A nyomor vámszedői 2.0

Mindig voltak. A továbbiakban is lesznek ilyen elvetemedett emberek. Többször írtam már erről a jelenségről. Két éve legutóbb. Pedig akkor még látszólagos béke volt, s csak egyszerű „kovid”. És az az érzésem, hogy még fogok írni. Mert terebélyesednek a nyomorúságunk bugyrai. Sok, egyre több a baj a világban.
A múlt héten az egyik legdurvább jelenség az üzemanyagok körüli mizéria volt. Ugrált összevissza az áruk, volt olyan, hogy felment tíz lej fölé, aztán visszaereszkedett hét és nyolc lej körüli szintre. Miközben növekedett világszinten a kitermelés, és tulajdonképpen csökkent a nyersolaj ára. Csakhogy. Csakhogy a szállítással van a baj, gondolom én, megváltozott irányokból érkezik a finomítókba, és kiesik teljesen az orosz piac kínálata. Nem szabad ebbe a témába különösebben belemerülnünk. Végezzék el az elemzéseket a gazdasági szakemberek. A forgalmazók azonban szeretik megelőlegezni maguknak azt a többletnyereséget, amelyet, túl a mai profiton, holnap talán nem sikerül beszedniük. Ez a többletbevétel-előleg. Hogy aztán mit velleget el a fogyasztótól később, holnapután meg azután, az ma titok.
Mi, akik a nyolcvanas években szocializálódtunk s váltunk egyéni fogyasztókká, ha kikerültünk a felnevelő család védőszárnyai alól, azzal szembesültünk, hogy a sokoldalúan fejlett szocializmus, a fénykorszak nem olyan, amilyennek mondják a hivatalos források. Olyanforma fejlődés volt, involúció/recesszió, mint napjainkban a „különleges hadművelet”, amelyet a vezetés képtelen volt s nem is akart nevén nevezni. Az oroszok is lám, hogy maszatolnak! Nyomorúság volt a javából. Mint ahogyan aljas ez a háború, amely három hete zajlik élesben. És nem szimpatikus. Egyik fél sem. De a kibicként ágáló Európai Unió s a NATO még kevésbé. Ez itt és most az a típusú nagypolitika, amely bedarálja a ma emberét, csak úgy, mint a történelem fogyóeszközét. Valamit épp elszúrni készül a világ. Mintha semmit nem tanult volna az előzményekből… Szóval úgy éltünk akkor – boldogult ifjúkorunkban –, hogy tudtuk, meddig ér a lyukas pokróc. Hiánygazdaságban és nagy beosztással. Ugye voltak a benzinjegyek. Mert jegyre volt az is. A sorok azért alakultak ki, hogy a jogosult állampolgár hozzájuthasson a havi adagjához. Óvatosan jártunk-keltünk, hol páros, hol meg a páratlan végű rendszámos autók közlekedhettek a hétvégéken. Megfontoltuk, hogy kik, hányan, hova s merre. Volt egy logikusan kisakkozott maximum a minimalista kereteken belül.
Hogy épp olyan helyeken drágítanak leginkább a benzinkutak, ahol nagy a forgalom? Ahol az Ukrajnából érkezők vonulnak tovább Magyarország felé? Logikus. Hiszen az „elit” menekül onnan gépkocsin, s nem Ladák, nem ósdi Volgák ezek a járgányok, hanem világszinten is csúcsmodellek. Van zseton az ukránoknál és az oroszoknál… Akik pedig gyalogosan, bőröndökkel vánszorogva, az az ottani nép, az alja. Azt az állam maga, a Vöröskereszt, a mindenféle karitatív szervezetek, az egyházak rendezik. Rendezzék.
Nem menekülünk. Mi még nem. Csak próbálunk vásárolni. És maradni. Étolajat ne vegyünk, mert az is duplájára drágult. Inkább nézzük meg, hogy a kamrában van-e még zsír!? Esetleg szalonna? Annyi marhaságot összeírtak a koleszterinről meg egyéb ártalmas összetevőkről, hogy rászoktattak bolondul a kukorica- és napraforgóolajra. Most pedig a zsírról áradoznak! Miközben… Vegyünk süldőt vagy malacot, s nevelgessük, hogy a jövő télen legyen szalonna és zsírnakvaló belőle. Közben arról kellene meggyőznünk saját magunkat, hogy kissé visszafogottabban, takarékosan, több munkával, egyéni erőbefektetéssel váljunk képessé arra, hogy tudjuk elhárítani magunktól a nyerészkedők döglegyeit. Legyenek helyiek vagy multik, de ne öntögessenek nekünk itt ár-olajat a tűzre. Ha kevesebbet járunk négy keréken, mondjuk, és okosabban, nem ér annyi kár az elfüstölt benzin miatt. Mert hülyeségünket használja ki a kalmár. Megyünk a kannákkal bolondul, hordókkal, mindenféle „bidonokkal”, s esz a fene, mert másnap leenged tizenöt-húsz százalékot a mai árszintből.
Én tegnap vásároltam húsz darab halkonzervet, tíz kiló lisztet, húsz kiló cukrot. Milyen szerencsés vagyok, hogy régi áron tudtam elhozni a boltból! Vannak még egyéb termékek is, amelyeket érdemes lesz beszereznem. Míg az üzlet emberei meg nem drágítják azokat is.

Simó Márton

: an accessible web community