A nemzeti összetartozás jegyében kapcsolódtunk a Charta XXI megbékélési mozgalom kezdeményezéséhez: az „önismereti/önbecsülési vetélkedő” keretében bemutatunk egy vagy két Magyarország határain túli települést, továbbá fotót közlünk újabb és újabb településekről, arra biztatva olvasóinkat, hogy olvasmányaik vagy a világháló segítségével ismertessék röviden ezeket. A megszerzett tudás örömén túl a legjobb hozzászólókat a sorozat végén jutalmazzák: a verseny százezer forint összdíjazású lesz. Ez a Charta XXI alapötlete, ehhez a Hargita Népe külön könyvjutalmakkal járul hozzá. A versenybe bármikor be lehet kapcsolódni Facebook-tagoknak, csak vissza kell lapozni a hírfolyamban a https://www.facebook.com/ChartaXXI oldalon. (Simó Márton)

Bonchida, Erdély                                                                                                                  Képeslap, 1890

Vajdakamarás, Erdély                                                                                                                  Fotó: Facebook

Mai településismertetőnk BONCHIDA Jeles faluja a Mezőségnek, a Kolozsvárhoz közeli részén, Kolozsvártól 30 km-re észak-északkeletre. Községközpont, románul Bonțida, németül Bonisbruck. A trianoni békeszerződésig Kolozs vármegye Kolozsvári járásához tartozott. 1263-ban Bonchhyda néven említik először. Várkastélyát a 15. század végén a Bánffyak építették, majd a 17. század közepén Bánffy Dénes megerősítette. Örököse, Bánffy György, Erdély gubernátora az 1690-es években folytatta az építkezést, majd 1748 és 1753 között Bánffy Dénes kolozsi főispán barokk kastéllyá építette át. 1944-ben a németek felgyújtották és kirabolták. 1910-ben 2357, többségben román lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. 1992-ben társközségeivel együtt 4722 lakosából 3073 fő román, 902 magyar, 744 cigány és 1 német volt. Jelenleg a 2979 fő helyi lakosból 542 magyar (2018). A bonchidai kastély utolsó ura gróf Bánffy Miklós (1873–1950) magyar író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező, politikus, külügyminiszter volt. Vele férfi ágon kihalt a losonci Bánffy-család grófi ága. A rendszerváltást követően lánya visszaperelte a birtokot, a kastély helyreállítására 2001-ben nemzetközi program indult. A kastély néhány éve az Electric Castle összművészeti fesztiválnak ad otthont minden év júliusának második felében. Feltételezhető, hogy a járvány miatt ez a program idén elmarad. (Charta XXI/Virt László, Simó Márton – Wikipédia, Kastelyerdelyben.ro, Transylvaniatrust.ro) VAJDAKAMARÁS Románul: Vaida-Cămăraș, falu Romániában, Kolozs megyében. A Mezőség belsejében, Kolozsvártól 32, a Kolozsvár–Szászrégen műúttól 5 kilométerre fekszik. Közigazgatásilag Magyarkályán községhez tartozik. Első említése 1213-ból származik, villa Kamarás néven. 1332-ben már plébániatemploma volt. 1723-ban a középkori templom helyett új templomot építettek. Lakossága a reformáció során református lett. 1850-ben 669 lakosából 450 magyar és 204 román volt, 2011-ben népessége 811 fő, ebből 716 magyar, 59 román, 15 roma és 21 ismeretlen etnikumú. Az itt élő lányok csak 1940 után jártak pártában ünnepnapokon, de csak négy évig. Hosszú hajukba színes pántlikát fontak, szoknyájuk vásári anyagból lábszárig ért, az előtte lévő kötény ugyanilyen hosszú, gazdagon díszített. A csizmájuk kemény. Az alsófehérnemű is házilag készült kenderből, lenből, gyolcsból. Az ingek zárt nyakúak voltak, csak a melle volt kihímezve, és a bő ingujjra csipkét varrtak. A férfiak télen fehér posztóharisnyában jártak. Ehhez fekete posztóból készült mellény és ugyanebből az anyagból derékig érő kabát volt az ünnepi viselet. Az ünnepi kalap fekete posztóból készült. Az ing zárt gallérú, alig díszített, a csizma kemény szárú, fekete, vásári volt. A férfiak nyáron fehér vászonnadrágban, „salavárban” jártak, ingben és szalmakalapban. Makkai Sándor 1915–1917 között Vajdakamaráson volt lelkész. Itt szerzett élményeit a Holttenger című regényében dolgozta fel. (Charta XXI/Simó Marton – Wikipédia, Eloerdely.ro, Muvelodes.ro) Mai feladványunk

Bél, Erdély                                                                                                                                Fotó: rad24.roNagyszalánc, Felvidék                                                                       Képeslap, 1905