Hatvanadik születésnapja alkalmából szerzői esttel lép színpadra ma este Kiskamoni-Szalay Zoltán a Csíki Moziban. A kolozsvári származású zeneszerző 35 éve költözött Csíkszeredába, ahol a táncház újraindításában is fontos szerepet játszott. A komolyzene és a népzene kapcsolatáról, életpályája meghatározó alakjairól és a zeneszerzés folyamatáról kérdeztük. [caption id="attachment_89650" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: László F. Csaba[/caption] – Honnan ered a zene iránti szeretete? – A családomtól. Édesapám tanár volt a Kolozsvári Zeneakadémián, édesanyám is ott dolgozott, a lemeztárban. Hatéves koromban kezdtem el zongorázni tanulni, de már az iskolai tanulmányaim előtt zeneóvodába jártam. A zene szeretetét tehát örököltem. Később mindez az iskolában bontakozott ki, folytatódott. Édesapám összhangzattant tartott nekem és egy osztálytársamnak, és 13 éves koromban megírtam az első zongoradarabomat, egy kánont. Ezzel kezdődtek a gyerekkori, illetve ifjúkori műveim. – Közel negyven darabot számláló életművében gyakran találkoznak a különböző zenei műfajok. Hogyan fér meg egymás mellett a népzene és a komolyzene? – A zenetörténet során a különböző szerzők folyamatosan nyitottak a népzene felé is. Magyar vonatkozásban a legnagyobb zeneszerzőink – Bartók és Kodály – műveiben gyakran találkozunk népzenei feldolgozásokkal. A népzene szeretete bennem a 70-es évek második felében kibontakozó erdélyi táncházmozgalom révén alakult ki, tudniillik gyakorlatilag a mi osztályunkból indult el mindez. Én 1984-ig éltem Kolozsváron, akkoriban heti két alkalommal volt táncház. Miután Csíkszeredába jöttem, Kolozsváron betiltották. Egyébként a népzene kutatásának kérdése már az egyetemi éveim során megfogalmazódott bennem. Nagyon nagy hálával tartozom Szenik Ilona tanárnőnek, aki az első lépéseimet igazította a népzenekutatásban. Sőt az első gyűjtéseken is ott volt. Azóta rengeteg népdalt, népi muzsikát és táncot gyűjtöttem, illetve gyűjtöttünk. Ennek feldolgozásával, kutatásával folyamatosan foglalkozom. Életemre, mindennapjaimra nagy hatással volt, és a mai napig is nagy hatással van mindaz, ami a magyar népi hagyományban gyökerezik. Természetesen a szerzeményeimből sem maradhatott ki. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden művemben van népdal ihletésű részlet, de sokban megtalálható. – Amikor a 80-as évek közepén Csíkszerdába érkezett, hogyan élte meg a népzene iránti ragaszkodását, illetve hogyan folytatódott itt mindaz, ami elindult Önben Kolozsváron? – Hát igen, ez egy érdekes tör­ténet. Kolozsváron az induló táncházban széki táncot tanítottak, a székiek bejártak, és mi az első lépéseket ott tanultuk meg. Később, amikor a táncházas közösség valamennyire megtanulta ezt a táncot és muzsikát, következtek a mezőségi, majd a kalotaszegi táncok is. Így a Kolozsvár környéki fontosabb néprajzi tájakról megtanultunk sok népdalt, táncot, sőt én magam is elkezdtem muzsikálni, évekig bőgőse voltam a Bodzafa Együttesnek. Aztán, amikor elkerültem Kolozsvárról, találkoztam az itteni hagyományokkal. Jobban mondva, a gyimesi táncokat már ismertem valamennyire egy korábbi tánctáborból. Amikor mi idekerültünk – azért mondom ezt többes számban, mert a feleségem is ugyanabban az évben végzett a Székelyudvarhelyi Tanítóképzőben és jött Csíkszeredába, mint én – akkor épp nem működött a táncház a megyeszékhelyen. Megbeszéltük, hogy újraindítjuk. Akkor még a Barozda Együttes tagjai itthon voltak, és az ő segítségükkel ’85 őszétől el is indult, azóta is működik. Nyilván felvetődött a kérdés, hogy a fiatalok milyen táncokat tanuljanak, és a felcsíki táncokra esett a választás. A probléma az volt, hogy én nem ismertem ezeket a táncokat, így Ádám Gyula barátom volt az, aki az első lépéseket tanította nekem. Tulajdonképpen úgy oktattam a táncházban, hogy szinte én is a résztvevőkkel egy időben tanultam. Lassan-lassan belejöttem, és egy évvel később tánccsoportot is létrehoztunk. Néhány év alatt az itteni vidékre jellemző táncokat, népzenét is megtanultuk. – A zeneszerzésre visszatérve, hogyan születik meg egy zenemű, miből merít ihletet? – Több lehetőség van. Néha egyszerűen csak eldöntöm, hogy szeretnék írni egy zeneművet szólóhangszerre, és akkor annak a hangszernek a technikáját kezdem tanulmányozni. Arra is volt példa, hogy a hangszeressel konzultálva, közösen próbáltuk ki azokat a hangzásokat, amelyeket én az adott szerzeménybe bele akartam vinni. Máskor egy-egy olyan szöveg ihletett meg, amely nagyon megtetszett. Ilyen például az Áldás című, vegyes karra írt szerzeményem is. De az sem ritka, hogy rendelésre írtam művet. Ilyen volt a Kyrie, amely a Brassói Misének elnevezett projekt része. Ebben az esetben a hagyományos zenei misét, amely öt tételes, különböző szerzőktől rendelték meg. Minden tételt más szerző írt, más nyelven. Én az elsőt írtam meg Steffen Schlandt karnagy kérésére. Egyébként az említett kórusművek is megszólalnak a mai koncerten. – A munkásságára ki volt a legnagyobb hatással? – Három nagyon fontos személyiséget neveznék meg. Az egyik az édesapám, aki a zeneszerzésben is az első lépéseimet irányította. Ő volt az, aki először nézte meg a szerzeményeimet, és tanácsokkal látott el. Később ugyanezt Vermesy Péter kolozsvári zeneszerzőtől kaptam meg. Ugyanakkor Bartók Béla munkássága, zenei világa volt az, ami végigkísérte az életpályámat. Mindemellett a népdal az a műfaj, illetve hangzásvilág, amely a zeneszerzői pályafutásom első periódusától egészen mostanáig hatással volt rám. Ezzel kapcsolatban azt is elmondanám, hogy az adott zeneművekben három szinten ismerhető fel a népdal hatása: van az egyszerű feldolgozás, amikor a népdal változatlanul szólal meg, egyszerű harmóniai kísérettel. A második esetben komplexebb feldolgozásról beszélünk, ekkor a kíséret akár polifonikus hangzásokat is hozhat, például kánonszerű népdal-imitációt is. Az utolsó, a harmadik megjelenési forma esetében nem a konkrét népdal szólal meg, hanem csak népdalszerű dallamok, motívumok. – Mennyire kihívás zeneszerzőként megszólítani a közönséget? – Az igazság az, hogy a műveimet diákkoromban játszották rendszeresen. Amikor idekerültem Csíkszeredába, akkor a zeneiskola tanárai számára komponáltam egy kamarazenei művet, az Eklogát. Azt el is játszottuk több alkalommal a városban. Nem igazán foglalkozom a műveim népszerűsítésével. Talán ezért van az, hogy nem sok szerzeményem szólalt meg mostanáig a megyeszékhelyen. – Ha jól értem, első alkalommal lesz önálló szerzői estje. –Igen. Idén betöltöttem a hatvan évet, és többen úgy gondolták, hogy ez a kerek szám megérdemel egy nagyobb rendezvényt. Olyan művek is megszólalnak ma este, amelyek már elhangzottak korábban, de több olyan zenemű is felcsendül, amelynek most lesz az ősbemutatója. Ilyen például a Víziók – hét hangszerre és a Nyomodban – női karra. Lelkileg is készülök a hangversenyre, aktívan részt veszek benne: két kamarazenei művet, két népdalfeldolgozást vezényelek, kórusművekben énekelek. Végigkövettem a különböző művek gyakorlását, és ott voltam az előadók mellett a felkészülés során. Izgatottan várom a ma estét. Keresztes Bea