Hirdetés

A klasszikus zene szolgálatában

Jelenleg a Müncheni Zene- és Színházművészeti Főiskolán tanul, de sokszor jár haza, Magyarországra, és Erdélybe is gyakran ellátogat. Nyaranta rendszerint a csíkszentmiklósi nagyszüleinél tölt el pár hetet, ez idő alatt Csíkszentlélekre jár át zongorázni. Fellépéseiről, karrierépítésről és a klasszikus zene jó hatásáról beszélgettünk Boros Misivel.

Péter Ágnes
Becsült olvasási idő: 5 perc
A klasszikus zene szolgálatában
Fotó: László F. Csaba

– Egy év telt el azóta, hogy utoljára beszéltünk. Melyek voltak az utóbbi egy éved legemlékezetesebb pillanatai? 

– Sűrű év van mögöttem, negyven-ötven hangversennyel. Sokat utaztam, játszottam Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban, Svájcban is. Magyarországon számtalan hangversenyem volt, lemezbemutató koncertet tarthattam a Magyar Zene Házában, ebben a csodálatos épületben. A Margitszigeti Színház Szabadtéri Színpadán egy nagyprodukcióban szerepeltem többek között Bogányi Gergely zongoraművésszel. Ez is csodálatos esemény volt, két-háromezer fős közönség előtt játszottunk. Ezenkívül Budapesten a Zeneakadémián művésztársakkal, zenekarokkal és szólóban is felléphettem. Nem is tudom mind felsorolni.

– Kimerítő volt a sok fellépés, utazás? 

– Nem, egyáltalán nem, mert amennyi energiát kivesz belőlem egy koncert, annyit vissza is ad, és ez inkább lelki vagy mentális folyamat, nem fizikai. 

– Most mit gyakorolsz épp, milyen műveket tanulsz, és milyen koncertekre készülsz? 

– Van egy új programom, amelynek az a címe, hogy Fantáziák, mert az emberi fantáziánál nincs szebb dolog, véleményem szerint. Ez különböztet meg bennünket más élőlényektől és ezt kifejezni a művészet a legcsodálatosabb eszköz. Barokk zenétől elkezdve kortárs alkotók művei is benne vannak ebben a programban. Többek között Chopin-, Liszt- és Bach-műveket is tartalmaz, változatos műsornak mondanám. A jövőben sok zenekari fellépésem lesz, ott mindenféle versenymű lesz műsoron. Nagyon izgalmas időszak elé nézek, a Zene Házában és a Művészetek Palotájában is lesz koncertem. Remélem, hogy Erdélyben is fel tudok lépni, tervezünk egy turnét, amely érintené természetesen Csíkszeredát, Székelyudvarhelyt, Marosvásárhelyt és Kolozsvárt is. Csodálatos emlékek kötnek ezekhez a váro­sokhoz, és jó pár éve nem léptem fel például Kolozsváron, úgyhogy már itt az ideje. Nekem a hazai koncertek a legfontosabbak, de egyre többet utazok külföldre is. Szeretem ezt csinálni, és sokat jelent nekem az, hogy egy Haydn- vagy Beethoven-mű rajtam keresztül jut el a közönséghez. Emellett olyan zeneiséget igyekszem képviselni, amely a régi nagy hagyományokra, a magyar iskolára, Liszt Ferenc gondolkodására épül. Ez az iskola azt hirdeti, hogy a művészet szabad, de kötött szabadságról van szó. Nem állíthatom a feje tetejére a viszonyrendszereket. A zenének nyelvtana van, amiről Liszt nagyon sokat írt, de ezt egyre kevésbé helyezzük előtérbe. Ugyanakkor, a kötöttség ellenére van mozgástere az előadónak, és ez számomra nagyon izgalmas, mert ez lehetőséget ad arra, hogy változatossá tegyem az előadásaimat.

– A sok fellépés, nemzetközi felkérések, szakmai elismerések után szólíthatunk még Misinek?

– Természetesen! Már csak azért is, mert ezt a becenevet nem én választottam, hanem tizenegy éves koromban, amikor a televízióban szerepeltem, akkor kaptam, és rám ragadt. Mivel nem én választottam, ezért nem is fogom megváltoztatni, de ha húsz év múlva Mihály leszek a köztudatban, az is jó. Azt hiszem, hogy a közönségtől ez a becenév a szeretet jele, amit igyekszem viszonozni, mert a hangversenyeimen mindig szoktam beszélni is, és aktív vagyok a közösségi médiában.

– A közönséggel való kapcsolattartás része a tudatos karrierépítésnek?

– Egyrészt tudatos, másrészt spontán. Nemcsak a közösséggel, hanem művészekkel is kapcsolatot kell létesíteni, és kell ehhez némi rátermettség. Nem tudom, hogy ez bennem megvan-e, de van egy-két jó tapasztalatom, amikor odamentem egy világhírű zenészhez, és ebből lett valami komoly együttműködés. Fantasztikus kapcsolatokat lehet kialakítani.

– A nagyközönség a Virtuózok műsorban ismert meg téged, de a legtöbb tehetségkutatóban felfedezett kivész a köztudatból, miután lecseng a műsor. Téged mégsem felejtett el a közönség. 

– Nagyon sokat dolgozom, napi hat órát játszok a zongorán, de már a tehetségkutató előtt is zongoráztam, és utána is folytattam. Számomra ez a tehetségkutató műsor pluszdolog volt, és amikor véget ért, ugyanazzal a munkamorállal és szenvedéllyel haladtam tovább. Tizenegy évesen nekem természetessé vált, hogy mindenhol megismernek, és különösen jó, hogy a klasszikus zene által, mert ez mindenkire jó hatással van. Épp úgy, mint egy jó regény vagy értékes költemény, építő jellege van, és szükség van rá. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy a zeneiskolások száma közel húsz százalékkal megnőtt a Virtuózok után, és a szakértők ezt a létszámbeli növekedést a tehetségkutatóra vetítik vissza. A legutóbbi műsorban ketten is említették, hogy miattam kezdtek el zongorázni, aminek nagyon örülök, mert a klasszikus zene lelki és mentális táplálék. 

– Mire jut időd most a tanulás, gyakorlás és sok utazás mellett?

– Amire szeretném. Most minden reggel jövök Csíkszentlélekre, és délutánig itt vagyok, Molnár Csabának és a Class Értékeink Egyesületnek köszönhetem, hogy használhatom ezt a zongorát. Csíkszentmiklóson is van egy pianínónk, de most olyan munkatempóban dolgozom, hogy zongorára van szükségem, ezért is nagyon jó itt lenni. Délutánonként kirándulunk, tegnap a Békás-szorosban jártunk és a Gyilkos-tónál. Ez nemcsak itt, Székelyföldön van így, a mindennapi életemnek is része az, hogy kimozdulok, barátokkal találkozok, olvasok, kiállításokra járok. A sport is fontos, nagyon szeretek mozogni. Változatosak a napjaim, és amikor utazni kell, szoktam még pár napot kérni, hogy megismerjem a helyet, ahova megyek. Legutóbb New Yorkban voltam, előtte Ottawában, ahová a szüleim meg a testvérem is el tudtak jönni, és ez nagy felüdülés volt.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!