Hirdetés

A küldöttek

HN-információ
Ökológiai-politikai krimi, környezetvédelmi kiáltvány, műfajok egyvelege – többek között így jellemezték Oberczián Géza, a budapesti születésű, de brassói felmenőkkel rendelkező író regényét, A küldöttek című kiadványt, amelyet tegnap este mutattak be a Kájoni János Megyei Könyvtárban. A szerzővel Murányi Sándor Olivér író beszélgetett. A könyv alapvetően a halakról szól – tudtuk meg a tegnap esti könyvbemutatón a szerzőtől. Hozzátette: kiindulópontként a kenyérszaporításról szóló bibliai történetet használta fel, hiszen több mint kétezer évvel ezelőtt történt egy csoda, amelynek köszönhetően nincstelenek laktak jól. Oberczián Géza elmondása szerint A küldöttek című könyv azt mutatja be, hogyan állt a feje tetejére ez a történet a 21. században. A regény cselekménye Afrikában játszódik, a Viktória-tó környékén, a tanzániai Mwanza városában, és valós eseményekre alapul: a Viktória-tóban ugyanis túlszaporodott a nílusi sügér, Tanzániában mégis éheznek az emberek. A szerző elmondta: Tanzániában hatalmas iparág épült ennek a halfajnak a kifogására és külföldi kiszállítására, de a helyiek életét ez negatívan befolyásolta. Mint mondta, az élelemmel teli tó mellett fenntarthatatlanná válik az emberi élet, és a regényben a küldöttek feladata megoldást keresni arra, hogy miként lehet visszafordítani ezt a folyamatot. A könyvbemutatón megtudtuk, nem véletlen, hogy Oberczián Géza természeti témájú regényt írt, hiszen ‒ annak ellenére, hogy városban nőtt fel ‒ mindig is vonzódott a természethez, és erdészeti tanulmányainak, később pedig agrármérnöki végzettségének köszönhetően nemcsak kint tud lenni a természetben, hanem tudja is, hogy mit lát. Murányi Sándor Olivér hozzátette: az író élete érdekesen alakult, hiszen az egyetemi évek után reklámügynökségnél is dolgozott, és vállalati tanácsadóként is. A szerző közölte a jelenlévőkkel, hogy irodalmat írni felnőttkorában tanult meg, jelenleg pedig a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatóságának vezetője. A könyvbemutatón Murányi Sándor Olivér arról is kérdezte az írót, hogy külön lehet-e választani a természetet és az irodalmat, de a kortárs magyar irodalom helyzete is szóba került. A könyvbemutató végén a szerző felolvasott egy részletet a regényből, és bemutatta a könyv szerkezetét is: külön fejezetet nevezett el a vízről, levegőről és a pénzről. Murányi Sándor Olivér szerint ez is azt mutatja, hogy a könyvben együtt van a város és a természet. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy több műfaj is keveredik a regényben: drámába illő párbeszédeket tartalmaz, fényképalbumot, a függelékben pedig interjúk és dalszövegek is olvashatók.

Péter Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!