Vajon találkozhatunk napjainkban olyan felnőttel, aki nem ismeri a címül írt szavak együttes jelentését? Nehéz válaszolni erre a kérdésre. A válaszadást talán az nehezíti meg, hogy a közös, a közösségi érdek szolgálata helyét olykor a magánérdekek szolgálata vette át. A baj a vannal kezdődik, ugyanis ha van (pénz), akkor tekintély társul hozzá. A hiúság sok mindenre sarkallja az embert… a közös érdek szolgálatán kívül. Több következtetést nem vonok le, s azt sem vonom kétségbe, hogy mindenkinek joga van választani a közösségi érdek és a magánérdek szolgálata között. Mindkettőnek van eredménye, természetesen az erkölcs, a becsület, a hozzáértés stb. függvényében. Feltételezem, mindenki tisztában van a közösségi érdek felismerése és szolgálata fontosságával, a társadalom működésében betöltött szerepével. S azzal is, hogy jogaink mellett kötelezettségeink is vannak, a jogok és a kötelezettségek szabályozzák az emberek közötti viszonyt, a társadalmat. Ezek érvényesek mindenkire nemtől, vallástól, felkészültségtől, a betöltött tisztségtől függetlenül. Az egyén, rátermettsége és tehetsége szerint, gyarapítva tudását, bővítve tapasztalatait folyamatosan fejlődik, hozzájárulva ezzel a társadalom fejlődéséhez is. A kiterjedt és mély tudás egyaránt szükséges a tudományos munka művelésében és a művészetek terén. A tudás mellé azonban lélek is kell, anélkül nincs alkotás. A lélek pedig a keresztény tanításban, a hitben gyökerezik, a hit fényénél születtek a nagy művek. E művekből kiviláglik a hit és a műveltség, a kultúra egysége. Sajnos, ma már nem kapcsolódik össze a hit és a műveltség, egyre nő a szakadék a kultúra és az evangélium között, holott a kettő egységét bizonyító jó példákért csak a közelmúltba kellene visszatekintenünk. Hogy csak egy példát említsek, Márton Áron püspökünket idézve: „Hitünk parancsa, hogy a templomon kívül az életben is testvérek maradjunk, egymás sorsa iránt érdeklődjünk és egymás terhét kölcsönös megértésben hordozzuk.” Vagy idézhetem Churchillt is: „Minél távolabbra tekintünk hátra, annál messzebbre látunk előre.” Egy dolgot mindannyian elfogadhatunk: egyetlen vallás tanaiban sem találkozunk az ember ember ellen való uszítással, aki ezt olvassa ki belőlük, az tudatosan félremagyaráz, tévesen értelmezi az olvasottakat. Ez történik ma is, s ezt tapasztaljuk például a különböző jogszabályok eltérő értelmezésénél is. Tudásszintünk határozza meg azt, hogy miként értelmezzük a hallottakat, olvasottakat. Nem kívánok senkit megbántani gondolataimmal, de hiszem és vallom, hogy mindenkinek joga van véleményt alkotni és azt elmondani, főként ha azzal a közösség érdekeit szolgálja.

Kósa Gergely, Csíkszereda