havazás
borús égbolt
A pesszimizmusról
Múltkorjában székely társasjátékot kaptunk ajándékba, s játszva gyorsan feltűnt, mentalitásban is tükrözi a székely-magyar pesszimizmust: a néhány pozitív történés mellett számtalan csapással találtuk szembe magunkat a játék során, folyamatosan szél döntötte erdőkent, villám csapott csűrünkbe, csődbe ment a bank, s elveszett vele a pénzünk, a kocsmai mulatozás és a drága szűrök kifizetéséről nem is beszélve. Az egyetlen biztos pozitívum az új év eljövetele volt, amely ciklikusan mindig néhány ajándéktallérral is járt.
Persze nagyon nehéz pozitívnak maradni, mikor az élet aligha habos torta itt Székelyföldön, s sokszor könnyebb lenne megfutamodva külföldön megpróbálni boldogulni sok munkával, de korrekt fizetésért. Erre pedig csak rátesz egy lapáttal, hogy még abban sem segítünk magunkon, amiben megtehetnénk. Nézegettem például az ismerősök tökfaragós képeit, amint óvodák kisszékein ülve próbálják csemetéik számára a legszebb/legfélelmetesebb lámpást összehozni, s az jut eszembe, hogy a szülő miért kell részt vegyen az óvodai foglalkozáson, miért nem választ az óvónő olyan tevékenységet, amire a gyermek koránál fogva képes. Aztán persze az is eszembe jut, hogy így legalább nem a szülőnek kell otthon összetakarítani a tökök belét a nagy faragás után – de ez mellékes, és persze pozitívum.
Aztán ott van az amatőr fotósok helyzete, akik számára lépten-nyomon hirdetnek pályázatokat. A legjobbakat kiállítják, de valamennyit felhasználhatják szórólapok, plakátok és egyéb kiadványok illusztrálására. Mi sem egyszerűbb, hirdessünk pályázatot, és ingyen kapunk egy csomó fotót, amit utána kedvünk szerint felhasználunk, azzal pedig senki nem foglalkozik, hogy mennyire etikus ennyire kihasználni a fotósokat, akik a felszerelés megvásárlásán túl időt és energiát fektetnek a fotók kiválogatásába, feldolgozásába és elküldésébe, s gyakran még a kiállításmegnyitóra is elutaznak. Ez is egy hétvégi esemény kapcsán jut eszembe, amelynek alapgondolata nagyon is dicséretes volt, hiszen panziótulajdonosok együttműködésére épült, de a megvalósítás során homok került a gépezetbe.
S ekkor még nem is néztem meg a híreket, hogy hóriadóról, az egészségügyi és a postai alkalmazottak sztrájkjáról, természeti katasztrófákról halljak.
De aztán mégiscsak beszivárog egy pozitív gondolat a borongós hétfő délutánba: két új-zélandi fiatal a csíki iskolák számára gyűjt adományokat a givealittle.co.nz honlapon. Alex és Graham jelenleg önkéntesek Csíkban a Care2Travel egyesület szervezésében, és angolul tanítják az itteni diákokat. Nem mellesleg ugyanazon szervezet önkéntesei, akiknek köszönhetően tavasszal muzulmán diákok segítettek csíksomlyói búcsú előtti szemétszedésben, bozótnyírásban. Ezúttal a két új-zélandi fiatalember felismerte, hogy mennyivel hiányosabb az iskolák felszereltsége itt, mint az ő hazájukban, ezért adománygyűjtést szerveztek. Eddig 229 dollárt gyűjtöttek az említett honlapon. De ahogy lenni szokott, ezúttal sem az adomány mértéke számít, hanem a szándék, a segíteni akarás, amiről mi gyakran elfeledkezünk, amikor úgy érezzük, szél dönti erdőnket, villám csap a csűrünkbe, s még a kocsmai számlát is ki kell fizetni.
Háromszéki Eszter
.jpg)
