Negyedik éve, hogy július közepétől tíz napon át Székelyudvarhelyen a Spanyár-ház és udvara a kortárs képzőművészet egyik bölcsője, ahol ragyogó művészi gondolatok öltenek testet. A Pulzus. Székelyudvarhelyi Művésztelep megálmodója, névadója és lelkes szervezője Berze Imre fiatal udvarhelyi szobrász, aki nagy reményekkel és lelkesen vágott bele a nagy feladatba: a kortárs képzőművészet alakításába, a magas színvonalon való alkotás fenntartásába. Mindezt Udvarhelyen. Az idei tábor történéseiről Kovács Árpád művészettörténész számol be. [caption id="attachment_7933" align="aligncenter" width="425"] Bartis Elemér alkotása[/caption] [dropcap]A[/dropcap] Pulzus ma már egyre erőteljesebben lüktet, egyre nagyobb tempót diktál, kiváltság és megtiszteltetés lett a művészek előtt az udvarhelyi táborban részt venni. Évről évre rangosabbnál rangosabb erdélyi, magyarországi elismert képzőművészek érkeznek Udvarhelyre, de a művésztelep célja a helyi, fiatal, ígéretes tehetségeknek is bemutatkozási lehetőséget biztosítani. Emellett a Pulzus vonzáskörét nemzetközivé szélesítette az a kezdeményezés, hogy minden évben egy külföldi képzőművész is jelen legyen a telepen. Ennek a jelenlétnek kettős hozadéka van: a helyi alkotók értesülhetnek a külföldi tendenciákról, másfelől az udvarhelyi művésztelep híre könnyebben átjuthat az országhatáron. Az idei „hírhozó” és „hírvivő” egy kedves litvániai hölgy, Židrija Janušaite, aki nagyon elismerően beszélt a Pulzusról, illetve nem győzte hangsúlyozni, mennyire jól érzi magát Udvarhelyen: kedvesek az emberek, könnyen barátkozók. Elmondta: nagy hatással van rá a kínai, japán esztétika, három vásznat fog megfesteni, amelyikből egyet a városnak ajándékoz. A Pulzus egyik jellemzője, hogy a résztvevők esténként előadást tartanak a kortárs képzőművészetről, munkásságukról, tapasztalataikról. A magas színvonalú – művészettörténészeket is sokszor zavarba hozó – és rendkívül érdekes előadások színhelye az udvarhelyi Gpont kávézó volt. Az első bemutatót az idei tábor rangos résztvevője, Erőss István, az egri Eszterházy Ká- roly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének vezetője tartotta, majd Siklódi Zsolt szovátai képzőművész következett. Nagyon érdekfeszítő volt Mira Marincaş, a Sapientia – EMTE Filmművészet, fotóművészet, média szakának tanárát látni-hallgatni, aki fotókban gondolkodik, illetve a három csíkszeredai képzőművészt – Koter Vilmost, Bartis Elemért és Siklódy Ferencet. A vendéglátó, a Pulzusnak helyet adó Udvarhelyet Berze Imre és Zsombori Béla szobrászok, illetve Jakab-Gidó Szende Melinda textilművész képviselték. Az aktív alkotómunkát, az előadások izgalmait egy oroszhegyi kirándulás alkalmával pihenték ki a művészek, ahol megnézték a falu látványosságait, a tábor zárása előtti napon pedig Sepsiszentgyörgyre utaztak, az Erdélyi Művészeti Központot keresték fel, ahol az iráni kortárs művészet természetben megnyilvánuló törekvéseit tekintették meg, 28 iráni művész munkáján keresztül. Nem véletlenül, hiszen a természetművészet az idei tábor mindegyik alkotójához igen-igen közel áll. A művésztelep utolsó mozzanata múlt csütörtökön este 6 órától volt a szervező Haáz Rezső Múzeum Képtárában, ahol lehullt a „titokról” a lepel, a nagyközönség, az érdeklődők megismerhették a Pulzuson részt vevő művészeket és a 10 nap alatt készült alkotásokat, melyek a Haáz Rezső Múzeum Képtárának gyűjteményét fogják gyarapítani. Az alábbiakban az idei résztvevőket és a táborban született alkotásokat fogom röviden bemutatni. [dropcap]S[/dropcap]iklódi Zsolt szovátai képzőművész pályáját tanárként kezdte Udvarhelyen, később pedig több éven át a gyergyószárhegyi művésztelep kurátora volt. A Korkép című kortárs művészeti folyóirat felelős szerkesztője. Siklódi Zsolt a Pulzus művésztáborban készült alkotásaival folytatja az ún. Kompatibilitás sorozatát, amely, mint maga a kompatibilitás szó is jól tükrözi, olyan technikát jelöl, ahol az anyagok egymással való helyettesíthetőségéről van szó, vagy összekapcsolhatóságot jelentő tulajdonságáról. A sorozat, illetve a szobrászi gondolat lényege, hogy kétféle anyagot kapcsol össze, a fát a kővel vagy a fát a fémmel. A Krisztus teste című szobor címét az alkotás formája adja, a kő Kőrispatakról származik, a fa pedig Szovátáról. Korábban már párosította a süttői mészkövet szovátai fával, a két anyag találkozási pontja pedig a hagyományos, a népi építészetben ismert fecskafarok kötés, amely egyértelmű jellemzője a népi építészetnek, hiszen ez a technikai elem tartja össze a két formát. Így alakul ki a kenyérforma, így jutunk el a címbeli jelentéshez. A két anyag nagyszerű párosítása, egymásmellettisége, harmóniája figyelhető meg másik, Udvarhelyen született munkáján, amelynek címe Buddha lábnyoma. A gondolat Dél-Koreában fogant meg, amikor a buddhista templomok bejáratánál látva a tehénpata által szimbolizált lábnyomot, ami Buddha lábnyomára utal. Érdekes a fém és a fa viszonya, az egyszerű, szép, tiszta formák látványa. Nagyon jól érvényesül az anyagok struktúrája, a fa erezete, a hasadások, a fém felületek felfényezése. Plasztikailag a faktúra nagyon tartalmas, mivel a művész meghagyta a maga természetességében az anyagot. A szobrokra jellemző az egyszerű és nagyon erőteljes szimbólumok használata. [dropcap]Z[/dropcap]idrija Janušaite a Litvániai Képzőművészeti Akadémián végzett, festészet szakon mesteri képesítést szerzett 2010-ben. Eddig nem járt Romániában, tavaly Genovában Berze Imrével találkozott és ott ismerkedtek meg. Imre meghívására érkezett Udvarhelyre. Židrija különböző performance-okat ad elő, amelyben nagy hangsúlyt kapnak a hagyományok, a környezet, a média. Ebben a környezetben biztonságban vagyunk, de nem vagyunk teljesen szabadok. Ezzel szemben a saját belső csendünkben szabaddá válhatunk, de ehhez meg kell hallanunk, éreznünk a magunk hangját – vallja. Ezt a meditatív állapotot éli meg, illetve fejezi ki, az olyan performance-okkal, amellyel kizárja magát a külvilágtól, összegyűjti az ún. csendeket és kumulatív módon egy reakció váltódik ki. A performance-ok mellett fest, érdekli a kitöltetlen tér, a kínai–japán esztétika, olajjal, tintával fest, és olyan alkotása is van, amikor a képre rávetít. Vizsgálja a fény-árnyék hatást, érdekli a formák absztrahálódása, az állandó mozgás és változás. [dropcap]M[/dropcap]ira Marincas, a Sapientia – EMTE Filmművészet, fotóművészet, média szakának tanára, fényképekben gondolkodik, a Zen sorozatot emelném ki munkásságának egyik állomásaként, melyet hagyományos technikával készített el. Mira érdeklődése középpontjában állnak az ún. meditatív állapotok, annak hatásai, az intim szféra, az átmenetek különböző terekben és időpontokban, az idő rétegződését is vizsgálja. A külső tér mint az egyénre való hatás sok képén, sorozatán megjelenik, ezek a külső hatások az egyént alakítják. Érdeklik a különböző átmenetek. A kiállításon szereplő mű ugyancsak az intim szférához kapcsolódik, egy teljes szintézis lenyomata, dokumentáris fotó. A kompozíció rendezett, a test, az öltözet megvilágított. Mindez a stúdióban. A kompozíció kör alakú, megfigyelhető a kontraszt. [dropcap]K[/dropcap]oter Vilmos. A csíkszeredai művész 2004-ben végzett a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem grafika szakán. Nagyon széles érdeklődési köre van. Kiemelném a társadalmi problémákra és a közterek értelmezésére tett művészi reflektálásait, ezekre a problémákra adott válaszait. Talán az egyik legérdekesebb része eddigi munkásságának az ún. public art-os projektben való részvétele Kolozsváron, ahol tavaly év végén a 2014-es elnökválasztás romániai jellegzetességét és a sorban állást mint romániai jelenséget pellengérezte ki. Egy másik téma, ami érdekli és megfogalmazódik munkásságában, az a személyes tér értelmezése, szó szerinti körüljárása. Foglalkoztatja továbbá, hogy hogyan lehet egy munkát egy másik médiumba átvinni, itt fontos megemlíteni Brâncuşi Csók című művének interpretációját. Koter Vilmos széles érdeklődési körét újabb kihívások keresése is jól tükrözi, jó példa erre az a 2013-as performance- és videosorozata, amellyel az érzékszervek és a test, illetve a születés és a halál viszonyát vizsgálta. Koter Vilmos többször járt Indiában és Dél-Koreában, az utóbbi időben Grúziában és Örményországban volt. Távol-keleti útjain vizsgálta a természet hatását mint ihletforrást az emberre, Indiában pedig egy performance-t tartottak Erőss Istvánnal, teheneknek rendeztek esküvői ebédet. A Pulzus művésztelepen Koter az elég nagy visszhangot kiváltó fatörési incidenst reagálta le, az érdekelte, hogyan viszonyulnak az emberek a csíkszeredai fakitörési jelenetre, illetve ezen keresztül hogyan viszonyulnak az emberek olyan kérdésekhez, melyek érintenek kisebb vagy nagyobb közösségeket, vagy a fiatalokat. A táborban ezt úgy interpretálta, hogy a fát próbálja továbbéltetni, így a természetes élő fa egy ugyancsak fából készült tartóba került, hogy megvédve legyen és legyen életképes. Így az ipari forma egyesül az organikus, élő formával. [dropcap]B[/dropcap]artis Elemér Csíkszeredában született, a kolozsvári Ion Andreescu Művészeti Akadémia grafika szakán végzett 1999-ben. Linómetszeteket, számítógépes grafikákat készít. Érdekli az elektrográfia, vagyis az elektromos eszközzel készült képzőművészeti alkotások, igyekszik mindenbe a szerkezetet belevinni, érdekli az alkatrészek technikai látványa, fekvőbicikliket épít. Vannak csak ergonómiai, újítás jellegű munkái, de van pár olyan művészi kreálmánya, ami főleg arra ment, hogy működőképes legyen, de mégis úgy, olyan megfogalmazásban, hogy a látvány erőteljes legyen, példa erre a sítalpas bicikli. Mindezen művészi tevékenysége mellett rezet is domborít, kisplasztikákat is készít főként rézből, de fából is. Kedveli a mesevilágot, a misztikusságot. Légi fotókat készít siklóernyőről, a magasból jeleket keres. Legújabban hangokkal kísérletezik. Képből hangot készít, azt egy kicsit még manipulálja, hogy váljon ki a zajból, majd újból visszaalakítja képpé, mondanom sem kell, hogy nagyon látványos képek „jönnek elő”. [dropcap]B[/dropcap]erze Imre munkáit utoljára három évvel ezelőtt a bukaresti Balassi Intézetben láttam, azok a szobrok akkor egy kétéves ciklus eredményeként születtek, és az anyagokkal való kísérletezés volt a szobrász legfőbb célja. A Predimenzió című szobor szinte a semmiből hozza elő a fa anyagát, és addig kísérletezett vele Imre, míg csak megengedte azt a fa struktúrája. A plasztika vonzó, komoly kontrasztot kelt, mindenki csodájára járhat annak a technikának, mellyel Imre az anyag struktúrájával, a felületekkel kísérletezett. Mostani munkájában Berze Imre a nem klasszikus értelemben vett domborműtől rugaszkodik el. Népi inspirációból fakad, az erőteljes szimbólumok használata nem új keletű Imrénél, archaikus és ősi elemekről szól a munkája. Célja a múlt és a jelen közötti kapcsolatteremtés. Eddig is jellemző volt nála, hogy szobrait, a szobrok felületét fehér foltokkal hangsúlyozta, leginkább akrilfestékkel, ezt most a posztó váltja. Így tudatosan leegyszerűsödik a világ, széppé alakult, egy dologra összpontosít és lepucol minden sallangot. Itt is, amint már megszokhattuk, a tér–tömeg viszonya érdekli. Még lényeges, hogy a síkból kifutnak a fekete elemek, így lazítja, tágítja az erőteljes keretet. [dropcap]Z[/dropcap]sombori Béla 1990-ben születet Székely­udvarhelyen. A Kolozsvári Képzőművészeti Egyetem Kerámia-Üveg-Fém szakán szerzett diplomát 2012-ben monumentális kerámiára szakosodva. Az egyetem alatt kísérletezik, arra keresi a választ, hogy a szobrásznak a térplasztikában milyen lehetőségei vannak. Fontos megemlíteni a kockák sorozatát, melyen belül kísérletezik a különböző anyagokkal, igyekszik kilépni a keramikus anyag köréből, vizsgálja a tériséget, emellett fontos szerepet játszik a kompozíció mint esztétikai élmény. Az egyetem alatt az üvegfújás technikáját is megtanulja, itt is érdeklik az érdekes felületek és színek. Egyetem után vonzódást érez a régi tárgyak újrafogalmazására, elsősorban a fa tárgyak, mint a lábas fogas eredeti formájának és funkciójának átértelmezésére. Érdeklődése a minimal art felé fordul, ezt az egyszerűsítő törekvést, jelleget a mostani munkáiban is igyekszik megragadni. Egy jelenleg domináns téma került a táborban feldolgozásra, a donga. A donga egy hordónak a léce, nagyon érdekes a formája, gondolkodásra késztet, ezt a formát, motívumot értelmezi újra és faragja ki homokkőből. Ilyen egyszerű formákat igyekszik létrehozni, ez az egyszerűség és tisztaság jellemző a korábbi erdélyi korstílusokra is, ezt tudatosan alkalmazza. Érdekes a megközelítés: egy fában létrejött formát az időtállóság miatt kőben formázza újra. Ennél, a Pulzuson született munkánál nagy szerepet kap a felületkezelés, a borzolt, felfényezett felületek, emiatt alkotása plasztikusabbá, expresszívebbé válik. [dropcap]J[/dropcap]akab-Gidó Szende Melinda a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem textil szakán végzett 2010-ben, ezután Budapesten az Iparművészetin tanult, majd Erasmus programmal 2011–2012 között a lódzi Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemen. Lengyelországban számos technikával ismerkedik meg, köztük a kísérleti és egyedi textiltervezéssel. Ez idő alatt kísérletezett az anyagokkal, az érdekelte, hogy milyen lehetőségek vannak, ha kombinálja őket: hímzés, nemezelés, grafika és textil, különböző ipari anyagok, mint a szilikon, üveg, tükör. Érdekelte, hogy milyen hatásokat lehet így elérni. Kiemelném a licencvizsgára készített munkáját, mely kapcsán arra keresi a választ, hogy hány féle arca lehet egy énnek és milyen maszkokat öltünk, hogy megfeleljünk a különböző elvárásoknak, és ez milyen formában befolyásolja az énünket, ezt Kafka metamorfózisa ihlette. Az egyik legérdekesebb sorozat mégis az ún. Falanszter világ, melyet Madách ismert műve ihlet, ez egy olyan utópikus világ, mely a tudományra alapoz, ahol tilos érezni, gondolkodni, aki ezt megszegi, karanténba zárják, az embereket számokkal jelölik, az érzelmeket listázzák és laboratóriumokban tanulmányozzak. Ebből az utópikus világból indult ki Szende. Különböző arcok, más-más érzelmeket testesítve meg alkotják a kompozíciókat. Arra a kérdésre világít rá, hogy ebben a steril, embertől idegen világban, az egyén hogyan reagál, beletörődik vagy próbál ki-elmenekülni belőle. A Pulzuson készült munkával kapcsolatban fontos kiemelni a mű kompozícióját: egy felnőttalakot láthatunk összegubózott pózban, egy újabb technikai kihívást keresett ezzel a munkával Szende. Apró, ismétlődő öltésekkel felvázolja a kontúrokat a textílián. A lábrész, kéz szublimációs transzfer nyomattal készült. Ezt a részletet leszámítva teljes egészében hímzett, varrott kézi munka, tehát ezúttal nem az ipari technikához folyamodik. A felületek érzékenyek, a cérna finom vonalából és egymásra rétegződéséből rajzolódik ki a kompozíció. [dropcap]S[/dropcap]iklódy Ferenc Csíkszeredában élő grafikus a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia grafika szakán végzett 1996-ban, majd 1996 és 1997 között ugyanitt mesterképzős volt. Egyik legfrissebb és elég széles nyilvánosságot kapott munkája a Papp Kincses Emesével közösen készített Fekete tükör című látványregény, amely a kortárs Erdély szociális kérdéseire, a szülő–gyermek kapcsolatra reflektál. 700-800 rajzot készít a kötetbe, van a könyvnek egy videováltozata is. Siklódy Ferenc 1999-től a csíkszeredai Nagy István Zene- és Képzőművészeti Középiskola tanára. „Alkotásainak gyökerei a személyes élményekben keresendők. Olykor igencsak komoly, máskor játékos megközelítésben tárja elénk véleményét önmagáról, valamint a körülötte lévő, nyüzsgő világról. Figuratív és nonfiguratív megjelenítésben”, írja róla egy helyütt Forró Miklós. Siklódy Ferenc elsősorban grafikus, az udvarhelyi művésztelepen mégis úgy érezte, festenie kell, erős indulatok csapódnak le a vásznakon. Az egyiknek a címe: A mumus. Nagyon érdekes ennek a magyar néphiedelemben gyerekeket ijesztgető láthatatlan lénynek a képzőművészeti megfogalmazása. A mű színvilága szinte monokróm, nagy fekete-fehér foltok láthatóak. Lényeges, hogy a háttérnek és az előtérnek is tere van. Pozitív-negatív felületek jellemzik, zaklatott és nyugodt felületek váltakoznak a vásznakon. Egy másik téma a Motor, ahol terek, geometriai formák, az akril adta átmosások rendkívül kifejezően hatnak és adnak egy ún. fémes hatást a képnek, így a technika, az anyag és a tematika jól kiegészíti egymást. Ez a kép egyfajta kísérletezés is, egy tudat alatti késztetés, hogy a motorral mint geometrikus formákból álló, működő szerkezettel egy képzőművész mit tud kezdeni. Ezt a kihívást vagy provokációt a művész jól megoldja. [dropcap]E[/dropcap]rőss István Csíkdánfalván született, az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének vezetője. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán végzett 1995-ben, de tanulmányokat folytatott a bécsi Képzőművészeti Akadémián, a hágai Királyi Akadémián és a marseilles-i Képzőművészeti Főiskolán is. 2009-ben DLA fokozatot szerzett. Számos szakmai úton vett részt távoli országokban, több alkalommal járt Afrikában, és 21-szer Ázsiában művésztelepek, szimpóziumok meghívottjaként, kiállítóként, előadóként vagy kurátorként. Kitalálója és szervezője a SZEGMENS nemzetközi cserekiállítás-sorozatnak, melyet eddig hat-hat alkalommal rendeztek meg Magyarországon és különböző ázsiai országokban. A képzőművészet több műfajában alkot, a képgrafikától az installáción keresztül a performanszig. Az utóbbi 10 évben elsősorban természetművészeti alkotásokat készít. Erőss István az udvarhelyi táborban két szentképet értelmez újra, ez a közismert, banális formanyelv mindenki számára ismert. Az ő intenciója az volt a táborban született műtárgyakkal, hogy felhívja a figyelmet az erdélyi hagyományos kulturális struktúra repedéseire, hogy tudatosítsuk értékeinket és tegyünk azért, hogy a fiatalabb generációk értsenek szót a nagyszüleikkel, hiszen ha szót értenek, akkor azt jelenti, van hagyománytisztelet. Persze mindezt képszerűen mindenki világnézeti és műveltségi képességeinek megfelelően dekódolhatja. Éppen Erőss István művei mondanivalójának értelmezésekor fogalmazódott meg a művésztelep egyik követendő célja: fontos az irány, a részt vevő művészek értékrendje, fontos problematika manapság a perem és a központ viszonya, már az a tendencia kezd körvonalazódni, hogy a művészeti központok összegyűjtik a kulturális javakat, de a periféria termel, és az juttatja be a nagy szakmai vérkeringésbe az alkotásokat. A vidéki, őszinte autentikus megnyilvánulás nagy kincs, és be kell bizonyítani, hogy ugyanolyan minőséget lehet elérni a periférián is, mint a világon bárhol. Nekünk ebben van nagy előnyünk, mert mi sosem távolodtunk el a művészettől, az emberek megőrizték nálunk a hagyományokat. Az idei művésztelep szervezője: Haáz Rezső Múzeum. Támogatói: Hargita Megye Tanácsa, Székelyudvarhely Város Önkormányzata, Communitas Alapítvány, Merkúr Áruház, G. Café, Exa Trade Kft., Amigo & Intercost Kft.