Csík vármegye és az Összeomlás címmel indítunk új, kéthetente megjelenő sorozatot lapunk hasábjain, amelyben az 1920-ig tartó impériumváltás időszakát mutatjuk be interjúk, levéltári dokumentumok, emberi történetek tükrében. Abban bízunk, hogy ezáltal olvasóink betekintést nyerhetnek a korszak hangulatába, megismerhetik a magyar polgári közigazgatás, illetve a román katonai parancsnokság különböző intézkedéseit, Csík vár­megye adminisztrációját, és közvetve a nagyszebeni kormányzótanács tevékenységét. A sorozat bevezetőjeként Orbán Zsolt csíkszeredai történésszel beszélgettünk, aki a Székely Hadosztály megalakulásának 100. évfordulója tiszteletére szer­vezett konferencián erről a kér­désről tartott előadást. [caption id="attachment_80765" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: László F. Csaba[/caption] – Mi is történt 1918 őszén Csíkban? Volt-e nálunkfelé „őszirózsás forradalom? Milyen változásokat hozott a nagypolitika az ország egyik legkisebb megyeszékhelyén, Magyarország történelmének egyik legzűrzavarosabb időszakában? – 1918 őszén a háború több mint négy évébe belefáradt Csík képe tárul elénk: a harcképes férfilakosság zöme még mindig a fronton van, hősi halottakról, sebesültekről, hadifoglyokról vannak híradások. Ugyanakkor Csík­szeredában és környékén intenzíven él az 1916-os román támadás és az azzal járó pusztítások emléke, napirenden vannak az ebből adódó gondok, a város újjáépítése és a kárpótlások kérdése. A harmadik életbevágóan fontos kérdés a takarmány és az alapvető élelmiszerek hiánya, illetve ezek biztosítása volt. Már október 16-án Károly császár kiáltványt adott ki, amelyben tudatta, hogy Ausztria „szövetséges állammá alakul át, amelyben minden néptörzs saját külön állami közösséget alkot, letelepülési területén, azaz minden nemzeti közösség létrehozhatta saját nemzeti tanácsát. Ismert tény, hogy az első világháború utolsó napjaiban, október 24-én megalakult a Magyar Nemzeti Tanács, a Károlyi Mihály-féle Függetlenségi Párt, a Jászi Oszkár vezette Országos Polgári Radikális Párt és a Garami Ernő és Kunfi Zsigmond vezetése alatt lévő Magyarországi Szociáldemokrata Párt kezdeményezésére. A helyi reakciót a Csíki Lapok 1918. október 26-án megjelent számában olvashatjuk. A vármegye törvényhatósági bizottságának ülésén az egyik tag, Vákár P. Arthúr kiemelte azt a csodás történelmi tényt, hogy „a magyar állami függetlenség és az öncélú Magyarország megvalósult, majd hozzátette, hogy „Elérkezett az idő, amikor a magyar nemcsak győz, de végre nyer is! Ugyanakkor a közigazgatás bizonytalanságát érezhetjük, ugyanis ekkor mentették fel állásából Tolnay Lajos főispánt, helyére rövid időre Sándor Ákos került, majd őt váltotta az impériumváltás előtti időszak utolsó főispánja, Györgypál Domokos. Egy héttel később szintén a helyi lap tudósított a Károlyi-kormány megalakulásáról, a köztársaság kikiáltásáról, és bizakodva vázolta a független Magyarország megteremtését. – Voltak nálunk is zavargások? Tud ilyenekről? – Nincs tudomásom komolyabb zavargásokról, de kijelenthető, hogy a közbiztonság alaposan megrendült. A leszerelés előtt álló, mindenhonnan hazaömlő katonák gyakran fosztogattak, hagyták hátra felszerelésüket. Például tudjuk, hogy Gyimesbükkön egy cseh zászlóalj sok fegyvert és muníciót hagyott hátra. Máshol a lakosság hordta szét, vagy esetenként vásárolta meg a hadseregtől az élelmiszert, lábbelit. Sok helyen nem voltak számottevő csendőri erők a túlkapások megfékezésére. Éppen ezért november első felében minden csíki településen megszervezték a nemzetőrségeket, hogy növeljék az élet- és vagyonbiztonságot, illetve őrségeket rendeltek a vasútállomások és vasúti kocsik védelmére. – Mit kell tudnunk a Magyar Nemzeti Tanácsról? Hát a területi, s konkrétan a Csíkmegyei Nemzeti Tanácsról? – A Magyar Nemzeti Tanács létrejötte után szerre alakultak meg a helyi nemzeti tanácsok. A Magyar Nemzeti Tanács megalakulásával párhuzamosan megalakultak a nemzetiségek tanácsai is, például a Román Nemzeti Tanács Budapesten, október 30-án. Említésre méltó még a budapesti Székely Nemzeti Tanács megalakulása is, előbb október 9-én Györffy Gyula országgyűlési képviselő elnökletével. Ezt a kezdeményezést követte november 17-én egy másik is, amely tulajdonképpen újraalapította a Székely Nemzeti Tanácsot Jancsó Benedek, Sebess Dénes és Ugron Gábor vezetésével, ez utóbbit tekintette legitimnek Károlyi székely ügyekben. A Csíkmegyei Nemzeti Tanács 1918. november 7-én alakult meg, elnöke Pál Gábor, a csíksomlyói Római Katolikus Gimnázium egykori tanára és igazgatója lett. A megalakulás napján született kiáltványában hangsúlyozták a független Magyarországon zajló nagy átalakulásokat, és felhívták a lakosságot a legteljesebb rend és nyugalom fenntartására. Ugyanakkor tudomásunk van arról is, hogy Csík vármegye egyes településein már hamarabb is megalakultak a nemzeti tanácsok. Ilyen például az alcsíki járás nemzeti tanácsa, hiszen Tusnádon Székely Lajos körjegyző, a tanács tagja jelenlétében már november 5-én megalakult Tusnád és Csíkverebes község nemzetőrsége is. – Mikor és hogyan jelentek meg az első román csapatok térségünkben? Hogyan fogadták őket? – Az első, kis létszámú román kontingens november 12-én, tehát egy nappal a világháborút lezáró fegyverszünet megkötése után jelent meg a Tölgyesi-szorosban, de ezt visszarendelték. November 13-án a magyar kormány megkötötte a belgrádi katonai konvenciót, amelyben a Maros vonalát állapították meg, mint keleti demarkációs vonalat, tehát a kormány elismerte a szövetséges csapatok megszállási jogát – Erdély esetében ezek a román csapatok lettek –, ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy a megszálló csapatok nem szólhatnak bele a magyar állam belső igazgatásába. November 26-án, a Gyimesek felől vonultak be az első román csapatok Csíkszeredába, ahol nem ütköztek a helyiek ellenállásába. A magyar polgári közigazgatás egyelőre a helyén maradt. Ugyanakkor tudni érdemes, hogy a novemberi napokban több székelyföldi nemzeti tanács ülésén is felmerült az önálló székely köztársaság eszméje. – Mit tudtak mindeközben az itthoniak a mi katonáinkról, illetve a Székely Hadosztályról? Érkeztek, szállingóztak haza katonák? – A Székely Hadosztály szervezésének előzményei 1918. november végére nyúlnak vissza, abba a kaotikus környezetbe, amikor a magyar hadsereg zöme már le volt szerelve, a maradék csapatok pedig fegyelmezetlenek voltak. Ebben a válságos helyzetben próbálta meg néhány székely származású értelmiségi és tiszt Kratochvil Károly ezredes vezetése alatt megszervezni a demarkációs vonal, majd az azon túli területek védelmét. Kolozsváron jelentősebb létszámú székely katona tartózkodott, sokan ott rekedtek még a román csapatok érkezése előtt, mások oda menekültek. Toborzókat küldtek a székelyföldi vármegyék még meg nem szállt területeire, illetve a Székely Nemzeti Tanács segítségével a budapesti pályaudvarokra érkező székelyeket, sőt a vidékieket is igyekeztek meggyőzni, hogy lépjenek be a hadosztályba. Ebből alakult ki az 1919-es erdélyi front egyetlen, viszonylag jobban felszerelt magyar katonai ereje, amely felvette a harcot a románok ellen. – Mennyire jutott el a gyulafehérvári nagygyűlés híre vidékünkre? – Természetesen azonnal eljutott a hír, de Csíkban a román katonák jelenléte miatt tiltakozásra nem volt lehetőség. December elején tudunk székelyföldi tiltakozó akciókról, például Marosvásárhelyen már december 2-án kimondták, hogy a gyulafehérvári döntések életbe léptetése „gyógyíthatatlan sebet ütne Erdély mindazon népeinek szívén, amelyek nem rajongnak a korrupt Romániához való csatlakozásért”. A másik nagygyűlést Háromszék vármegyében Kézdi járás 32 községe tartotta Medgyaszai Mihály református lelkész elnökletével és kimondta, hogy „a székelység másfélezer éve lakik a Keleti-Kárpátok lábánál, és hogy az Árpád vezérlete alatt érkező magyar testvéreket itt várta és fogadta, s velük a történelem évezredes folyamán mindig testvéri kapcsolatot tartott fenn. Ezen ősi történelmi alapon állva, teljes elszántsága teljes erejével tiltakozik a magyar állam egységéből való kiszakítás és az idegen uralom alá való kényszerítés gondolata ellen. [...]” Azonban nem szabad elfelejteni, hogy ezek a települések még nem kerültek román katonai megszállás alá. – Egy ideig párhuzamosan román katonai és magyar polgári közigazgatás is működött Csíkban. Hogyan képzeljük el ezt a kettős közigazgatást? Hogyan viszonyult egymáshoz? – A kép még ennél is bonyolultabb. Valóban, 1918 novemberének végétől jelen van a román hadsereg és hamarosan elkezdi a polgári lakosság fegyvereinek begyűjtését, a rekvirálásokat, később pedig rendeleteket ad ki kijárási tilalomra, zárórára vagy szeszárusítási tilalomra vonatkozóan. Ugyanakkor, a gyulafehérvári gyűlés másnapján, december 2-án megalakult a román Kormányzótanács, amely közel másfél évig Erdély de facto kormánya volt, de Csíkra csak 1919 tavaszától kezdte kiterjeszteni hatáskörét. Párhuzamosan az említettekkel ott volt a magyar polgári közigazgatás, élén Györgypál Domokos főispánnal és Fejér Sándor alispánnal. Tudomásunk szerint Csík vármegye közigazgatási bizottságának első ülésére 1919. január 30-án került sor, de ekkor már fordító társaságában jelen volt Ioan G. Aramă, a román katonaság állomásfőnöke. Daczó Katalin Sorozatunk következő részében Orbán Zsolt történész a hatalomváltás konkrét lépéseiről szól.