„Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek vannak. Egy újszülöttnek minden vicc új.” Ludas Matyi – vicclap volt. Szeptember 21-én ünnepeljük a magyar dráma napját, annak emlékére, hogy 1883-ban ekkor volt Madách Imre Az ember tragédiája című darabjának ősbemutatója a Nemzeti Színházban. Az előadásra 23 év után került sor, mert a dráma 1860. március 26-án készült el, a szerző feljegyzése szerint. A mű csodálatos, semmi máshoz nem hasonlítható, igazi remekmű. Dicséretes, hogy vele ünnepeljük a magyar dráma napját. A Nemzeti Színház pedig? Jómagam sokáig csak annyit tudtam róla, amennyit a régi pesti sláger említ: „Hétre ma várom a Nemzetinél, ott ahol a hatos megáll.” Később megláthattam ezt a csodálatos, patinás épületet, amelyben először adtak elő magyar darabokat, magyar nyelven. Sajnos, 1965 áprilisában a metró építése okán lebontották (azt is láttam). Ugyanott a Blaha Lujza téren a hatos villamos most is megáll. Új Nemzeti Színházra évekig kellett várni, s ha jól emlékszem, a FIDESZ előző kormányzása alatt sikerült végre. Ott áll a Duna parton, mindig látom, ha a Boráros téri HÉV-állomásra megyek. Impozáns, szép épület, nem hasonlít a régihez. Az ember tragédiájával avatták. Az előadást csak a tévében láttam, nem tartom valószínűnek, hogy különbet láthattak valaha a milánói Scalában vagy akár a New York-i Metropolitanben. Visszatérve jelen írás idézetére, a művet több nyelvre lefordították, pezsgett Pesten a New York kávéház (Kádárék alatt Hungária). Egymás után születtek a magyar irodalom remekei és persze a kritikusai. – Hallotta, Sajókám, előadták Bécsben Az ember tragédiáját? – Már megint egy tragédia? – Miről beszél, Sajó? – Hát itt van a Simek, eltörte a lábát, nem egy tragédia? – Hogy jön ide a Simek? – Mankóval, szegény. – De Sajó, az ég szerelmére! Az ember tragédiája egy magyar dráma, amit Mohácsi Jenő fordított németre. – Egy Mohácsit ismerek, de az nem Jenő. – Hát? – Vész. – Sajó, én olyan kicsire verem a fejét, hogy az összes gyerekkori kalapjait viselni fogja tudni. Azt hiszem, ez a Hacsek és Sajó is ott, abban az irodalmi kávéházban született. Emlékezetből írtam. Kopacz Zoltán, Csíkszereda