A Könyv Éve Székelyudvarhelyen – feszes és tartalmas második nap

Délelőtti "indiánok"

A több napon át tartó könyves rendezvényeken az szokott történni, hogy miután jól bejáratott „húzónevekkel” indítanak, a programok beállnak egyfajta rendszerbe, és egy idő után „feldarabolódik” az egész. A kiadók standjainál zajlanak a dedikálások, az emberek – legtöbb esetben a családok és a szűkebb baráti társaságok – körbejárnak, kiválasztják az általuk ismert vagy kedvelt szerzők és könyvműhelyek termését, vásárolnak, illetve fontolgatják a könyvbeszerzést, hiszen mint mindennek, ennek is van anyagi oldala.

Emlékszem, hogy egy időben Budapesten, amikor könyvfesztiválra vagy könyvhétre látogattam, azt figyeltem, milyen köteteket vásárolnak, mennyire megtömött szatyorral járnak-kelnek a közszereplők. Láttam én már miniszterelnököt olyan hévvel vásárolni, mint egy szigorlatra készülő diák, aki maximálisan kihasználja a kedvezményes alkalmat, amikor „baráti áron” lehet beszerezni az újdonságokat, de előfordult olyan eset is az elmúlt évtizedekben, amikor egy viszonylag sovány „pungával” járt-kelt a művelődési tárca szolgája. Lehetséges, hogy tévedtem, előfordulhat, hogy „könyvhordozója” volt az illető közszereplőnek. Ilyen szempontból szegényes volt a székely anyavárosban most az elöljárók jelenléte, de az is lehet, hogy pénteken még dolgozniuk kellett a hivatalokban. Előfordulhat, hogy a helyi és a „globális” székely elit majd szombaton és vasárnap teszi itt tiszteletét.

Szabó Károly filmrendező, a Városi Könyvtár Látvány- és Hangzóanyagtárának vezetője munkakezdéskor a szelfisarokban

A Könyv Éve pénteki eseményei nem estek szét. Tulajdonképpen jót tett a művelődési házba való bemenekítés. Valahogy jutott kellő figyelem és „jelenléti erő” a pódiumbeszélgetések követésére. És az is megszívlelendő ötlet a továbbiakra, hogy a szerzők a beszélgetést követően látogattak el a kiadójuk elárusítóhelyéhez, ahol dedikáltak. Kellemes meglepetés volt népes társaságban ott lenni „hajnali” 11 órakor a „magyar irodalmi anzix” című beszélgetésen, amelyet Murányi Sándor Olivér moderált. Volt ennek némi ad hoc jellege, hiszen a felsoroltak közül Ozsváth Zsuzsa, Kemény István, Wirth Imre „ért rá”, és szerencsés módon beugrott Vida Gábor is. Vida az indiántematikát vette elő. Egyrészt abból fakadóan, hogy kamaszkorában nyaranta maga is indián volt – ennek nyomai markánsan jelen vannak az Egy dadogás története című, önéletrajzi elemeket bőven tartalmazó regényében –, Wirth Imre pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársaként szervezett „indiános kiállítást”, de Gyukics Gáborral és Jász Attilával közösen ő az Utolsó indiánkönyv szerkesztője is, amely a közelmúltban jelent meg (Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2021).

Ez a könyv ott volt az asztalon. A téma adta magát, hiszen a jelen levő írók, költők is szerepelnek benne, úgyhogy fel is olvastak néhány részletet. Szó esett arról a következőkben, hogy napjainkra igencsak visszaesett a felnövekvő generációk körében az indiános és a vadnyugati történetek iránti érdeklődés.

Másik témakörként az elszigetelődés, a járvány miatti karanténhelyzet jelent meg. Egy frissen napvilágot látott másik szöveggyűjtemény szolgáltatta erre a kiindulási alapot – a Bookart Kiadó és az Iskola Alapítvány többműfajú kötete az Elszigetelve címet viseli, s bár annak egy nappal korábban volt a bemutatója Csíkszeredában, ily módon itt is jelen lehetett –, olyan jelenség, amely alaposan megváltoztatta sokunk világnézetét, a természethez, az időhöz és az emberi korlátokhoz való hozzáállásunkat.

– A 2020-as év gyakorlatilag kiesett a kulturális életből – jegyezte meg Vida Gábor –, pótolni ugyan nem lehet, de figyelmeztet, és rákényszerít az újrakezdésre. Csakhogy ezen túl minden egy kicsit más. Megváltozott a világunk.

Kemény István és Vida Gábor

Nyilvánvaló, hogy nem követhető végig minden egyes esemény, az embernek szünetet is kell hagynia. A szervezők gondoskodtak erről, délután 4-kor kezdődtek a további „élő” programok. A következő emlékezetes közönségtalálkozó Egyed Emesével történt. Itt is jelentős számban volt bent a közönség – megfigyelhető volt, hogy hirtelen sok nő jelent meg a nézőtéren, ami azt jelenti, hogy a költőnő líráját nem csak a férfiak kedvelik –, aki műhelytitkokról beszélt, arról is vallott, hogyan válnak versekké az olvasmányélmények, s hogyan épül be a költészetébe az elválás, a végesség, az elengedés gondolata.

Egyed Emese régi és újabb olvasmányélményekről, azok hatásáról, lírai beépüléséről beszél

Mondani sem kell, hogy a délutánt a Lector és a Hargita Kiadóhivatal uralta – a Székely Könyvtár sorozattal, amelyről Zsidó Ferenc, a Székelyföld főszerkesztője beszélt. Majd az irodalomkritika irányába hajlott át a beszélgetések fonala: Zsidó Ferenc Trendek és elhajlások, valamint Tamás Dénes Könyvjelzők című köteteiről beszélgetett a szerzőkkel Gálfalvi Ágnes szerkesztő-irodalomtörténész. A művelődési ház nagytermében a Sebő-együttes koncertje zárta a napot, a Városi Könyvtárban pedig ez idő alatt és ezt követően, éjfélig zajlott a Nyitott Könyvek Éjszakája.

A szerző felvételei

Simó Márton