A szakemberek azt mondják, jelentősen megnövekedett a pszichés nehézségekkel, depresszív, szorongásos tünetekkel, pánikkal küszködő fiatalok száma. Székelyudvarhelyen bő egy hete két fiatal vetett véget életének. Mi történik a serdülőkkel? Mire kéne jobban odafigyelni? Hogyan segíthetünk, mi kellene változzon? Mentálhigiénés szakembereket kérdeztünk. Egy év alatt megyeszinten a szokásosnál mintegy kétszázzal több depresszív, szorongásos esetről számoltak be a kollégák, főleg a középiskolások körében nőtt meg ezen pszichés problémák aránya – mondta Kui Eszter Enikő, a Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ munkatársa, pszichológus, iskolai tanácsadó. De miért? A szakember szerint a serdülőkor alapból nehéz időszak, a sok változás miatt, amit átél a tizenéves: vizsgára készülés, iskolaváltás általánosból középiskolába, be kell illeszkedni, barátokat kell szerezni, teljesíteni kell. Eközben ott vannak a belső változások, ami a testkép változásával, érzelmi életük hullámzásaival, a gondolkodásuk fejlődésével, de az identitáskeresés nehézségeivel is jár, a szülőktől való függetlenedés folyamata is elkezdődik. Emocionális, szociális szinten és a személyiség szintjén is újra kell fogalmazniuk magukat. – Látunk harmonikusan fejlődő, kiegyensúlyozott gyerekeket és fiatalokat, kreatív, tehetséges, szorgalmas, sportoló tanulókat, akikről látszik, jól érzik magukat a bőrükben. És látunk olyanokat – egyre többet –, akik nagy erőfeszítések árán őrzik a látszatot, hogy jól vannak, mosolyognak, de a szemük üres, riadt… Látunk fizikai és pszichés fáradtságot, bizonyos szintű kiégést már VI. osztályban! Megjelenik az eredménytelenség érzése és a kifáradás, de az iskolával szembeni cinizmus is, hogy a tanulásnak nincs köze az életükhöz, nem sok értelme van stb. Látunk nagyfokú teljesítmény- illetve szociális szorongást, látunk kapcsolódási nehézségeket, magányosságot, izolációt és kiközösítést, durva verbális bántalmazást, nagyon korai szerhasználatot – vázolja az iskolapszichológus által látott képet Kui Enikő. Elmondása szerint sokkal korábban érik őket szexuális jellegű hatások (8–10 éves korukban már sokan találkoznak a kemény pornóval), és ezek az életkoruknak nem megfelelő tartalmak visszaköszönnek viselkedésükben – a skála széles, a korai provokatív szexuális viselkedéstől el egészen egymás szexuális bántalmazásáig. Mi áll a depresszió, szorongás hátterében? Az okok sokrétűek – lehet a háttérben öröklött hajlam, lehet valamilyen személyes kudarc, egyéni vagy családi krízis, elhanyagolás, felszínes kapcsolatok – sorolja a pszichológus. Az utóbbi két év különösen rányomta bélyegét a fiatalok életére is, ám míg a felnőttnek már vannak kialakult megküzdési mechanizmusai, a serdülőknek még alig-alig. – A pandémia okozta állandó bizonytalanság és veszélyeztetettségérzet, tetézve a szakszerűtlen hivatalos kommunikációval, a kaotikus intézkedések sorával táptalaja lett a szorongásnak. Ezen enyhített volna, ha közösen élhetik meg a krízist, kollektív élményként, de ehelyett csak a fizikai távolságtartás, elszigetelődés, a kommunikációs csatornák beszűkülése jutott nekik. A magányosok még magányosabbak lettek, a zárkózottaknak esélyük se lett megnyílni egy jó kis beszélgetés alatt, testi érintés, biztonságot adó ölelések nélkül nyomorúságosabb lett az életük. A fokozott, néha túlzott fókuszálás a testi tünetekre felerősítette a jelentékteleneket is, kóros folyamatokat indítva be. Feldolgozás és megkönnyebbülés helyett sorozatnézésbe menekülés, a külvilág kizárása következett, vagyis elfojtás. A negatív érzelmek pedig mint föld alatti tavak terebélyesednek, rátelepszenek a lélekre, elnyelve a fényt, a reményt – fejtette ki Kui Enikő. Mikor szólaljon meg a vészcsengő? A figyelmeztető jelek közül az állandó rossz hangulatot, elzárkózást, a kommunikációs csatornák lezárását, a barátok elmaradozását, az érdeklődés beszűkülését, az álmatlanságot, étvágytalanságot, viselkedésbeli változásokat, a jegyek drasztikus romlását említi az iskolapszichológus. – Arra is fel kell figyelni, ha olyan megjegyzéseket hallunk, hogy utálja az iskolát, hogy nincs értelme az életnek, hogy őt senki nem szereti, senkinek nem fontos, vagy célzásokat tesz arra, hogy jó lenne meghalni. Az ilyen megjegyzéseket semmiképp nem szabad figyelmen kívül hagyni. Tegyünk félre mindent, és beszélgessünk. Érdeklődjünk, nyitottsággal, kedvesen, törődéssel, nem ítélkezve, türelemmel… Ha nekünk nem nyílik meg, már akkor kérjünk segítséget! Ha már egy hónapja az van, hogy csak a szobájában akar lenni, akkor is kérjünk segítséget! Kérdezzük meg tőle, kivel tudna a problémáiról nyíltan, őszintén beszélni? Biztosítsuk róla, hogy támogatjuk, segítséget keresünk – hangsúlyozta Kui Enikő. Majd nagyon határozottan teszi hozzá: ha öngyilkosságot emleget, halogatás nélkül keressünk fel egy pszichológust vagy gyermekpszichiátert, fogadjuk meg a tanácsait, kockáztatni nem szabad. – Inkább fussunk pluszköröket, mintsem azt élje meg a fiatal, hogy nem hallják meg a segélykiáltását – jegyezte meg. Ne hagyjuk ki a segítséget! A depresszió diagnózisát gyermekpszichiáter állítja fel, a gyógyulás pedig akkor a leghatékonyabb, ha együttműködik a pszichiáter, a pszichológus és a család. Megyénkben egyetlen gyermekpszichiáter dolgozik, az iskolapszichológusok – elmondásuk szerint – gyakran Marosvásárhelyre és Sepsiszentgyörgyre kell továbbküldjék a bajban lévő fiatalokat, ami sok család számára jelentős nehézséget okoz. Egyetlen szakemberünk, dr. Manda Roxana a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Gyermek Lelki Egészség Központjában dolgozik (lapunk szeptemberben közölt interjút a gyermekpszichiáter szakorvossal – szerk. megj). Ő is azt hangsúlyozza, hogy nem szégyen és nem a gyengeség jele, ha szakembert keresünk, akinek van tapasztalata ezen a téren. – Bátorítok mindenkit, hogy kérjen segítséget, ha szomorúnak, reménytelennek érzi magát, nincs életkedve, nem találja a célját, a helyét, ha intenzív aggodalmai, félelmei, nehézségei vannak. Bármilyen feketének is tűnnek a dolgok, vannak megoldások, még akkor is, ha az illető pillanatnyilag nem látja azokat. Legyen szó barátról, rokonról, pszichológusról, pszichiáterről, papról, kérjen segítséget – mondta dr. Manda Roxana. És mi van az iskolával? – Az iskolának támogatónak kellene lennie minden serdülővel szemben – szögezi le Dimén-Varga Tünde, a Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ munkatársa, pszichoterapeuta, iskolai tanácsadó. – Fontos lenne, ha az elemi iskolától az egyetemig a diákok azt tapasztalhatnák meg, hogy elsősorban emberként, érző lényként tekintenek rájuk, ha az iskola olyan hely lenne, ahol nemcsak a tanulás, a teljesítmény, a versenyeredmények számítanak, hanem figyelnek az érzésekre, a nehézségekre, és igazi, őszinte érdeklődés és figyelem irányul minden diákra. Ez nyilván nehezebben valósul meg egy nagyobb létszámú iskolában, de ha lemondunk erről, annak beláthatatlan következményei lehetnek – figyelmeztet a szakember. Egyértelműen leteszi a voksát amellett, hogy létfontosságú a törődő, támogató közösségek építése, mert egyáltalán nem mindegy, hogy milyen légkörben, milyen hangulatban telnek el az órák, az évek. – Segíthetünk azzal, ha egészen kicsi kortól kiemelten figyelünk a mentális egészségre. Jobb helyeken naponta szánnak arra időt, hogy a diákok reflektálhassanak magukra. Nem kell ehhez nagyon komplex pszichológiai tudás, elég, ha viszonylag gyakran megkérdezzük diákjainkat, hogy vannak, mire van szükségük, milyen érzelmeket élnek át. Ezzel őket is rászoktatjuk a befelé figyelésre, az öngondoskodásra. A diákok egy részének fejletlenebbek a szociális készségei, ők védtelenebbek, rájuk különösen kell figyelni, hogy ne szoruljanak a perifériára. Már egyetlen társ is enyhítheti a magány érzését és segítheti a beilleszkedést – részletezte a pszichológus. Kiemelte, hogy mindez különösen fontos olyan serdülőknél, akik mentális betegségben (depresszió, szorongás, OCD, pánik zavar stb.) vagy a neurodiverzitás valamilyen formájában érintettek (autizmus, ADHD, tanulási zavarok). Fontos az is, hogy az iskola reális elvárásokat támasszon, az elvárásokat összehangolja, és a hibázást normalizálja. Továbbá, sokat jelent, ha egy iskola nemcsak deklarálja a másság elfogadását, hanem ténylegesen tesz is annak érdekében, hogy ez megvalósuljon. Mit tehet a szülő? És a pedagógus? Dimén-Varga Tünde azt mondja, hogy mindenekelőtt elfogadásra, szeretetre, értő figyelemre lenne szükség. Sok fiatal szenved attól, hogy nem mutathatja meg őszinte énjét, folyton szerepet kell játszania, külső elvárásoknak megfelelnie. Fokozottan ártalmas a bántalmazó légkör, legyen szó fizikai vagy verbális bántalmazásról, a felnőttek dolga ennek felismerése és felszámolása, a legalább elviselhető légkör megteremtése. – A mentális betegségekkel kapcsolatos stigmatizáció rengeteg kárt okoz, ez a pszichológiai kultúra hiányával magyarázható, és kisebb településeken még inkább jelen van. Szükség van arra, hogy a pedagógusok kompetensek legyenek e területen is, hogy felismerjék és jelezzék a szülőnek, ha baj van, illetve segítsenek abban, hogy a megfelelő szakemberhez eljusson a serdülő. A megbélyegzés a diagnózison túl a kezelési módokra is kiterjed, sokszor ez az oka annak, hogy a meglévő diagnózis ellenére a kamasz nem szedi a felírt gyógyszert, vagy nem él a pszichoterápia lehetőségével. Az információ ma már mindenkinek rendelkezésére áll, felelős felnőttként kötelességünk utánajárni és segíteni – húzta alá az iskolapszichológus. Megelőzés hogyan? – Nyugat-Európához képest több évtizedes lemaradásban vagyunk, ami pl. a mentális egészséget, az öngyilkosság jeleinek felismerését, a bullyingot, a pszichoszexuális nevelést, a függőségek felismerését vagy a stresszmenedzsmentet illeti. Szükség van tehát egy szélesebb körű, össztársadalmi pszichoedukációra – közölte Dimén-Varga Tünde, és szerinte ezeket a témákat a serdülőkor folyamán osztályfőnöki órákon is érdemes átvenni. – Amire mindenekelőtt szükségünk van, az az, hogy megtörjük a tabut, a szégyent, amely a mentális betegségeket övezi. Az a serdülő van a legnehezebb helyzetben, akit sem a saját családja, sem a kortársai nem fogadnak el. A fiúk esetében még nagyobb a stigmatizáció veszélye, ők még kevésbé folyamodnak pszichológiai segítségért. Ezért különösen nagy az apák és a férfi tanárok, férfi rokonok szerepe abban, hogyan és mit kommunikálnak a gyermek felé. Ha felnőve lekicsinylő megjegyzéseket hall a felnőttek részéről a melegekről, a szorongó férfiakról vagy az autistákról, nem valószínű, hogy segítséget kér, mert önmagában sem akarja felismerni ezek jeleit – hangsúlyozta a pszichológus. Lehetnének az iskolákban felnőtt mentálhigiénés szakemberek által mentorált kortárs-segítők, ott kellene legyenek látható helyen a tájékoztató anyagok, a lelkisegély-szolgálatok telefonszámai, és a diákokkal arról is érdemes időnként beszélgetni, hogyan működnek ezek a szolgáltatások, mi történik egy pszichológusnál, pszichiáternél, mert sokszor az ismeretlentől való félelem, a félinformációk vagy az álhírek is akadályai a segítségkérésnek. – A kamaszok testi-lelki jólléte prioritás, felnőtt életük minősége múlik rajta, ezért minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a támogatás érdekében – összegzett Dimén-Varga Tünde. A realitás Megyénkben valamivel több mint 60 iskolai tanácsadó dolgozik, szolgáltatásuk ingyenes, de megyeszinten jelzik, hogy túlterheltek. Amit ők megtehetnek jelen helyzetben, az, hogy minden lehetséges fórumon – tantestületi értekezleten, szülőértekezleten, osztályfőnöki órákon, a médiában – jelzik, beszélnek róla, hogy mire kell figyelni, mit tehet, aki bajban van és hogyan lehet érzelmi támaszt nyújtani – tudtuk meg Kedves Enikőtől, a Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ munkatársától, aki az iskolai tanácsadók koordinátora. – Amikor azonban az az elvárás, hogy egy iskolai tanácsadó kabinet 800–1000 vagy még több diáknak és a hozzájuk tartozó pedagógusnak és szülőnek nyújtson pszichopedagógiai szolgáltatásokat, a prevenciós tevékenységekre jutó idő és energia korlátozott. Az iskolai tanácsadók munkájának nagy részét a beavatkozás, a segítő foglalkozások teszik ki. Továbbá fontos lenne a pedagógusok mentális egészségével is foglalkozni, mivel egy feszült, túlterhelt, kiégett, esetleg szintén depressziós tanárnak nincs, vagy kevés az érzelmi kapacitása arra, hogy a gyermek szükségleteire, érzelmi igényeire megfelelően reagáljon – világított rá a hétköznapokra a koordinátor. Egy szám, ami életmentő lehet Egyre több pszichológus (de közel sem elég – szerk. megj.) folytat magánrendelést is megyénkben. Ugyanakkor 45, krízishelyzetek kezelésére kiképzett szakemberrel évek óta működik telefonos lelkisegély-szolgálat is. Az Erdélyi Telefonos és Lelkisegély-szolgálat szakemberei újfent felhívják a figyelmet, hogy jó, ha tudjuk, hogy az öngyilkosság elkövetése előtt a bajban lévők jelzik a tettüket közvetlen környezetüknek vagy olyan személyeknek, aki nekik fontosak, akitől talán segítséget kaphatnak, remélhetnek. Ha nem tudunk mit mondani, adjuk oda a 0754–800808 számot, amit bárki hívhat hétfőtől péntekig 19:00–23:00 óra között, sőt, a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com e-mail-címen is lehet írni nekik. Ők is segítenek. Közös ügy a megelőzés! A tragikus székelyudvarhelyi történések után, a múlt héten Pálfi Kinga alpolgármester – aki maga is pszichológus – megbeszélésre hívta a városban dolgozó tanácsadókat, főleg azzal a céllal, hogy együtt körvonalazzák, hogyan tudna segíteni a polgármesteri hivatal a fájdalmas történések megelőzésében, a fiatalok mentális egészségének javítása terén. Az iskolákban dolgozó szakemberek azt kérték, tegyenek meg mindent, hogy a székelyudvarhelyi kórházba is kerüljön gyermekpszichiáter, segítsenek olyan, pedagógusoknak szánt képzések szervezésében, amelyek által hatékonyabb és méltányosabb konfliktuskezelési technikákat sajátíthatnának el az érdeklődők. Elhangzott a találkozón, hogy közösen kell tenni annak érdekében, hogy az iskolák tekintsék prioritásnak a bullying megelőzését, továbbá, hogy minél több szinten – internetes felületeken, tájékoztató anyagokon keresztül – kell érzékenyítő tevékenységet folytatni a szülők, illetve a pedagógusok körében.

Asztalos Ágnes