Nem tudjuk, hogy pontosan hány hónapot, hány évet katonáskodtak és sínylődtek fogságban alig több mint nyolcvan év leforgása alatt – 1880 és 1944 között – a csíksomlyói Péter család férfitagjai, de nagyvonalú számítások szerint is a három nemzedék öt tagja több mint huszonöt évet töltött távol családjától, hazájától, idegen érdekekért. Esetük, történetük nem egyedi – ami sajátos, az inkább az, hogy a katonáskodó Péterekből többen is megörökítették háborús viszontagságaikat.

[caption id="attachment_2492" align="aligncenter" width="796"] Péter Sára, az emlékek őrzője. A családi kép négy férfiszereplője összesen közel húsz évet szolgált. A hátsó sorban középen Péter Sándor[/caption]

A szülők mellett hét gyermek néz a fotográfusra a Péter család 1914 előtt készült családi fényképén – mutatja Péter Sára nyugalmazott tanítónő. Az apa, Péter Lajos 1892-ben kiállított végelbocsátó levele szerint „a közös hadseregben és pedig a cs. és kir. 62. sz. gyalogezredben 10 évet 3 hónapot, a magy. kir. brassói 24. honvéd gyalogezredben pedig 2 évet” szolgált és részt vett a boszniai hadjáratban. Egyik fiát, Andrást, aki a családi felvétel jobb szélén, egyenruhában feszít, ugyancsak a közös hadsereghez, a 82-es gyalogezredhez hívták be tényleges állandó katonai szolgálatra 1909-ben.

A komisz-életről Komisz a „katonai nyelvjárásban mindaz, amit a katona az államtól kap; igy például az állami kapott ruhanemü v. kenyér komisz, mig a katona a saját pénzén vásárolt ruhanemüt vagy kenyeret »extrá«-nak mondja.” – írja a Pallas Nagy Lexikona. Komiszkenyeret evett hát Péter András, de unokahúgánál, Péter Sáránál fennmaradt „emlékes füzete” szerint nemigen szerette. A közös hadseregnek a Monarchia területén különböző állomáshelyei voltak. Péter András például 1912-ben Möllesdorfban írta/másolta össze füzetét. (Sorozatunkban már írtunk hasonló füzetről a csíkcsicsói Kelemen Mátyás kapcsán – úgy tűnik, a téma kutatásra, feldolgozásra érdemes volna.) „Besoroztak ezer kilencz száz kilencz tavaszán, elis hoztak oktober hatodikán – rótta a sorokat Péter András, de nem tudjuk, hogy saját élményeit rögzítette, vagy a bakaéletről szóló leírást is füzetről füzetre másolták a katonák: így is, úgy is betekintést engednek a komisz-életbe. – Oktober hetedikén Udvarhelyt jelentkeztűnk be is írtak egy nagy könyvbe töb társaimal nevűnköt, Egy pár napig it tartotak de csak hamar utnak inditotak. Marha kupet attak nekűnk elkészitve űlésel, ot volt aztán pompás űlés, elindultak énekel. Hej de milyen ének volt az mindegyik sírt könnyezet, mindig míg csak a vonat Mosztarba érkezet. Ott asztán kiszálltunk vártak az öreg bakák monták nekűnk megérkeztek a várva várt zöld fűlű reguták. De ónnan is elindultunk végre nem sokára mint két lábunk kimerülve érkeztünk a kaszárnyába, Ott mindegyik ágyat kapot egy hoszu szalma zsákot, két lepedőt két pokroczot és egy rövid fejpárnát. Másnap ismét antrét álltunk egy zupás őrmesternek két szeme ugy vilogot hánta vete ki a rongyos nadrágot. Piros bornyut adott minden legénynek, rövid száru kis bakancsot, ráadásul zsiros sipkát s vikszos blúszt, Három erős komiszt föl a polczra most már van mit egyél reguta (…)” A füzetből kiderül, mennyire számolták a napokat a bakák, de volt is mit számolniuk: Péter András őrvezetőnek 1912. június 20-án még mindig 77 napja volt hátra a komisz-életből. „Kinek szép a komisz élet, jőjön ide én cserélek –írta-másolta ezekben a napokban. – Majt meg fogja probalni nem fog reá kivánkozni, Szerusz katonaság büdös zupás hitván komisz élet mencse Isten a kilencz béli öreg szenvedőket tőled. Még egyszer Szerusz katonaság töbet haptákba nem állok reád neféj még álmomba sem gondolok!” Csakhogy András nem sokáig időzhetett Várdotfalván szüleivel, a háború kitörése után ismét haptákba kellett állnia, akárcsak testvéreinek, Józsefnek és Sándornak. András elesett.

Rövid harctér, hosszú fogság, kalandos hazatérés Az1887-ben született Péter Sándor, Péter Sára édesapja, 1914. augusztus első napjaiban vonult be a marosvásárhelyi 82-sökhöz. Ugyanabban a hónapban, Galíciában súlyosan megsebesült, majd a kórházukkal, betegtársaival együtt orosz fogságba esett. A Berezovka fogolytáborában raboskodott, onnan szökött meg, de hazavezető útja több mint két évig tartott. Fogolyként írt feljegyzései megsemmisültek, de néhány levelezőlapja, testvére, Péter József frontról írt lapjaival együtt, átvészelte a századot. A lapok egy része német nyelven íródott, ezeket Bács Béla János műfordító fordításában közöljük. „Kedves szüleim – írta németül 1916. május 22-én. – Új címemről már értesítettem magukat. Egészséges vagyok és a körülményekhez képest  jól érzem magam. Kérek egy csomagot, jó konzervekkel, juhtúróval , és néhány csomag Purzicsan dohánnyal. Egy továbbit kevés fehérneművel. December óta nincs nálunk változás. Mindannyiukat üdvözli és csókolja, fiuk Péter Sándor önkéntes tizedes.” „Kedves Sándor! – írták a szülők szintén német nyelven 1917. június 18-án, egy dupla levelezőlapon. – Levelezőlapodat nagy örömmel megkaptuk. Örülünk annak, ha egészséges vagy. Jóska a harctéren van és még életben van. Szegény András elesett. Sok mindent szeretnénk neked mondani, főleg most. Sokat szenvedünk! De bízzunk Istenben, szerető szüleid.” Elképzelhető, hogy Péter Sándor ezután szánta rá magát a szökésre – sajnos 1919 és 1926 között papírra vetett emlékirataiban nem jutott el ennek a pillanatnak a megörökítéséig, helyette fia, ifj. Péter Sándor egészítette ki a feljegyzéseket: „A szerencsésen kitelelő foglyokat – hogy ne pusztítsák ingyen a drága „klébát” – a tavasz beálltával szétszortírozták a környék parasztgazdaságaiba mezőgazdasági munkára. Apám szerint itt érlelődött meg benne a végleges elhatározás arról, hogy megszökik, hazajön bármi áron. Itt nem őrizte őket senki és mód volt rá a hosszú útra valamennyire feltarisznyálják magukat legalább szárított kenyérrel (nos meg dohánnyal).”

[caption id="attachment_2494" align="alignright" width="192"] Péter Sándor[/caption]

Újrakezdés Az, hogy végül 1918-ban egy meggyötört ember tért haza, id. Péter Sándor visszaemlékezésének több részletéből is kiderül, s az is, hogy a harcteret megjárt nemzedéknek bizony nehéz lehetett az újrakezdés egy új világban, egy új országban. „Négy éve és közel négy hónapja, hogy eltéve és jóformán elfelejtve pihen naplóm írása. Néhány lap visszaforgatása és elolvasása után az a fájó gondolat és érzés járt át, hogy sokat változtam minden tekintetben. Szó sincs róla, ennyi idő alatt valamicskét öregedik is az ember, de nem erről van szó, hanem a hangulatról, a kedélyről, a jövőbe vetett hitről és reményről, a barátságról, az emberszeretetről, mondjuk az egész lelki világunkról. Ebben a tekintetben félek, hogy nagyon előre rugtattunk, már majdnem az öregekkel tartunk lépést. Nagyon sok lemondás, amire kárhoztatva lettünk, megöregítette lelkünket. Csak az a különbség, hogy nekünk nem lehet – mint a kifáradt öregeknek – a nyugalomnak átadni magunkat, hanem küzdeni kell!!”

Amint Péter Sára elmondta, szülei 1920-ban házasodtak össze, de a hazatérést követően, többek között a tisztviselők számára kötelező nyelvvizsga miatt a munkavállalás sem volt egyszerű. Péter Sándor több helyen próbálkozott, 1924-ben például városgazda volt, majd vármegyei számvevő, de a háborús tüdőlövése egészségi állapotára mindvégig kihatott, amint egyik barátja fogalmazott nekrológjában, a „háborús nyom erősebb volt az akaratánál, a háborús nyom végzett vele”. 1936-ban, mindössze 49 évesen hunyt el. Daczó Katalin

Apa és fia két világháborúja Apa és fia két világháborúja címmel jelent meg a napokban a két Péter Sándor feljegyzéseiből Dávid Gyula által szerkesztett kötet a Polis Kiadónál. A kötet id. Péter Sándor első világháborús, míg ifj. Péter Sándor második világháborús feljegyzéseit tartalmazza. „Két világháború, két élettörténet. Egymástól igencsak eltérő, de megannyi – összehasonlításra alkalmat kínáló – mozaikdarabjai annak a sorsnak, amely a magyarságnak kijutott a 20. század első felében.” – olvasható a kötet ismertetőjében. A könyvet tegnap (csütörtökön) este mutatták be Kolozsváron.