Egyik legszebb, legszelídebb hajtása a tősgyökeres magyar műveltségnek a népdal. Népünk lelke, öröme, fájdalma, táncos jókedve és könnyes szomorúsága, amely őt minden más néptől megkülönbözteti, legszínesebben és legkedvesebben a népdal ritmusában fejezi ki. A magyar nép dalos nép volt mindig. Gyönyörű kurucnótái, a székelység csodaszép dalai, a szabadságharc indulói, az ismeretlen dalköltők és nótafák sok ezer szerzeménye messze földön ismertté tette a magyar lélekben gyökerező dalözönt. Amikor a külföl- dön járó magyar saját fülével győződik meg róla, milyen hatást tesz az idegenre a magyar muzsika, amikor ezer meg ezer esetről tudunk, hogy a rádióban azért hallgatják a külföldiek, mert szeretik a kellemes magyar cigányzenét, akkor idehaza sajnos azt kell az utóbbi időben tapasztaljuk, hogy a magyar népdal kultusza napról napra elhalványul. A mi gyönyörűen virágzó magyar nótafánkra valóságos orkánja zúdult a nyugati hanghullámnak. A tévék, az üzleteket elárasztó CD-k csak úgy öntik az idegen dallamokat, a légűrben terjeszkednek az idegen dallamok, amelyeknek hatására ifjaink népdalainkat szinte már el is felejtik, nyomtalanul vész el a magyar nóta a más zene tömegáradatában. Ezt bizonyítják a rádióban, a tévéműsorokban a sok angol, német és más idegen népek dalainak sűrű közvetítése, de az olyan rendezvényeken is, mint pl. „Az év hangja”, alig hallani egy-egy magyar népdalt, s még abba is néha belekötnek az úgynevezett „mentorok”. Ezért tartjuk kiemelkedő rendezvénysorozatnak a magyarországi Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny múlt év decemberi megszervezését, amelyen községünk fiatal lánykái: a szenterzsébeti Kincses Gyöngy Erzsébet és Kincses Ilka Mária, valamint a Maksán lakó, de siklódi származású Györgyi Hajnal Csillag. Mindhárom kislány lelkészszülők gyermeke, akik már a családban magukba szívták a magyar nép dallamait, a népi tánc mozdulatait – sokatmondó bizonyítéka annak, hogy a családi élet rányomja pozitív hatását a gyermekre. Felkészítőjük szintén lelkészné, Kászoniné Fejős Gabriella, a nagysolymosi református lelkész felesége. A lányok a döntőig jutottak, ahol élettelien, vidáman énekelték székelyföldi népdalainkat, ami annál is dicséretesebb, mivel a székelyszenterzsébeti néhai Szabó Kálmán gyűjtéséből válogatták előadott dalaikat. Külföldi szereplésük nem volt hiábavaló. Egymillió forintos jutalomdíjjal tértek haza, de a pénznél sokkal többet ér számukra, meg községünk számára is az elégtétel, hogy az egész világ előtt bebizonyították: „Nem fajult el még a székely vér”. A helyi tanács hazatérésük után nyilvános rendezvény keretében jutalmazta a kis székely pacsirtákat. Mindannyian gratulálunk a Székelyföldünk kis szereplőinek és a szüleiknek. A fenti példa bizonyítja, hogy már kiskorban meg kell tanítsuk gyermekeinket gyönyörű népdalainkra, a nevelők, ki-ki a maga falujában gyűjtse össze a még életben lévő idős emberektől a helyi népdalokat, mint ahogyan néhai Szabó Kálmán tette. Egyben mint nyugdíjas, életműdíjas tanító javaslom, hogy a tanóra megkezdése előtt egy-egy népdalt énekeljenek el közösen. Ez felvidítja a tanulókat, egyben hozzájárul népdalaink megőrzéséhez és dicséretesebb is, mintha a ránk kényszerített himnusz éneklésével indul a nap. Gálfalvi Gábor,  a Magyar Kultúra Lovagja [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]