A térképpel kezdődött, aztán a könyvvel, társasjátékkal, rajzfilmekkel folytatódott a Székelyföldi Legendárium szinte mesékbe illően izgalmas története. A csapat nem pihen a babérokon, nincs megállás, folyamatosan előrukkolnak új és egyedi ötletekkel, amelyeket meg is valósítanak. Honnan indultak, hová jutottak, merre tovább? Múltról, jelenről, jövőről a Legendárium megálmodójával, hajtómotorjával, Fazakas Szabolccsal beszélgettünk. – A helyszín egyeztetésekor ragaszkodott ahhoz, hogy Orbán Balázs egykori birtokán, a Szejkefürdőn beszélgessünk. Mielőtt elárulnánk ennek miértjét, lapozzuk fel a Legendárium krónikáját. Hol és mikor kezdődött a történet? – 2008-ban Winkler Gyula europarlamenti képviselő meghívására Brüsszelben, a Parlamentben  jártunk. Ott kaptunk egy uniós térképet, amelyen minden ország jellegzetessége fel volt tüntetve, nálunk csak Drakula, ami nekem nem tetszett, mert Erdélyben sokkal több az érték. Már akkor szándékomban volt egy székelyföldi legendatérképet készíteni, és ez a felháborító élmény adott még egy pluszmotivációt. Hazajöttünk, elkezdődött a legendák gyűjtése, és ma már büszkén mondhatom, hogy 156 történet van, ami bizonyítja, hogy Erdély nemcsak a hírhedt vámpírról szól, hanem rengeteg más, színesebb, szebb legendánk is van. Ezek a mesés sztorik is hozzátartoznak a kulturális örökségünkhöz, annak részei, akárcsak a várak, templomok, kastélyok. Ahogy gyűltek a legendák, úgy rajzolták körbe Székelyföldet, így aztán megszületett a Székelyföldi Legendárium név is. Valahogy így kezdődött a történet. – Elkészült a térkép, majd a legendás könyv is. – Először Márton Erika, szé­kely­udvarhelyi képzőművész rajzolta meg a térképet. Hatalmas munka volt. A kézzel készült rajzokat digitalizáltuk. Kemény három évet ölelt fel ez a kezdeti, kísérleti időszak. A térképnek sikere volt, a pedagógusok, szülők, gyermekek szívesen fogadták, és jelezték: jó lenne egy könyv is. Hozzáteszem, hogy a térképnek akkor volt már egy virtuális hangoskönyv melléklete, mert a ma is működő honlapunkon Asztalos Ágnes, aki akkor még a Digital3 televízió és a Star Rádió főszerkesztője volt, nagyon szépen felolvasta az összegyűjtött legendák egy részét. A könyvkiadásba, mivel az nagyon jó folytatásnak ígérkezett, belevágtunk. – 2012-ben megjelent a legendás könyv. A márciusi hivatalos bemutató nekem is kedves emlék, hiszen egy találó, de rendhagyó helyszínen, a székelyderzsi erődtemplomban volt. – Igen, a könyv egy vízválasztó volt a Legendárium krónikájában. Ezek ma már szép emlékek, de akkor nem volt ennyire rózsás a helyzet. A könyvkiadás anyagilag megterhelt, hatalmas adóssággal járt. Nem voltak komoly pályázataink, és hiába adtam el az autómat, volt pár lelkes támogatónk, ott tartottunk, hogy mindent egy lapra tettünk fel azzal a gondolattal, hogy vagy „meghálálja” a könyv a belefektetett energiát, pénzt, vagy csődöt mondunk, és vége a mesének. – Szerencsére korántsem lett vége, sőt! Igazán akkor kezdődött a ma már sikeresnek mondható történet. A Székelyföldi Legendárium márkanév lett, a termékcsalád is gyarapodott: társasjáték, kifestő, ceruzák, kirakós kocka… – Valóban megérte kockáztatni, mert a könyv kapcsán sokan felfigyeltek ránk, akik azelőtt kételkedve nézték, mit akarunk, rájöttek, érték van abban, amit csinálunk, és kezdtek hinni bennünk, mellénk álltak. A legendáriumos termékeinkre szintén volt és van is kereslet. Igazából a könyv megjelenéséig mi, a Visus Kulturális Egyesület több mindent csináltunk, a reklámfilmgyártástól kezdve a legendákig. A könyv és a többi termék megjelenése után viszont azt láttam: nekünk önállósulni kell, és egy dologgal, a Legendáriummal kell foglalkozni. A felelősség is nagy volt, mert már volt egy stabil csapat. Nem volt egyszerű, de a sok nehézség sok tanulsággal is járt, ami a hasznomra vált. A párom, Tófalvi Beáta rengeteget segített, nélküle biztos, hogy ma nem tartanánk itt, ahol vagyunk, és természetesen a többi munkatársunknak is mind megvan az érdeme abban, amit elértünk. A nevet levédtük Bukarestben, az Európai Uniónál. – Akadtak, akik ezt meg is akarták lovagolni. – Igen, volt több ilyen rossz tapasztalat is, hogy a Legendárium hátán akartak előbbre jutni páran, ám ennek pontot tudtunk tenni a végére. Közhely, de igaznak bizonyult ebben az esetben is, hogy az idő mindent megold. Azok az emberek eltűntek, mi maradtunk és dolgoztunk tovább. – Méghozzá egy olyan, szintén újnak számító dologba vágták a fejszét, mint a folyamatban lévő rajzfilmes projekt. Merész vállalkozás ez is, hiszen a 13 részesre tervezett székely rajzfilmsorozatot 3D-ben álmodták meg. – A könyv megjelenése után jött az ötlet. Budapestre mentem szerencsét próbálni, de ott olyan árajánlatot kaptam, hogy azonnal visszafordultam. Itthon aztán megtaláltam Kosza Arnoldot, a csíkszentdomokosi animátort, akivel belevágtunk a rajzfilm elkészítésbe. Természetesen nemcsak ő volt a stábban, hanem még sokan mások, de mivel mindenkinek ismeretlen volt a terep, nehezen és lassan haladtunk. A szereplők karakterének kidolgozása, az animációs rész volt sziszifuszi, nehézkes munka, ezért is történt, hogy a Likaskő négy év alatt készült el. Magasra tettem a mércét, megvan az elképzelésem, a célom, és amíg a végeredmény nem egyezik azzal, amit elképzeltem, nem mondom, hogy kész, megállhatunk. Mert a két szép szemünkért, érzelmi alapon ítélve, arra apellálva, hogy mi székelyek vagyunk, ez az első rajzfilmünk, nem fogunk tudni betörni a nemzetközi rajzfilmpiacra. Profizmus kell, és ehhez egy csapat, amely érti a dolgát. És egy komoly stúdió, megfelelő technikai felszereléssel. – A stúdió megvan, a csapat is összeállt. Az első három rész, a Likaskő, a Babba Mária és A táltos asszony legendája című kisfilmek elkészültek és a Rétyi Nyír legendáját is megfilmesítették. – Tavaly novemberben verbuváltuk a 14 új animátor munkatársat, közülük nyolcan már el is végezték tanulmányaikat Budapesten, a Messharay Digital Media School műhelyében, és animátoroklevelet kaptak, a többiek még tanulnak. Fiatalok, székelyföldiek, dinamikusak és nemcsak értik, de szeretik is azt, amit csinálnak. Olyan munkatársaink vannak, mint Kudelász Nóbel, Szántai János írók, Barabás Árpád színész-rendező, Orbán Ferenc zeneszerző.  Nagy Tibor, a brassói animátor is oktat nálunk, ő a legnagyobb kelet-európai animációs stúdió, a Digic munkatársa. A művészeti vezetőnk a fiatal székelyudvarhelyi képzőművész, Márton Zoltán. Továbbképzéseket is szervezünk, nemrég volt nálunk Toró Annamária, hamarosan érkezik Miskedi Andrea. Ez a csapat már bizonyított, rekordidő alatt készítette el a Rétyi Nyír, a Csíksomylói Babba Mária és a gyergyói táltos asszony legendájáról a rajzfilmeket. – A felsorolást kiegészíteném azzal, hogy együtt dolgoznak a Zetét megszólaltató Baricz Gergővel, a Tomcsa Sándor Színház színművészeivel és természetesen azokkal a munkatársakkal is, akik már az első perctől úgymond taszították a Legendárium szekerét. És azt is említsük meg, hogy a rajzfilmeknek elkészült az angol nyelvű változata is, köszönhetően a londoni színészcsapatnak. – Londonban Andrészek István dramaturg a szinkronkoordinátorunk. Az angol nyelvű változatot minap teszteltem Piricskén egy angol nyelvű csapatnak, akik értették, élvezettel nézték a rajzfilmeket. Utómunka mindig van, de a cél, hogy egyre jobb és profibb legyen az, amit csinálunk. Most a sorozat úgynevezett bevezető, azaz nulladik részén dolgozik a stáb. Ez már egy 10 perces rajzfilm lesz. A lényeg, hogy két évünk van arra, hogy befejezzük a gyártást, mert 2018-ig el kell készülnie az összes résznek, össze kell álljon a legendás rajzfilmünk. Úgy látom, mindenkinek szívügye, hogy ez meglegyen. – Ezzel párhuzamosan viszont fut egy másik nagyszabású projektjük is, aminek okán itt, a Szejkefürdőn beszélgetünk. Meséljen róla, kérem. – Gyermekkorom egyik kedves helye ez, kötődök hozzá. Fájó látni, hogy Orbán Balázs egykori birtokával mennyire felelőtlenül és mostohán bántak az örökösök, akiknek  lehetőségük lett volna azt megbecsülni. Ezért szeretném itt létrehozni a rajfilmstúdiót, a mini Erdély parkot és a szintén egyedinek számító Orbán Balázs-múzeumot is. Átvettünk öt régi, valamikor szebb időket látott, de ma nagyon lepusztult állapotban levő egykori vállalati villát. A terv, hogy ezeket felújítjuk. Az engedélyeztetés zajlik, de – mint minden ebben az országban – körülményes. Az jó, hogy az új városvezetés is támogat, az önkormányzat részéről is kapunk most valós, nemcsak szóbeli támogatást a projekthez. Az Orbán Balázs sírja melletti villát adományban kaptuk, ott lesz a múzeum. Olyan, eddig nem ismert dokumentumokat, tárgyi és írásos emlékeket szeretnénk bemutatni, amelyek valóban megmutatják, ki is volt Orbán Balázs, miért tartjuk őt a legnagyobb székelynek. A kutatómunka már elkezdődött, Kápolnási Zsolt és Gidó Csaba udvarhelyi történészek Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban, az Országház könyvtárában kutatják fel az iratokat. Úgy érzem, szégyen, hogy A Székelyföld leírása szerzőjének csupán egy szerény emlékszobája van Székelylengyelfalván, holott már rég megérdemelt volna egy, az ő emberi nagyságához méltó emlékházat. Ezt a hiányt akarjuk pótolni. – Orbán Balázs érdeme is, hogy elindulhatott a Székely gőzös. Jól tudom, hogy lesz ennek a Szejkén egy miniváltozata is? – Igen, lesz, és ezzel járhatják körbe a gyermekek a mini Erdély parkot. Nem székelykedni fogunk. Az a szándékunk, hogy Erdély multikulturális arcát, örökségét mutassuk be, és viszonyítási alapot is adjunk a látogatóknak ahhoz, mettől meddig terjed Székelyföld, lássák, hol élünk, kik vagyunk. Szóval nemcsak a székelyföldi értékeket mutatjuk meg ezzel, a reményeink szerint majd sok, és nemcsak hazai turistát vonzó parkkal. Látványelemek az erdélyi történelmi műemlékek kicsinyített másai lesznek. Érdekessége és különlegessége a parknak, hogy Erdély fénykorába, a 18–19. századba utaztatja vissza a látogatót azáltal, hogy a félszáz, másfél-egy méteres nagyságú makettek nem a mai, hanem az egykori, eredeti képét mutatják meg a történelmi várainknak, műemlékeinknek. Ott lesz a várfallal körülvett Brassó, Marosvásárhely, Nagyszeben, de Déva vára és Székelyudvarhely is.  Ezt az Európában is egyedi miniparkot közel egyhektáros területen építjük meg. A makettekből Gyöngyössy János történeti grafikus szakmai irányításával hat már elkészült Budapesten, a székelykeresztúri származású Vajda Domokos és Németh Hajnal Auróra műhelyében. Jövőben már tucatnyit ki is állítunk a helyén, hogy az idelátogatók megcsodálhassák, körbejárhassák. – A Legendárium székhelye is ott lesz már? – Mi szeretnénk, de a bürokrácia malmai lassan őrölnek. Dolgozunk a rajzfilmen, készülnek a makettek, gyűl az anyag a múzeumhoz és Gyöngyössy Jánossal készítjük a Kárpát-medencei Szent László Legendáriumot. Hozzáteszem, jövőben Szent László-év lesz, és mi mint a Legendárium történetében párszor, most is ráéreztünk a jó irányra. Sok tervünk van még, például a Legendárium-karnevál megszervezése vagy az Udvarhelyi Udvar-napok. Szerencsére soha nem fogyunk ki az ötletekből, nem unatkozunk. – Ezekhez a tervekhez kívánunk szerencsét! Legendáriumról beszélgettünk, legyen hát legendás az utolsó kérdés. Ha megjelenne Firtos, a jó tündér, mit kívánna tőle? – Csak annyit, hogy amit elkezdtünk, be is tudjuk fejezni. Lázár Emese