Soha nem fogjuk megtudni, mit írt volna a Csíki Lapok az 1920. június 4-ét, a trianoni békediktátumot követő első lapszámába, mert június 13-án az újság első oldala a cenzúra miatt félig üresen jelent meg. A korábbi és későbbi lapszámok viszont a cenzúra ellenére is nyújtanak némi betekintést a korszak hangulatába és abba, hogyan fogadta a békeszerződést 95 évvel ezelőtt az elszakított magyarság.

[caption id="attachment_2342" align="aligncenter" width="736"] Benárd Ágost, a küldöttség vezetője és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár elhagyja a trianoni békediktátum ünnepélyes aláírása után a Nagy-Trianon-kastélyt[/caption]

Daczó Katalin daczo.katalin@hargitanepe.ro Atrianoni békediktátum – a szakirodalom szerint – az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének részeként, a háborúban vesztes Magyarország és a háborúban győztes antant szövetség hatalmai között létrejött békeszerződés, amely többek között az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása miatt meghatározta Magyarország és Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság új határait. A békediktátumot 1920. június 4-én írták alá a franciaországi Versailles-hoz tartozó Nagy-Trianon-kastélyban, de maga a szerződés jóval hamarább, már 1920 januárjában megszületett és a magyar fél azt csak a „világháború szerencsétlen kimenetele folytán előállott” kényszerhelyzetre való tekintettel írta alá.

Trianon előtt Az 1920. május 30-i Csíki Lapok hírül adta, hogy a magyar nemzetgyűlés az aláírás mellett döntött, és utasította a Párizsban tartózkodó delegátusokat, hogy a békeszerződést írják alá, „mert az országnak jelenlegi kényszerhelyzetében egyéb út nem áll rendelkezésére”. Valószínűleg dr. Élthes Gyula felelős szerkesztő fogalmazta a lapszám vezércikkét, amelyben ezeket a napokat a mohácsi vész és a tatárjárás napjaihoz hasonlította. „A mai helyzet ezeknél is sulyosabb, mert arról van szó, hogy Magyarország területének és lakosságának kétharmada elszakittatott. – fogalmaz a cikkíró. – Mély szomoruság tölti el nem csak a megmaradt Magyarországot, hanem az elszakadt részek több milliónyi magyarságát is, kiket elválasztottak testvéreiktől, kikkel ezer esztendő át jóban-rosszban együtt voltak. (...) a magyar nemzet kiprobált nagyjai (...) legfájdalmasabb kötelességüket teljesitették akkor, mikor a békeszerződés aláirása mellett foglaltak állást, nyomatékosan kifejezve, hogy a nemzet tiltakozik az erőszakos béke ellen és csak a kényszer hatására irja alá.” Csíki Lapok, 1920. május 30. Ugyanebben a lapszámban olvasható gróf Apponyi Albertnek (a januári béketárgyalásokra meghívott magyar küldöttség vezetőjének) nyilatkozata is, amelyben egyebek mellett az áll, hogy Magyarország „a jövendő igazságos megoldását a dolgok természetes fejlődésétől és ama felfogásnak erösbödésétől várja, hogy a természetellenes dolgot lehet ugyan dekretálni, de annak betartása lehetetlenség”. A lapból kiderül, hogy már javában működik a cenzúra, Comanciu tanfelügyelő, a cenzor, a közélelmezési hármas bizottságnak is tagja, így rendszeresen kicenzúrázza a közélelmezést tárgyaló írásokat. Megtudhatjuk, hogy ezekben a napokban Csíkszeredában tartózkodott a bérmakörútján lévő gróf Majláth Gusztáv erdélyi püspök, aki június 4-ét, a trianoni békediktátum aláírásának napját a főgimnáziumban töltötte. Ugyanakkor Csík megye választásokra készült: az Averescu-féle néppárt, az erdélyi román nemzeti párt és a szocialisták állítottak jelölteket, de a székelység a választásokban nem vett részt. Állítólag egy szocialista képviselő próbált kampánybeszédet tartani a karcfalvi kisbirtokosoknak, de amikor a napi nyolcórás munkaidő bevezetéséről kezdett beszélni, azok faképnél hagyták.

Aláíratott „Amikor ezek a sorok napvilágot látnak – a magyar béke bizonyosan alá lesz irva” – ez már a Csíki Lapok június 6-i számának címlapján olvasható a cikkíró értesüléseivel együtt: ’A főtanács azt óhajtotta, hogy a béke aláirója lehetőleg a kormány egyik tagja legyen. Ennélfogva Horthy kormányzó utasitotta Soós tábornokot a béke aláirására, aki mint katona nem is ellenkezhetett a megbizatással. Más értesüléseink szerint a békét nem Soós Károly, hanem gróf Teleky Pál fogja aláirni. Tény azonban az, hogy a magyar béke június hó 4-én aláiratott”. Megjegyezzük, hogy a Csíki lapok értesülései tévesek voltak: a szerződést végül a lényegében erre kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának küldöttei, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágost, keresztényszocialista népjóléti miniszter írták alá. A Csíki Lapok következő, június 13-i lapszámának első oldala félig üres, s második oldala is hiányos volt. A megmaradt cikkek hírül adták, hogy a történelmi magyar egyházak egyetem alapítását tervezik Kolozsváron, idézték az Erdélyi Újság egyik cikkét az esküt nem tett tisztviselők ellenállásáról, megtudhatjuk, hogy a főgimnáziumi érettségin különösen kiváló eredményt ért el Fodor Pál (valószínűleg későbbi, a diktatúra által meghurcolt mérnök és politikus), azt is, hogy elveszett a város bikája, és hogy a Budapestre repatriált Ujfalusi Jenő polgármestert a belügyminisz­tériumban közélelmezési kor­mány­biztosnak nevezték ki, a marosvásárhelyi polgármester, Marthy Ferenc pedig a budapesti Gázgyár igazgatója lett. A következő lapszám, 1920. június 20-án ismét foglalkozik az esküt nem tett közalkalmazottak ügyével, akiknek lelkét „még a régi államhüség uralja”, s passziv rezisztenciájukat „nem lehet sem rosszindulatunak, sem irredentizmusnak nevezni. A magyarság vár, hogy ismerje meg az eddig ismeretlen békeszerződés részleteit, azokat a jogokat, melyeket a kötött nemzetközi szerződés nekik biztosit, s a melyeket Románia törvényeibe becikkelyezni fog. Akkor sem vét az államhüség ellen, ha mai várakozó álláspontját még két évig megtartja, mert a békeszerződés még ennyi időt engedélyezett arra, miszerint elhatározza, hogy itt maradjon-e román állam honpolgárnak vagy régi hazájába térjen, esetleg új hazát keressen magának”. Ma már tudjuk: az, hogy 1918–1920 után az erdélyi magyarság vezető tisztviselői és számos értelmiségi tagja – köztük dr. Élthes Gyula szerkesztő is – új hazát választott magának, csak egy részét jelentette a békeszerződést követő katasztrofális veszteségeinknek.