Van, aki éjt nappallá téve szeret dolgozni, és akad, aki semmit sem kedvel, ami a munkához kapcsolódik. Akinek nincs, arra vágyik, hogy legyen. Akinek van, gyakran unja, s jobbról, könnyebbről, jövedelmezőbbről álmodozik. Van, aki akarna, de nem képes dolgozni, más képes lenne, de nem hajlandó cselekedni. Van, aki munkájára céltudatosan készül, és van, aki a sorsra bízza magát, s abból szemelget, ami útjába akad. Van, aki a szakiskola, egyetem, főiskola padjából – ambícióval, tervekkel, elképzelésekkel tele – alig várja, hogy bizonyíthasson, s a munkaerőpiacra lépjen. Más tudással, tapasztalattal, s a ledolgozott évtizedekkel a háta mögött inkább már a pihenésre, s a kilépést jelentő nyugdíjra várakozik, vágyakozik. A munka – mint az értelmes cselekvés, tudatos alkotás eszköze – átszövi és alapjaiban meghatározza napjainkat, életvitelünket, időbeosztásunkat, és mind gyakrabban egészségünket, testi és lelki bajainkat is. Öröm és siker forrása, máskor kudarcélmény, elviselhetetlen teher. Ok az irigységre és a sajnálatra is. Beszédtéma a családban, az ismerősök, rokonok, barátok társaságában. A résztvevőket együttműködésre, kooperációra sarkallja, ám az összhang hiánya súrlódást, haragot, konfliktusokat is szül. Munka, mit lehet jól és rosszul is végezni, alaposan és elnagyoltan is, kényszerből és anyagi megfontolásból, és ingyen, hitből, meggyőződésből is. Eszköz a különbségtételre jó és rossz, hasznos és hasztalan, hatékony és nem hatékony között. Viszonyítás, ami alapján teljesítményünket – számos és számtalan módon – másokhoz mérik, mérhetjük. Történelmi leckéje és propagandája kizsákmányolásnak és hamis felszabadulásnak, másrészt példája és építőköve nemzetek felemelkedésének is. Rendszeres tárgya a politikai programoknak, választási kampányoknak: gazdasági, társadalmi, szociális ígéretek közös eleme. Legutóbb Johannis „jól végzett munkájának” szlogenje és beteljesítetlen ígérete. Pénzkereset, pénzszerzés törvényes és törvénytelen útja: jobb életbe vetett hit, ami magasabb keresettel kecsegtetve fiataljainkat, szakembereinket, tanítóinkat, orvosainkat, kétkezi munkásainkat évek óta milliószám nyugati országokba hajtja. Munka, mit valakinek itthon is muszáj elvégeznie, felvállalnia. Akkor is, ha a munka politikai rendszerek lejáratott, kihasznált eszköze és tárgya, sokakkal megutáltatott, megvetetté változtatott cselekedetek sora. És ennek ellenére is akad, akinek a munka felemelő, megtartó életbölcselet forrása. Hiteles, mint a parcelláját lovával egyedül szántó 83 éves csomafalvi bácsi hétvégén hozzám intézett szava: úgy imádkozz, mintha az lenne az utolsó napod, és úgy dolgozz, mintha a világ végéig élnél. Kár, hogy Hofi szállóigévé vált mondását – a munka bajjal jár, a bajt meg kerülni kell – Romániában többen követték, jobban szerették. Imádkozni meg – különben is – a pap dolga.