– Maga mivel jár kezelésre? – Én a lábammal, mert vezetni nem tudok. Kedves Para István, Csíkszék falvait járva, Csík­szentgép­pisztoly­falván egy újabb, népünk eredetéhez szorosan kapcsolódó, ősi legendára bukkantam. Ha a Bornyúszájú Anti bácsi és a Csirkés Gyuszi háza közötti szűk utcán felkapaszkodunk a hegyre, máris egy legendába lépünk. A legenda helyszínének Trehány Feri személyében őre is van, aki ugyan ottjártamkor éppen aludt (nomen est omen), de én felköltöttem, hogy minél többet megtudhassak erről az önazonosságunk számára mérföldkőnek számító helyről. Ferenc úrtól megtudtam, hogy a népi emlékezet szerint egyszer régen, amikor egy nagy király (akinek a nevére már sajnos senki nem emlékszik) éppen itt ment át, hát mit ad az Isten, reájött a székelhetnék. Egyesek szerint a punokat kergette, mások meg úgy tudják, hogy nem kergette őket, hanem meg akarta fogni. Ugyancsak Ferenc úrtól tudom, hogy itt már akkor is egy bokros, csügés hely volt, és ezért a nagy király ezt a helyet választotta ki székelésre. Nemcsak nagy király volt, de magas, szép szál ember is, szóval nagy – így mondta volt Ferenc úr. Amit csinált, az olyan jól sikerült, hogy a csíki székelyek is látták, pedig ott az egész medencében köd van. Itt megjegyezném, hogy egyesek szerint az nem köd, csak pára, és azért van, mert egész nap főzik a pityókát a disznóknak. Azt is hallottam, hogy a hegyen túl, a gyimesi csángóknál azért nincs köd, mert azok a ködöt is megisszák. A legendára visszatérve, mivel az emberek már messziről látták és egyesek szerint a szaga is érződött, senki belé nem lépett. Az idő telt, a nap szárította, a fagy megcsípte és úgy megkeményedett, hogy a mai napig eredeti formájában látható, és télen a gyermekek szánkóznak rajta. Kedves Barátom, talán furcsállod, hogy te, a népünk hagyományaiban oly jártas személy nem hallottál erről az ősi történésről, de hidd el nekem, ez nem véletlen. Trehány úr elbeszélése szerint, mikor a helység polgármestere, Dönci Imike reklámozni akarta a helyet, turistacsalogató célzattal, és végig a főutcán táblákat helyezett el az Itt Székelt A Nagy Király felirattal, akkor a géppisztolyfalvi közösség egy emberként fordult ellene. Hangadójukat, Lombos Gézát kérdeztem az esetről, aki a következőket hozta tudomásomra: – Figyeljen ide, érti-e. Én nem akartam a táblát a fészivel kivágni, de tudja-e, hogy vót. Vót nekem egy leányom, Izuka, annak udvarolt vót az a vizesfejű, senkiházi, tekergő Imi, amelyikről aszongyák, hogy polgármester. Eljött vót ide leánykérőbe, egy liter deszkalevet megittunk, s aszongya nekem ez a szar, hogy hallja-e, Géza bá. Immár ha adják a leányt, jó, s ha nem, eresszék meg magik. Há’ mondom, adjuk fiam, ereszd meg te, s még egy liter szilvát erre megittunk. Elég az hezza, érti-e, hogy mikor ez a majom innen elment, há’ nem ideszart a kapu elé? S még ezzel se lett volna semmi baj, de rea két napra látom a ház előtt a táblát, hogy aszongya, itt székelt a nagy király. Vettem a fejszét, érti-e, s az utcán fel es, le es az összes táblát úgy kivágtam, mind a murkot. S Imikének megüzentem, úgy kerüljön a szemem elé, hogy olyant vágok a pufájába, hogy a fogai zeneszóval jönnek ki a valagán. S lehet, hogy ő azt hiszi, hogy király, de csak egy vizesfejű fodbalista. Kedves barátom, készülő legendáriumomban nemcsak szavakban, de képekben is szeretném megörökíteni ezt a csodálatos tájat és a hozzá fűződő gyönyörű legendát. Azzal a kéréssel fordulok hozzád, hogy nem vállalnád-e el a székelő ismeretlen király megrajzolását. Én a magam részéről szíves örömest vállalom a modell szerepét. Igen, tudom: a szagok, de majd alkotás közben teszünk egy ruhacsíptetőt az orrodra. Üdvözlettel, hű barátod,

Muszkasanyi