A Magyar Országgyűlés a 2022-es és 2023-as esztendőt Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánította a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából. Sándor-Zsigmond Ibolya, a székelykeresztúri Molnár István Múzeum muzeológusa helytörténeti kutatásai szorosan összefonódnak a Petőfi-legendával. Sándor-Zsigmond Ibolya legutóbb megjelent könyvébe korábbi években írt tanulmányait gyűjtötte csokorba. Alapos helytörténeti kutatás képezi az írások alapját – levéltári dokumentumokra, régi újságcikkekre és erdélyi híradásokra hivatkozva írta meg történeteit, azt, amit ma elmesélhetünk Székelykeresztúrról, továbbá arra enged következtetni, még bőven vannak felfedezésre váró legendák. A muzeológus elmondta, a 2000-es évektől kezdve foglalkoztatja Székelykeresztúr helytörténete, ekkor látott hozzá tematikus tanulmányokat írni és megjelentetni különböző folyóiratokban, újságokban, illetve évkönyvekben. A település történetével kapcsolatos érdekes információk, illetve egy-egy ismertebb személyiség születésének vagy halálának évfordulója adott keretet e rövid írásoknak. Minden szöveg egyre közelebb vitte a Lelkek tárháza című kiadvány megszületéséhez, ami végül a Molnár István Múzeum alapításának hetvenötödik évfordulóján látta meg a napvilágot, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiadásában. Sándor-Zsigmond Ibolya nem rejtett szándéka ezzel méltó emléket állítani a múzeumalapításnak, kiemelni a helytörténeti értékeket, illetve továbbéltetni Petőfi Sándor kultuszát. [caption id="attachment_141507" align="alignnone" width="1920"] Székelykeresztúr egykori hetilapja[/caption] – Jónak láttam, hogy minden korábbi munkám egy helyen jelenjen meg, hiszen kivétel nélkül kötődnek Székelykeresztúrhoz, főként a városnak a 19. század végi, azaz a 20. század eleji polgárosodó jellegéhez – idézte fel a szerző. – Igyekeztem úgy megírni és szerkeszteni, hogy bármilyen korosztályú és iskolázottságú érdeklődő élvezettel olvassa el, ha kézbe veszi; mindamellett, elég nehéz összeegyeztetni a történelmi hitelességet, a tudományt és a szórakoztató jelleget, de én mindig szerettem a kihívásokat, amelyek során meg kell találni azt a kötelet, amelyen a kötéltáncos is jár: csak egyet lépj félre tévedésből, és már el is vesztetted az egyensúlyt. Húsz tanulmányt válogatott a kötetbe, ezek közül a régebbiek átestek kisebb-nagyobb változtatásokon. Időközben bővült a hozzáférhető dokumentumok forrása, és a meglévő tanulmányok újabb információkkal gazdagodhattak. – Keresztúr talán soha nem kapott elég figyelmet: mint fiúszék évszázadokon át vetélkedett Udvarhelyszékkel, most azonban meg kell mutatni, hogy mennyi erénye van ennek a történeti Keresztúr fiúszéknek és a hozzá tartozó harmincnyolc falunak, plusz megmutatni a székek közötti kölcsönösséget, ami jó vagy rossz viszony formájában, de létezett – fejtette ki a múzeum munkatársa. A Lelkek tárházát kézbe véve az olvasó megtudja, hogy milyen volt az elmúlt hetvenöt év a múzeum életében; milyen iskolák működtek a településen; hogyan zajlott az állattenyésztés és a mezőgazdaság; milyen volt a híresebb keresztúri személyiségek életútja; vagy miért időtálló a Petőfi-legenda. – Aki elolvassa ezt a kötetet, olyan átfogó képet kap a városról, ami felöleli Székelykeresztúrnak majdnem minden oldalát – hangsúlyozta a szerző. Mint mondta, már évtizedekkel ezelőtt megadatott minden a településnek ahhoz, hogy kimagasló fejlődést érjen el. A tanárképzést magas fokon művelték, az unitárius iskola tanárai sokat tettek a kulturális élet virágzásáért. A szőlőtermesztés is páratlan volt a vidéken, sőt Sándor-Zsigmond Ibolya felidézte, hogy máig Székelykeresztúrt tartják az erdélyi bortermelés keleti határának. – Határvidék jellegéhez mindig ragaszkodott a város, így a jó minőségű borokhoz gondosan művelik a szőlőt napjainkban is, a hegyekben, az Ugron-gazdaság és a Gyárfás-család egykori szőlőseiben – közölte a muzeológus. A korábbi századok másik élő hagyományát is említi a kötet, mégpedig az állatkiállítások szervezését. Mint mondta, már 1849 után elkezdte Gyárfás Domokos, a megyei lótenyészbizottság elnöke szervezni a tenyészállat-kiállításokat; többek között törekedett arra, hogy feljavítsa a szarvasmarha-állományt – mivel ez biztosította akkor a keresztúriak megélhetését –, és meghívta versenyezni a környékbeli, illetve a magyarországi állattenyésztőket. – Számos olyan legenda szövődik a város történetébe, amelyeket ma már csak az idősebb korosztály és a múzeumba látogató vendégek éltetnek. Valamikor szóbeszéd tárgyát képezte Kemény Zsigmond író és unokatestvére, Kemény Polixénia szerelmi története, ami itt bontakozott ki – emeli ki a szerző –, Polixénia később Gyárfás Domokosnéként vonult be a keresztúri köztudatba, de sokáig élt a mese, miszerint Kemény Zsigmond azért nem nősült meg, mert a szeretett nő kikosarazta. A Lelkek tárházában közölt tanulmány alaposan utánajár annak, hogy mi valós és mi valótlan a legendával kapcsolatban. Sándor-Zsigmond Ibolya közölte, szerette volna szétoszlatni a téves hiedelmet, ami miatt Kemény alakja egy szerencsétlen agglegény képében hagyományozódott az irodalom számára. Az író ugyanis Polixénia után még négyszer volt szerelmes, csak mindig rosszul választott – összegezte a tanulmány szerzője. Megjegyezte azt is, hogy a fiatfalvi Ugron-kastély szintén bővelkedik érdekes legendákban: korabeli leírások be is bizonyították, hogy a pletykának alapja van, és valóban pikáns történetek maradtak fenn az építmény életéből. Legérdekesebb a kastély öröklődési története, ugyanis főleg leányágon öröklődött tovább, ezért nagyon gyakran váltogatták egymást a tulajdonosok, rengeteg volt a többszörös házasság, vagy a mostohatestvérek együttélésére is volt példa – vázolta a kastély viszályos históriáját a kutató. A helytörténeti munkák mentén még említhetők a sóskúti fürdőélethez kapcsolódó ismeretek vagy legendák is. A fürdőélet a polgárosodással együtt indult, főként a polgári rétegből, messzi tájakról érkeztek ide gyógyulni a vendégek – hangsúlyozta a szerző, akitől azt is megtudtuk, hogy a fürdő régen is az infrastruktúra teljes hiányával küzdött, és sohasem volt sikeres vállalkozás. Talán a kommunista években lehetett a legfelkapottabb Keresztúron üdülni. Ebben a periódusban akár több ezer vendég is megfordulhatott a kádas fürdőben. Az elődök éltek azzal a lehetőséggel, ami számukra adott volt, és ez napjainkig sem változott – jelenleg a városvezetés érdemesnek találja kísérletet tenni arra, hogy fellendüljön a sóskúti turizmus, azért, hogy ismét minél többen használják a sós víz gyógyító hatását. A helyi legendáknál maradva, Székelykeresztúr elsősorban Petőfi Sándor nevével kapcsolható össze. Ez a legismertebb élő legendája a városnak; a muzeológus szerint pedig, ha bárhol valaki Keresztúrról tesz említést, akkor biztosan szóba kerül a költő utolsó estéje is, amit Keresztúron töltött el. A városnak meg kell tanulnia együtt élni ezzel: a helyiek ismerik a történetet, hiszen nagyon sokat foglalkozunk a kultusz életben tartásával a hétköznapokban is, a gyerekek már az óvodában, az iskolában találkoznak a költő emlékével, a keresztúriak mondhatni az anyatejjel szívják magukba a Petőfi-mítoszt – említi, majd sorolja a kultuszhelyeket, és a hozzájuk kapcsolódó tevékenységeket: a Gyárfás-kúriát, a sírhelyet, a körtefát, a szabadtéri kiállítást, a költő bronzba öntött alakját, a koszorúzást és a hagyományossá vált július harmincadikai vacsorát. Keresztúron 1940-ben tárták fel azt a sírt, amiben Petőfi Sándor maradványait vélték megtalálni. A legendát szinte azonnal cáfolták, amikor a csontokat Budapestre szállították, és ott megvizsgálva kiderült, hogy nem Petőfit rejtette a sír. A szárnyra kapott história megmaradt a helyiek közbeszédében, és bár a csontok sosem kerültek vissza a sírba, ennek ellenére a Petőfi-legenda életben maradt. – Nem is a fizikai valóság a fontos, hanem maga a legenda, ami továbbra is foglalkoztatja az embereket, sőt létjogosultságot adnak ennek. Kicsit olyan, mint a népmese: aki nem hiszi, járjon utána – vallja a szerző. A Lelkek tárháza is teret szentel a költő emlékének, a sír felállításának története olvasható a kötetben. – Petőfi nagyon fontos személyiség Keresztúron – hangsúlyozza a szerző, aki a kötetben megjelent írásában Bálint Dánielre fektette a hangsúlyt, aki a Petőfi-kultuszt 1902-ben megalapozta, azóta minden korszakban akadtak olyan helyiek, akik tudatosan vállalták, hogy gondozzák a sírt, és felhívják a figyelmet arra, hogy ebben a legendában milyen érték lakozik. Sándor-Zsigmond Ibolya emlékeztetett arra, hogy a felmérések szerint a város központja egytized annyi turistát sem vonz, mint ahány látogató megfordul a költő emlékhelyénél. – Egy legenda nagyon sokat hozzáad egy település helytörténeti értékeihez, főleg ha az egy olyan nagy magyar költő alakjához kapcsolódik, mint Petőfi Sándor – hangsúlyozta a helytörténész.

Miklós Dalma