Mielőtt e téma kifejtéséhez fogtam volna, alaposan áttanulmányoztam a V. V. Frolkisz, Montaigne, valamint Hufeland gerontológusok megfogalmazásait e témával kapcsolatosan. Nem véletlenül, hisz személyemet is érinti e téma. A továbbiakban nem elemzem külön-külön, hogy fent említettek miket fogalmaztak meg a fentiekkel kapcsolatosan, csupán sorrendben számozással tüntetem fel kinek-kinek a véleményét, tanácsait. Az öregedés biológiai sorsa minden életnek: hanyatlás, visszaesés, fáradtság, sorvadás. De meg kell különböztetnünk a már beállott öregség befejezett, végleges állapotát az alkonyattól, az öregedésbe vezető, gyakran tíz-húsz éves folyamattól, a változatos, sokszínű naplementétől. „Az öregedést és az öregséget – mint okot és következményt – élesen el kell határolnunk” (1). Ez a megkülönböztetés egyben útbaigazít a felvetett problémák megválaszolásában: magát az öregedést elodázni nem tudjuk, de az átmenetet szelídíteni, a vénülés ritmusát fékezni, helytelen életstílusunkat kijavítani, tehát a korai öregedést megelőzni lehetséges. Sokat írnak ma a „megifjúlás” lehetőségeiről gyógyszeres módszerekkel. Szokássá vált a százévesek faggatása, hogy minek köszönhetik kimagasló korukat: Legtöbbjük véleménye szerint a civilizáció egész sor ártalommal jár, melytől az elkülönített területeken élő emberek mentesek. És ezek közt találhatók a leghosszabb életű emberek. Stresszek, gond, bánat, örömtelen élet vénségi nyomot szánthat még az ifjú arcokon is, de a megőrzött „belső ifjúság” birtokában mindenki fiatalabbnak látszik. Fontos, hogy párhuzamosan ápoljuk külső és belső életünket. Az iránytű mindig a mértékletesség legyen. A mai élet túl gyors és minden túlzás korai öregedést jelent. Ne akarjon az öregedés lejtőjén elinduló személy olyan megerőltetett fizikai munkát végezni, ami mai erejét már meghaladja, arra hivatkozva, hogy ezt meg ezt így szoktam tenni annak idején. Ezzel a felfogással nemcsak magának árt(hat) hanem gyerekeinek, hozzátartozóinak, akik idő előtt gondozásukba kell majd fogadják mindazokat, akik nem gondolják meg, mire képesek ebben a korban. De nincs ok azért kétségbeesésre, mert a revitalizálás, az öregség késleltetése, elnyújtása a modern gerontológia szerint lehetséges és reális, korszerű feladat. S nem csupán az élettartam növelésé­ről van szó, hanem a korai kiesés elhalasztásáról, voltaképpen a fiatalság megőrzéséről mind fizikailag, mind szel­lemileg. „Mindenkinek meg kell találnia az egyénileg legmegfelelőbb életmódot. Még a legelőnyösebb tényezők mértéktelen kihasználása is ártalmas lehet. Az a legfontosabb, hogy tudjunk nem megöregedni. Arra az életkedvre, élnivágyásra gondolunk, amely hozzásegíti az embert, hogy ne hagyja el magát akkor sem, amikor az öregség beköszöntésének objektív és szubjektív jelei már nyilvánvalóan megmutatkoznak” (2). Az idősebb korosztály – „kezdő” öregek – ne hallgassanak ilyen megjegyzésekre, mint: „hiszen már hatvanon túl vagy. Mit akarsz még? Ne higgyen senki a kalendáriumi számoknak, ne kérődzenek a múltukon se, hanem fedezzék fel a koruknak megfelelő jövőt. Folytassák tovább óvatosan, minden fizikai megerőltetés nélkül, kényelmesen a fizikai munkát, a mozgást. [box type="shadow" ]Ne akarjon az öregedés lejtőjén elinduló személy olyan megerőltetett fizikai munkát végezni, ami mai erejét már meghaladja, arra hivatkozva, hogy ezt meg ezt így szoktam tenni annak idején.[/box] „Először belül kell megerősödnünk, ha külsőleg erősekké akarunk válni (3). „Minél inkább hű az ember a természethez és annak törvényeihez, annál tovább él(4). A korai öregedés leghatalmasabb gátja azonban a derült kedély és hangulatvilág. Ne fertőzzük gondolatainkat borúlátó elképzelésekkel, aggódásokkal és félelemmel. Tanuljunk meg újra lelkesedni, legjelentéktelenebb teendőink közepette is. Nem a korunknak megfelelő könnyebb munka unalmas, hanem mi vagyunk unottak. Kiborulásainkon tűzzön át mindenkor az okosság és a józanság, a harmónia és az egyensúly. Legyünk tudatosabban nyugodtak, bátrak és erősek. Igen sokan még pihenni sem tudnak, mert nem tudnak kikapcsolódni, átadják magukat gondjaiknak és lelküket zaklató gondolataiknak. Együttes testi és lelki fellazulás nélkül még az alvás is fárasztó. Nem az emlékek felidézése a fontos, hanem az újszerűnek a meglátása vagy megtalálása. A friss információk szerzése szellemi egészségünk alapja. Ha pedig néha visszakalandozunk a múltba, válasszunk ki színes és boldogító hangulatú emlékeket és ültessük át képzeletünkben a jelenbe. Ettől életünk mindennap megújul, megszépül és lassítjuk öregedésünket… Gálfalvi Gábor, 78 éves ny. ig. tanító