Tiszteletet parancsoló munkája jelent meg nemrégiben a Gyergyószentmiklóson élő és dolgozó Garda Dezső történésznek: két impozáns kötetben látott napvilágot Az Erdélyi Fejedelemség és Gyergyó című műve. A szerzőt Sarány István kérdezte. – Mikor azt mondom, hogy tiszteletet parancsoló a munka, gondolok a méretére, de elsősorban a témavizsgálat mélységeire, a felvonultatott tudományos apparátusra gondolok. Egyik jeles néprajztudósunk, Balázs Lajos mondta, hogy míg a szaktársak többségének munkaeszköze a gereblye, ő az ásót részesíti előnyben. Azaz míg mások nagy területről szedik össze a felszínen található dolgokat, addig ő szűk területen hatol le minél mélyebbre. Ezt a magatartást vélem felfedezni az Ön munkásságában is: Gyergyó múltját kutatja mélységei­ben, s teszi ezt anélkül, hogy kiszakítaná azt a tágabb kontextusból, Erdély történelméből. A részben keresi az egészet. Így látja Ön is? – Gyergyó története szerves része az erdélyi magyarság, ezen belül a székelység történetének. Az erdélyi fejedelemség korában mint katonanép a gyergyói székelyek cselekvő részesei voltak annak az önvédelmi harcnak, melyet Tündérország folytatott a magyarság fennmaradásáért. A gyergyói székelység sajátos civilizációt hozott létre a székelységen belül. Az első fennmaradt székely falutörvények Gyergyóban születtek 1581-ben: Gyer­gyóújfaluban és Gyergyószentmiklóson. Ugyancsak Gyergyóban – pontosabban Szárhegyen – nyert végleges formát Csík-, Gyergyó- és Kászonszékek Constituciója 1650-ben. Rendszabályaik megfogalmazásakor a gyergyóiak figyelembe vették az országos törvényeket, és ezek szellemében fogalmazták meg határozataikat. Az általam összegyűjtött legendákban is érzékelhető az összefüggés az országos és a helyi események között. Több mint 46 esztendeje kutatom a magyarországi, illetve az erdélyi levéltárakban és a különböző dokumentációs könyvtárakban a székelység, és ezen belül Gyergyó történetét. Az 1973 és 1989 közötti időszakban szinte illegalitásban gyűjtöttem össze azokat a forrásokat, melyek alapján megírhattam tanulmányaim, könyveim. A hatalom viszonyulása a rendszerváltás után sem változott sokat kutatásaim megítélésével kapcsolatban. Most azonban szabadon kutathatók. – Hányadik, Gyergyó múltjával foglalkozó munkája a jelenlegi? Illetve hányadik a megjelent kötetei sorában? – Huszonhat önálló könyvem jelent meg, s ezekből huszonkettő Gyergyó történetének különböző aspektusait mutatja be. Megírtam Gyergyóújfalu, Gyergyóremete, Gyergyóditró, Gyergyószárhegy Gyergyószentmiklós monográfiáját. Alapkutatásaim kiterjedtek a két világháború közötti korszak kezdeti időszakára is, főleg az 1933-as esztendeig kutattam fel az eddig feltáratlan forrásokat. De a több mint 130 nagy tanulmányom is jelentős hozzájárulás Gyergyó történetének feltárásához. – A kötet egyik méltatója, Bajna György kiemelte, hogy az Ön munkásságának az ismérve az alapos, aprólékos levéltári kutatás, következtetéseit tényekre, nem feltételezésekre alapozza. Mennyire feldolgozott a korra vonatkozó levéltári anyag? Tartogathat-e az még a kutatók számára meglepetéseket? – Igyekeztem a lehetőségeimhez képest feltárni a Gyergyóra vonatkozó forrásokat a 19. század közepéig. Hiányosnak érzem kutatásaim a 19. század második felére vonatkozóan. Nem tudtam mélységeiben feltárni az 1934–1940 közötti időszakot. De bármelyik időszakra vonatkozóan felbukkanhatnak számomra ismeretlen oklevelek, okiratok. – Művének másik erényeként említi a recenzens, hogy a térség, a szűk tájegység bemutatása nem szorítkozik a történelmi eseményekre, hanem kitér a társadalmi, a gazdasági életre, a kereskedelemre, a különböző társadalmi kategóriák körében végbement változásokra, vagy például a gyergyói örmények vallásváltására, a helyi közösségbe való betagolódására is. S azt is erényként említi, hogy a szájhagyományt, a mondákat és legendákat is beemeli a kötetbe, bővítve az értelmezési keretet, s emberközelibbé teszi a tudományos szöveget. Szándékos ez a megközelítése a témának? Miért? – Kötelességemnek tartom a mindennapok életének a történetét kutatni, a családi gazdaság fenntartó erejét feltárni. Sok olyan adatra bukkantam, amely bemutatja a házastársak közötti együttérzést, szeretetet. Sikerült kimutatnom, hogy Gyergyóban az apából, anyából és a gyermekekből álló kiscsalád jelentősebb és nagyobb számú volt, mint az apajogú nagycsalád. Úgy érzem: az általam gyűjtött legendák, mondák a levéltári források egy részével együtt tényleg emberközelibbé teszik Gyergyó történetét. Munkáimban megpróbálom a néprajzi és szociográfiai gyűjtőmunkám eredményeit is felhasználni. – Olvastam valahol, hogy annyi a különbség a történelem és a történetírás között, mint a szűzleány meg a kikapós lány között. Nyilván, ezzel arra utalt a jópofáskodó, hogy a történetírás bizonyos korszakokban a politikum szolgálatába szegődött. Hogyan lehet visszaszerezni becsületét? – A kisebbségi történész munkáját szolgálatnak kell tekintenie, és ragaszkodnia kell múltunk reális feltárásához. Nekünk rendkívül rosszulesik, hogy a román, szlovák, szerb és horvát történészek, a politikum és ezen népek közvéleménye kisajátítja, valamint hamisítja történelmünket. Nekünk a kutatásainkban, a források által kialakított történelmi képhez kell ragaszkodnunk. Nem szabad túlzásokhoz, a tények megmásításához folyamodnunk, mint ahogy azt az utódállamok történészei tették és teszik az utóbbi 100 esztendőben. Munkánk ezáltal válhat csak értékké. – Hogyan fogadja a szakma meg a közönség a munkáit? Megbecsült-e manapság a történészszakma? – 2016-ban Csíkszeredában a Székelyföld folyóirat szerkesztőségétől megkaptam a Székelyföld díjat. 2017-ben Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesülettől Gr. Mikó Imre-emléklapot kaptam a történettudomány területén végzett kutatómunkám és egyetemi oktatói tevékenységem elismeréséül. 2019-ben a Csíkszeredai Főkonzulátuson Tóth László főkonzultól átvehettem az Áder János köztársasági elnök által aláírt Magyar Érdemrend lovagkeresztjét „a gyergyói magyarság megmaradása, illetve múltjának feltárása érdekében végzett magas színvonalú munkája, hiánypótló könyvei és publikációi, valamint jelentős tudománynépszerűsítő tevékenysége elismeréseként”. Az idősebb történésznemzedék mindig becsülte munkásságom. Az 1989-ig jegyzett, a történészi és tanári munkásságomról készült szekusdossziéban elkeseredve tapasztalták a politikai rendőrség tisztjei, altisztjei, hogy Imreh István, Egyed Ákos és Demény Lajos szakmailag nagyra értékelték tanulmányaimat és könyveimet. Az utóbbi 10 esztendőben Pál Antal Sándor több könyvemet lektorálta. A jeles történészek értékelése mellett azonban a magyar politikai élet közszereplői közül számosan próbálnak megalázni és hitelteleníteni. – Van elég megnyilvánulási tere a történésznek a katedrán és a könyvkiadáson kívül? Mennyire tud élni a más lehetőségekkel? – Koromnak is köszönhetően már a katedrán sincs megnyilvánulási lehetőségem. Viszonylag ki vagyok zárva a közéletből, de igyekszem megszokni ezt a helyzetet.