A sajtó új világa
Lehet és szokás is szidni a közösségi médiát, a hagyományosnak ugyan már nem nevezhető, de mégis annak tekintett sajtó azonban néha képes alulmúlni a béna videók, napi bölcsességek, gyenge fotók, le- és felüljárató Facebook-bejegyzések világát. Nem az erdélyi magyar sajtóra gondolok, hanem a román online médiára. Az erdélyi magyar és a romániai újságírás között eredőjükből eredően mindig is nagy volt a különbség, ez az olló azonban mára már hatalmasra nyílt. Mondhatni szerencsére, mert bár sok kritika éri a magyar és az erdélyi magyar újságírást is, részben jogosan, ott azért még nem tartunk, ahol egyes, korábban akár mértéktartónak is nevezett román sajtótermékek. Végignézni a romániai sajtópalettát igazi mellbevágó élmény. Pánikbetegséget is kaphatna az ember a sok erőszaktól és sokkoló hírtől, amit olvas. És ha a hírek nem is annyira érdekesek, az újságíró-kollégák versenyeznek abban, hogy ki tud minél szenzációsabb címet kitalálni. Ha pedig már a fantázia korlátot szab a szóhasználatnak, akkor a Sokkoló!, a Rettenetes! és hasonló jelzőket teszik a címek elé. Szinte alig van cím, ami ne felkiáltójellel végződne. Majdnem vagy teljesen nulla információértékű „cikkek”-et látnak el ilyen címekkel, a reklámfelület értékesítéséhez szükséges kattintásokat vadászva. Olyan „hírességek” életéről olvashatok intim részleteket, akikről bevallom őszintén egyáltalán nem tudom, kik azok és mit csinálnak, de ha szeretném, akkor megtudhatnám a gyermekeik számát, nevét, hogy mit esznek, hol nyaralnak, hogyan fogyókúráznak. És nemcsak az úgymond bulvársajtóban, hisz azokat eleve nem olvasom. Ilyen jellegű cikkek köszönnek vissza általam korábban mértéktartónak tekintett sajtóorgánumok oldalain is, mintha ez lenne a kötelező, mintha enélkül már nem lenne újság az újság. Egyes sportújságokat pedig inkább lehet a sport területről merítő bulvárnak tekinteni, az eredmények helyett ma már többet lehet olvasni arról, hogy melyik focista melyik táncosnőbe szeretett bele, vagy hogy részegen épp mit művelt egy másik. A sajtó egyébként is jelentősen átalakult az elmúlt időszakban, ez a fajta változás pedig mondhatni elözönlötte a román újságírást. Nehéz olyan platformot találni, amely valós témákról ír és nem ezzel a lehengerlő erőszakosággal tálalja a mondandóját. Mindenféle bulvár mellett pedig az emberi jogokat és méltóságot lábbal tipró cikkek a leginkább gyomorforgatók. Mint például ez a nemrég olvasott cím is, alatta fotóval: Ők a két halott ember a lezuhant repülőből…
R. Kiss Edit