kevés felhő
tiszta égbolt
szórványos felhőzet
A mi külön bejáratú demokráciánk
Rég nem volt ekkora felbolydulás a mi kis székelyföldi közéletünkben, mint éppen most, amikor az RMDSZ belső előválasztásra készül. Ez önmagában kevés lett volna az állóvíz felkavarásához, de a csíkszeredai polgármesteri tisztségért vívott Korodi vs. Ráduly csörte hírére még a kályha mellett békésen szunyókáló házi macskák is felriadtak. Egész egyszerűen elszoktunk attól, hogy ismert közéleti személyiségek párton – esetünkben ugye szövetségen – belül a nyilvánosság előtt mérkőzzenek meg egy tisztségért, illetve egyelőre csak a jelöltségért. Olyannyira elszoktunk ettől, hogy az újdonság erejével hatott. Pedig a nagyvilágban egyáltalán nem példa nélküli az eset. Nem kell messze menni példáért, hiszen épp most zajlik az Amerikai Egyesült Államokban is a Demokrata Párt előválasztása, ők az új államfőjelöltjüket keresik. Ráadásul a belső versenyben iszonyatosan sok pénzt égetnek el. Olyan sokat, hogy Wágner úr – Rejtő Jenő komikus, kékszakállú regényhőse – kapásból rávágná, hogy annyi pénz nincs is. Szemmel láthatóan komolyan veszik az előválasztást, hatalmas a verseny.
Na ez az, amihez mi nem vagyunk szokva, számunkra az a természetes, hogy a pártok csendben kiválasztják a jelöltjeiket, mi pedig közülük válogathatunk és véletlenszerűen kiválasztjuk a magyart, vagy ha van másik magyar jelölt, akkor esetleg őt. Ehhez képest most adott a lehetőség, hogy beleszóljunk a szövetség jelöltállításába.
A leggyakoribb kérdés, amit ilyenkor felteszünk önmagunknak, az az, hogy: minek? Elvégre egyetlen vokssal nem tudjuk megváltani a világot. Ezzel többnyire el is intézzük a dolgot. Ez attól lehet, hogy csalódtunk a demokráciában. Harminc évvel ezelőtt, amikor megbukott a kommunista diktatúra, a demokrácia szó mint egyfajta csodát tevő varázsige terjedt közöttünk. Vége az elnyomásnak, most jön a demokrácia, azaz a Kánaán.
Azóta tudjuk: nem jött. Sőt! Mi történt velünk a nagy demokráciában? Szinte semmi jó. Csupa bajjal járt, meg bürokráciával. Új volt és szinte érthetetlen. Talán a mai napig sem értjük. Aztán lassan belefásultunk. Láttuk, hogy hány kisstílű karrieristából lett politikus, akiknek a hatalomtól a hiúságuk úgy elhízott, mint egy hormonzavaros elefánt. Végül elegünk lett a politikából, és azt mondtuk, hogy hagyjuk az egészet a francba, nem sütögetjük más pecsenyéjét.
Talán ott tévedtünk, hogy elhittük, a demokrácia valami csodaszer, amitől nagyobb lesz a bérünk, jobb lesz az egészségügyi ellátásunk, időskorunkban pedig tisztességes nyugdíjat kapunk. Sajnos szó nincs erről. A demokrácia – illetve amiben mi élünk, a képviseleti demokrácia – csupán egy hatalomgyakorlási formát takar. Önmagában nem oldja meg egyik gondunkat sem. Ellenben legalább minimális ellenőrzést tesz lehetővé számunkra. Időközönként eldönthetjük, hogy ki hozza meg a közösség egészét érintő döntéseket. Egyetlen szavazaton valóban kevés múlik, de a közös dolgainkról mégis ezek az egyéni szavazatok döntenek. Éppen ezért van értelme annak, hogy részt vegyünk akár egy előválasztáson is. Mert előfordulhat ugyan, hogy nem az általunk választott jelölt nyer, de legalább a lelkiismeretünk tiszta marad, hogy nem rajtunk múlott. Egyszerű választópolgárként is van felelősségünk.
Semmi sem garantálja, hogy legközelebb jobban fogunk döntetni. Ellenben ha vesszük a fáradságot, hogy tájékozódunk, hogy mit kínálnak a voksainkra áhítozó politikusok, és alaposan megfontoljuk, hogy kire adjuk a voksunkat, akkor megtettük azt az egyedül rajtunk múló apró lépést, amely a teljes közösségünket hozzásegítheti ahhoz, hogy jobb döntéseket hozzon. Talán olyat, amely kivételesen nekünk is megfelel. De ne felejtsük: a demokrácia a döntéshozatalról szól, beleszólhatunk, de attól még másnap is be kell menni dolgozni, ha boldogulni akarunk.
Kiss Előd-Gergely
.jpg)
