját nevelésű anyákra alapozva A hagyományos méretű kaptárok mellett a méhészetben feltűnően sok anyaméh nevelésére alkalmas, kis méretű kaptár is van. Csaba büszke arra, hogy megtanulta az anyanevelés fortélyát, így arra törekszik, hogy minél jobb anyákkal lássa el a családokat. Kaptárai sarkába szúrva színes fejű gombostűk jelzik, hogy melyik kaptárban éppen milyen anya található. A szakadó esőből a saját építésű pavilonban húzódtunk meg, ahol Csaba kiselőadást tartva mesélte el, hogyan telelteti a családokat. Május derekán a téli, védő takarást még nem távolította el a pavilonban lévő kaptárok tetejéről. Ahogy az arcunkba vágja a szél a hideg esőt, ez nem is igényelt további magyarázatot. A pavilon bejáratánál a méhészet egyedi logójával ellátott tábla fogad, de ahogy a jó bornak, úgy a jó méznek sem kell különösebb cégér, nem kell piacra menjenek a mézzel, háztól viszik el ezt. Illatozó kert A méhészet csak az egyik pillére a családi gazdálkodásnak. A település határában, a Borszék mezejének nevezett dűlőben található kéthektáros kertbe is kilátogattunk. A napközben többször eleredő eső alaposan átáztatott mindent, s a kertben, amelynek jelentős része egykor sásos volt, helyenként ma is süpped a talaj. A bő vízellátás azonban kedvez a növényeknek. A kertben szám szerint a feketeribiszke-bokorból van a legtöbb, közel 2000 tő, de homoktövis, alma-, szilva- és körtefacsemeték, málna és dió is helyet kapott itt, mégis a gyógynövények körül időztünk a legtöbbet. Itt találkoztam Ferenczi Vilmossal, Csaba édesapjával is, aki kiveszi részét a kert gondozásából. Elég, ha az ember végighúzza a kezét egy-egy növényen, az erős illatot hamar átveszi a bőr. Az orvosi zsálya hamarosan virágozni kezd – egész kis ligetet alkotnak a kertben. A citromfüvet a száraz tél jócskán megviselte, de a követező hónapokban abból is szép termést remél a család. A menták között többféle is van a kertben – évente akár négy alkalommal is lehet szüretelni –, de ahogy a gazda mondja, keretek közé kell szorítani, ha nem akarja az ember, hogy a egész kertet belepjék. Ezért a menták közé deszkákat ástak a földbe, amelyek útját állják a gyökérzetnek. A gyógynövények termesztése mellett azok szárítása is komoly odafigyelést, tapasztalatot és szakértelmet követel. – A kertben is van szárító, azonban ez nem vált be – jegyezte meg Csaba édesapja. A saját készítésű szerkezet használata során azt tapasztalták, hogy ha nem elég meleg az idő, akkor hiába jó a szárító szellőzése, a gyógynövény elveszíti színét és illatát, ezért ma már egy melegebb padlástérben szárítják a növényeket, amelyeknek elsősorban a családon belül veszik hasznát. Mivel Csaba lánytestvére természetgyógyászattal és gyógymasszázzsal is foglalkozik, munkája közben hasznosítja a különféle növényeket – ezért elsődleges szempont, hogy minden természetes legyen, semmi idegen anyagot nem használnak a kertben. A beszélgetés során kiderült, hogy Ferenczi Vilmos édesanyja is jól ismerte a gyógynövényeket, tudását fiának is átadta. Kaszálások alkalmával, a pihenések alatt vagy amíg a rend száradt, addig mindig járták a környéket, s amit lehetett, begyűjtöttek. Ez a szokás a családban a mai napig él. Csaba szerint szülei beléjük nevelték a természet szeretetét, a bio-gondolkodást, ezért sem csodálkozik azon, hogy Magyarországon élő testvére is ilyen irányba mélyítette tudását. A közös munka pedig mindenki számára elégtételt jelent a családban. Daczó Dénes