borús égbolt
A sietős ünnepekről
Folyton sietünk. Életünket a megállás nélküli rohanás, a kapkodás, az óránk nézegetése és a következő tennivalók alapos tervezgetése jellemzi, közben pedig hajlamosak vagyunk nem észrevenni, hogy mindez már-már szánalmas. Nincs időnk arra, amit szeretünk, azokra, akiket szeretünk, sőt saját magunkra sincs már időnk, mert sietni kell, hisz kapkodás nélkül ma el sem lehet képzelni az életet. Jó. Van az a közhelyes mondás, hogy felgyorsult a világ, amit nem fogadok el ugyan, de megpróbálom megérteni. Azt viszont már képtelen vagyok feldolgozni, hogy mi a francért sietünk az ünnepeinkkel is?!
Gyermekkoromban – ami azért nem volt olyan túlságosan régen –, emlékszem, alig vártuk a karácsonyt, mert fenyőfa, mert díszek, diós kalács, éneklés, satöbbi. Most, mire odaérünk, hogy élvezzük az ünnepet, rossz kimondani, de már unjuk. Miért? A bevásárlóközpontokban sok helyen már október végén (!) előkerülnek a karácsonyfadíszek, csillog az angyalhaj, szól a Merry Christmas Everyone, az elektromos kövér Mikulás pedig minden harmadik percben elmondja, hogy mit vásároljunk, mert anélkül ugye nem lesz teljes az ünnepünk. Az hagyján, hogy megpróbálnak befolyásolni, na de mindezt szinte három hónappal a tényleges ünnep előtt? Ne vicceljünk! Arról is meggyőződhettünk már, hogy a településekre is idejekorán ráadják az ünnepi ruházatot, sőt vannak olyan helyek, ahol le sem szedik az égőket, mondván, így nem kell jövőre ismét dolgozni vele. Mit csinálunk? Időt spórolunk. Miért? Mert sietünk. Miért sietünk? Tudja a Fennvaló, azonban jó lenne ráeszmélni végre, hogy semmi értelme nincs a fejetlen rohanásnak. Térjünk észhez, mert nem jó érzés október végén gombóccal a torkomban elsétálni egy-egy iskola mellett, attól tartva, hogy a nyitott ablakon át felcsendül a Mennyből az angyal.
Kertész László
