borús égbolt
A meg(nem)értés állatorvosi lova
Megszületett az új megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió között, a britek mégis rendezett feltételek mellett lépnek az Unióból, ezt mindkét fél óriási sikernek könyvelte el. Persze ettől korántsem biztos, hogy vége van ennek a nemzetközi politikai bohózatnak. Ugyanis továbbra is az a helyzet, hogy a brit parlamentnek azt még jóvá kell hagynia, annak a brit parlamentnek, amelynek eddig háromszor sikerült leszavaznia a korábbi megállapodást. Tisztára olyan érzése van mindettől az ember fiának, mintha éppen most nézné egy hosszúra nyúlt brazil szappanopera évadzáró epizódját. A két házastárs összebalhézott valami jelentéktelen apróság fölött, az egyik fél kivágta a díszhisztit, benyújtotta a válókeresetet a néptribünnek, titokban azt remélve, hogy az majd úgyis leszavazza ezt az egész ostobaságot. Aztán meg csodálkozott, hogy a keresetét elfogadták és nincs többé visszaút, végig kell vinni a folyamatot. Na, és ekkor elkezdődött a veszekedés. Kinek mi marad a sok közös holmiból? Miközben valójában egyik fél sem akart volna elválni. Ott húzták az időt, ahol csak tudták, hiszen pontosan tudta mindkét fél, hogy csak veszíthet az ügyön, ennek a kapcsolatnak jó vége már biztos nem lesz. No, igen, de ahogy lenni szokott, meg kellett küzdeni a felek hiúságával is. Természetesen egyikük sem szerette volna, hogy a nagyvilág azt gondolja róla, hogy ő engedett többet a másiknak. A hiúság vásárában ilyesmi nem fordulhat elő. Nincs az öreg kontinensen, de még a La Manche csatornán túli szigeten sem olyan intézmény, döntéshozó szerv, amelyik ne azt gondolná magáról, hogy csak azért, hogy hitelesnek, cselekvőképesnek mutatkozzon, erőt kell felmutatnia. Ki tudja miért, mintha Sarolt énekét hallanám az István, a király című rockoperából. „Édes fiam, mást itt e nép meg nem ért, csak túlerőt. / Nem fogja fel a múltat, s nem sejti még az eljövőt. / Szánalmas kis lény az ember önnön sorsán túl nem lát, / Könnyen megtéveszti néhány jól irányzott hazugság.” Persze a brexit körüli hercehurca sokkal kevésbé tragikus, mint István és Koppány harca, hiszen itt nem folyik vér, de a következményei jóval súlyosabbak lesznek annál, hogy csak úgy legyinteni lehessen rá. Az Európai Uniónak ugye példát kellett statuálnia az Egyesült Királysággal, azaz büntetnie kellett a briteket a kilépés miatt, nehogy a többi ország azt gondolja, hogy bármikor csak úgy lelécelhet következmények nélkül, ha épp kedve tartja. A brexitet levezénylő angol politikusoknak pedig a saját választóik előtt kellett demonstrálják, hogy ők nem engednek az EU-nak, minimum egyenrangú partnerek vele, sőt egy hajszállal nekik kedvezőbb megállapodást tudnak kicsikarni belőlük. Attól tartok, jelen állás szerint mindkettőnek sikerült elérnie a célját. A kilépési procedúra elnyúlása, az Egyesült Királyságon belüli politikai válság jó eséllyel elveszi a kedvét a többi országnak a kilépéstől, legalábbis kétszer is meggondolják, hogy hiányzik-e nekik ez a cirkusz. Az angol politikusok meg büszkén prezentálhatják népüknek, hogy a maximumot csikarták ki az EU-ból. Legalábbis jelen állás szerint, mert még mindig nem teljesen lefutott a történet, lehet még ebben a szappanoperában még pár váratlan csavar. Számunkra ugyanakkor néhány kellemetlen tanulsággal is jár a dolog. Legalábbis van valami elszomorító abban a gondolatban, hogy ha elöljáróink ennyire nem tudják zárójelbe tenni a hiúságukat, akkor mit szóljunk mi, a nép egyszerű fiai?
Kiss Előd-Gergely
