Tirana főtere a sablonos kom­munista építészet mesterműve, de a széplelkű tiranaiak igyekeznek zöld szigetekkel megtörni a betontengert, így a placcon nagy tereprendezések folynak. Viszont, ha kissé arrébb sétálunk, nagyon szép kis kulisszák árasztanak nyugalmat. [caption id="attachment_73782" align="aligncenter" width="1000"] A tiranai promenád[/caption] Ilyen például az egykori vár környéke, a promenáddal, kedves kávézóival, éttermeivel. A Murat Toptani korzó a híres költő-politikus nevét viseli. A jeles közéleti ember az albán újjászületés egyik vezéralakja, az 1912-es függetlenségi nyilatkozat egyik aláírója volt. Valóban, az utca névadója korának, a századelőnek a nyugalmát sugározza. Tikkasztó a meleg, így elhatározom, hogy kirúgok a hámból, s egy olasz étteremben foglalok helyet, szemben a vár bejáratával. A pincér szépen beszél angolul, udvarias, diszkréten ajánlja a büfé különlegességeit. Javaslatára olasz csirkelevest rendelek, ezután tenger gyümölcseivel készített makaróni következik, s a nagy melegben két sör is lecsúszik. [caption id="attachment_73783" align="aligncenter" width="1000"] Fotók: Csermák Zoltán[/caption] Rögtön szebbnek látom a világot, miközben készül az étek, figyelem a sürgés-forgást. Mellettem két menedzser a számítógépét püföli, az egyik kérdez valamit, a másik nem is hallja. Most fejeződhetett be az iskola, a fiatalok csoportosan jönnek, tisztességesen öltözöttek, csadoros fiatalt mindössze kettőt látok. A tinik, mint mindenütt a világon, mobiltelefonnal a fülükön közlekednek. Egy koldus két kisgyerekkel küzd a betevő falatért, az egyik kisded jókora szendviccsel tér vissza, anyja nagyon örül a szerzeménynek. Szemben a várat figyelem, még a bizánci időkből származik, 1300 éves, s Jusztiniánusz nevét viseli. A háromtornyú, sokat látott erődítményt folyamatosan újítják fel, a modern építmények és lakótelepek között igazi kis oázis. Kulturális intézményeknek, éttermeknek ad otthont, kár, hogy egyik falát egy vendéglő építésénél szétbarmolták. Közben meghozzák a menüt, s nagy élvezettel látok hozzá a bőséges fogásokhoz. A számla kellemes csalódást okoz, összesen nyolc eurót fizetek, ami a budapesti áraknál lényegesen olcsóbb. Mindenütt euróval fizethetek, ráadásul – nem úgy, mint kishazánkban – tisztességes árfolyamon váltják. Így ez az első ország, ahol nem váltottam nemzeti valutát. Magyar szó üti meg a fülemet, a szomszéd asztalnál két hölgy foglal helyet. Odaköszönök, s egy rövid bemutatkozás után megtudom, hogy egyikük ősszel a konzuli posztot foglalja el a tiranai magyar külképviseleten. Egy-két gyakorlati ötletet is kapok tőlük a rövid városnézésemhez, így már megérte beülni, „aki időt nyer, életet nyer”. Csermák Zoltán